Ami tavasszal a cseresznyevirág, az ősszel a vörösre festett levelek, vagyis Momijik tarka kavalkádja a szigetországban.
Nem sok hely van a Földön, ahol az évszakok változását olyan látványos természeti csodák kísérik, mint Japánban. Japánban különösen nagy jelentősége van az évszakoknak: az ősz vörösen izzó juharfáival (a Momijik) az egyik legszebb időszak. Az enyhe októberi idő tökéletes arra, hogy felfedezze velünk a vidéki Japán varázslatos tájait.
A szeptemberi Japánspecialista Klub során azt is megtudhattuk, hogy a Momijinak régen a japánok isteni származást tulajdonítottak: úgy vélték, a hegy Istene festi vörösre a juharfa leveleit. A jelenség a japán kultúra része, mely szeptember közepétől visszaköszön a gasztronómiában, az öltözködésben, vagy akár a fesztiválok kínálatában. Ebből a színpompás időszakból adunk ízelítőt az alábbi képösszeállítással.
Kiotó őszi varázslata
A Momijigari, vagyis az őszi levélnézés során a japánok szívesen látogatják végig a legfestőibb helyeket. Ezek egyik gyöngyszeme Kyoto, ahol ősszel talán még a cseresznyevirágzásnál is szemet gyönyörködtetőbb tájat fest a természet. A levelek október elején kezdenek a vörös és sárga számtalan árnyalatában ragyogni, és november közepére az egész tájat mesés színekbe vonják. Egy kiotói városnézés alatt érdemes megtekinteni a Nijō kastélyt (ha zárva, helyette Ryoanjit), az Aranypavilont és a Kiotói Császári Palotát, vagy a Kitano-tenmangu szentélyt.
Este gyönyörködhetünk a japán táncokban és érdemes megtekinteni a tradicionális japán előadóművészeteket. Mindenképp hagyományos japán hangulatot árasztó Gion gésanegyedben, majd a teaceremóniát követően egy japán vacsorát fogyasztunk el.
A hivatalosan is „festői” Nara Park
Japán egykori fővárosában a csodálatos Todaiji templomot, ahol a hatalmas bronz Buddha-szobor található, majd megnézheti a Kasuga szentélyt és sétálhat az 1200 őznek otthont adó Nara Parkban. Az 1300-as években megnyitott Nara Park egyike Japán egyik legrégebbi parkjainak. A Wakakusa hegy lábánál található terület az Oktatási, Kulturális, Sport, Tudomány és Technológia Minisztérium által az úgynevezett „Festői Szépségű Hely” kategóriába került. A nyilvános park számtalan kertjét és templomát bárki látogathatja, és higgyék el, ősszel érdemes is!
Korankei „varázsvölgy”
A juhar és ginkgo fák egyik legfantasztikusabb lelőhelye a Nagoya közelében található Korankei-völgy. Kojakuji, egy tizenhetedik században élt szerzetes döntött úgy, hogy elültet egy juharfát a védett völgyben, temploma mellé. Ettől kezdve sok zarándok és helybéli követte Kojakuji példáját, így alakult ki mára ez az egészen varázslatos vidék.
Kenrokuen-kert
Ez, a Kanazawa városában található kert szintén az egyik csodálatos példája az őszi japán mesevilágnak. Ez a hely egyesíti magában mind a hat ismérvet, melytől a régi hagyomány szerint egy kert tökéletessé válik: tágas, ugyanakkor lehetőséget teremt az elmélyülésre, harmonikus kombinációja az új és antik tárgyaknak, valamint megtalálhatók benne a táj szépségét fokozó vízfolyások és a festői panoráma is.


