3.200 kilométernyi vasút, 80.000 kilométernyi autóút és a Szabadság-szobor – csak néhány azon ikonikus építészeti bravúrok közül, amelyek a modern világot formálták.
Talán bele sem gondoltunk még, de különböző mérnökök és az ő ambícióik határozták meg a világot, amelyben most élünk. Erre A világot építő mérnöki munka című, július 9-én kedden 21 órakor debütáló Viasat History-dokumentumsorozat világított rá, bemutatva az elmúlt két évszázad legikonikusabb és legjelentősebb építészeti csodáinak megszületését és megvalósítását.
3.200 KM HOSSZÚ VASÚT, AMI ÖSSZEKÖTÖTTE A KELETET NYUGATTAL
Két évszázaddal ezelőtt könnyebb volt a régi világból New Yorkba jutni, mint a keleti partról Kaliforniába. Ezen változtatott a transzkontinentális vasút.
Az északkelet-angliai Darlington és Stockton környékének bányatulajdonosai 1822-ben döntöttek úgy, hogy vasutat építenek a szén szállítására, amit George Stephenson angol mérnök, a vasúti gőzvontatás úttörőjének cége nyert el.
Az Atlantit a Csendes-óceánnal összekötő sínpálya építése 1863 és 1869 között zajlott, és két cég, a Central Pacific és a Union Pacific dolgozott rajta egyszerre: az előbbi nyugatról haladt keletre, az utóbbi pedig fordítva.
A kormány által finanszírozott munkával a vállalatok nem csupán földeket szereztek, de minden egyes megépített mérföldért vaskos díj ütötte a markukat (16 000 és 48 000 dollár között a terep nehézségétől függően). Mivel nem volt előre lekötve, hogy ki mekkora szakaszt épít, így az a cég nyert többet, ami gyorsabban dolgozva messzebbre jutott.
Az utasok többsége nyitott szénszállító kocsiban ült, de az előkelőségeket kísérleti jelleggel egy kezdetleges személyszállító vagonban helyezték el. (A Locomotion 1857-ben ment nyugdíjba és ma is látható Darlington állomáson.)
A projekt történelmi jelentősége pedig: az óceántól óceánig tartó utazás hossza hat hónapról egy hétre csökkent.
…A VILÁG EGYIK LEGNAGYOBB SZOBRA, AMI A SZABADSÁG SZIMBÓLUMÁVÁ VÁLT
A Polgárháború végét követően a franciák a demokrácia útjára lépett Amerikát meg akarták lepni valami felejthetetlennel. A Szabadság-szobor ötlete Frédéric Bartholdi, a fiatal és akkor még ismeretlen szobrász fejéből pattant ki, aki úgy gondolta, hogy ha csinálnak valami nagyméretűt, az mindenkinek fel fog tűnni.
A szobor megépítését adományokból finanszírozták, egészen pontosan 120.000 hozzájárulásból, ami Gustav Eiffel segítségével el is készült 1884-ben. Franciaországból 350 darabban szállították át Amerikába, hogy négy hónapon át felépítsék. Eredetileg rézvörös volt, és csak az évek múltán a korróziónak köszönhetően nyerte el végső, zöldes színét.
A szobor konstrukciója forradalmi volt: előbb felhúztak egy tartó szerkezetet, és arra emelték rá rétegezett lepelként a szobor külsejét, aminek köszönhetően a mai napig mentes a repedésektől.
Az évente több mint három és félmillió látogatót fogadó látványosságot 100. születésnapja előtt felújították, így két évig zárva volt, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után ismét bezárták. A szigetet az év végén, a múzeumi részt és a talapzathoz tartozó kilátót 2004-ben nyitották meg a látogatók előtt. A koronában lévő kilátót és az ide vezető 354-fokú keskeny csigalépcsőt csak 2009. július 4-én tették elérhetővé a nagyközönség számára.
…AZ ÚTRENDSZER, AMI AMERIKA ÖSSZES TELEPÜLÉSÉT ÉRINTI
Az I. világháborút követően az autógyártás felpörgött, viszont az amerikai kontinens útjainak 90%-a használhatatlan minőségű volt. Az amerikai kongresszus 1921-ben fogadta el azt a törvényt egy kontinenst érintő hálózat kiépítéséről, és egyben – a történelem során először – a közlekedési szabályokról is (ekkor vezették be a nyolcszögletű stoptáblát!).
A munkálatok több évtizedig tartottak, az eredmény pedig egy 80.000 km hosszú úthálózat, ami egyébként háromszorosa a kínai nagy falnak, az árából pedig 2000 Hoover-gátat fel lehetett volna húzni.
Az eredmény: míg anno 63 napig tartott eljutni autóval a keleti parttól a nyugatiig, ma már 45 óra is elég hozzá. Világos közlekedési szabályok mellett, természetesen.
