A szlovéniai Golte síterepe jól elérhető autóval, ahol szépen kezelt, széles, változatos pályák várnak minden téli sport rajongót.
A hazánkban is érezhető lehűlés az Alpok síterepeit, a környező országok gleccsereit is érinti, aminek köszönhetően Szlovéniában is kezdetét vette a síszezon. A szomszédban a Golte sípályája – az autópályáról letérve, mindössze 15 kilométernyi út az országúton – nyílt meg elsőként, és rögtön 40 centiméteres hóval várta a téli sportok szerelmeseit. De ma már, az időjárásnak is köszönhetően van választás, hol tegyük le a lécet a hóra, hiszen megnyílik a Bovec-Kanin síterep, a Krvavec síközpont, Rogla és Kope sípálya is.
Miközben Magyarországon csak néhány napig tartott ki az idei tél első komolyabb havazása, addig a szomszédos hegyekben már vastag hóréteg alakult ki. Szlovéniában idén is az elsők között nyit meg a méltán népszerű goltei sípálya, ahol 6 lifttel, 12 kilométernyi különböző nehézségű pályával, oktatással és versenyekkel várják vendégeket. Mi több, az ország egyik legnagyobb volumenű, 4 millió eurós turisztikai befektetésének köszönhetően 32 vadonatúj apartmant adtak át közvetlenül a sípályák mellett, ahol bárki kényelmesen eltölthet akár több napot is.
Goltéban hivatalosan december 7-én szombaton vette kezdetét a síszezon, de a Golte Resort már pénteken egy rock koncerttel kedveskedett a hamarabb érkezőknek. Ezen kívül ráadásul szombatig megnyílt a Bovec-Kanin síterep, a Krvavec síközpont, Rogla és Kope sípálya is.
A létesítményt tavaly Szlovénia legjobb közepes méretű sípályájának választották, amin nincs is semmi meglepő: itt található az ország leghosszabb sífelvonója is, ahonnan pazar kilátás nyílik a környező hegyekre.
Az előző évekhez hasonlóan a síelők idén is számos wellness-szolgáltatás közt választhatnak, esténként pedig partik mozgatják meg a nemzetközi fiatalokból álló társaságokat. Újdonság ugyanakkor, hogy kézműves teákkal és sörökkel is készülnek idén a szervezők, valamint a térség egyik legfinomabb forrásvizét kínálják majd a felfrissülésre vágyó síelőknek.
A pálya egyébként a magyarok körében is egyre népszerűbb. A minőségen túl mellette szól, hogy nagyon közel található a határhoz, ráadásul jóval olcsóbb árakkal dolgoznak, mint mondjuk az jellemző Ausztriában.
A szlovéniai síközpontok – köztük a Kope, a Golte és a Kranjska Gora síterület, míg a Rogla és Bohinj-Vogel – a legtöbb helyen decdember elejétől március végéig, április elejéig nyitva tartanak és fogadnak síelőket. A valamivel magasabb Kanin-hegyen a síszezon akár májusig is eltarthat.

