Néhány mondatban nehéz összefoglalni egy földrész több száz, akár vagy ezer év alatt megélt történelmét. Aphrodité szigete, Ciprus megér néhány sort.
Aphrodité szigete, Ciprus a Földközi-tenger keleti szélén, stratégiailag előnyös helyen fekszik, s emiatt már az ókortól sok hódító küzdött érte – föníciaiak, görögök, rómaiak, majd az Oszmán Birodalom törökjei. Mindenütt megtalálhatók a nyomai e viharos történelemnek és annak a változatos kultúrának, amelyet az évszázadokon át itt élő népek hátrahagytak. Az egész sziget egyetlen hatalmas régészeti lelőhely, és még mindig számtalan kincs vár feltárásra.
Cipruson szinte állandó napsütés, nyár derekán sokakat taszíthat a hőségtől kiszáradt táj, de tavasszal vagy nyár elején egészen más arcát mutatja a sziget. Ez idő tájt egy időre zöldellő oázissá válik, amelyet vadvirágok tarkítanak: kökörcsin, pipacs, orchidea. A költöző madarak is itt lelnek menedéket.
„Aki azt hiszi, hogy boldogul a többiek nélkül, téved. Ám, aki azt hiszi, hogy a többiek nem tudnak boldogulni nélküle, az még inkább téved.” A ciprusi szólás a sziget népének múltjára és jelenére is igaz. Ciprust Aphrodité földjének is nevezik, hiszen a mitológia szerint a város alatt húzódó tengeröbölben a habokból kiemelkedve és egy kagylóhéjban a partra evezve jött világra a szépség és szerelem istennője, Aphrodité.
Rómától Bizáncig
Miután Róma Kr. e. 58-ban bekebelezte Ciprust, és szenátusi provinciának nyilvánította, a béke és stabilitás korszaka következett. Pál és Barnabás apostolok Kr. e. 45-ben misszionáriusként érkeztek a szigetre, és megtérítették a kormányzót, Sergius Paulust. Így Ciprus lett az első ország, amelyet keresztény ember vezetett. De még sok száz évnek kellett eltelnie, mire a vallás az egész szigetre kiterjedt volna. Kr. u. 323-ban a kereszténység hivatalos vallás lett, de az új hit még ekkor is lassan terjedt.
A rómaiak nem bírtak magukkal, így birodalmuk, a Római Birodalom Kr. u. 395-ben kettészakadt, ezután Ciprus bizánci uralom alá került, és a keleti fővárosból, Konstantinápolyból irányították. A szigeten viszont terjesztették hitüket és életformájukat, így a 4. és 5. sz.-ban nagy bazilikák épültek minden városban.
A bizánci korszak közepén (965-1185), miután Niképhorosz Phókasz újra megerősítette Bizánc uralmát, Ciprus a súlyos megadóztatás ellenére virágzásnak indult, és számos várost alapítottak vagy továbbfejlesztettek. Ez idő tájt jelentős templomépítés vette kezdetét, ennek köszönhetjük a Troodsban lévő kegyhely lenyűgöző freskódíszítését is. A védelmi célokból épült vársor (Buffavento, Szt. Hilarion és Kantára területén) a 10. sz. végétől Ciprus keresztes hadak gyülekezőhelye lett.
Isaac Comnenos despota 1184-ben kinyilvánította Konstantinápolytól való függetlenségét, és megkezdte hétéves uralmát, amelyet végigkísért a kapzsiság és a sanyargatás. A despotát 1191-ben a harmadik keresztes hadjáratra vonuló Oroszlánszívű Richárd fosztotta meg hatalmától. Richárd tervei között nem szerepelt Ciprus meghódítása, így eladta Guy de Lusignannak, aki itt létrehozta a korábbi királyság feudális rendszerét, és ismét virágzó állam jött létre. Az extravagánsnak tekinthető építészeti stílus a frank nemesek életstílusát tükrözi vissza. A bizánci várakat renoválták, új katedrálisokat építettek.
Velence után török fennhatóság
A 15. század végétől a velencei uralom alá került a szigetet elsősorban az oszmán haderő elleni védelmi erődítményként tartották számon. A rettegett végső támadás 1570-ben történt, Nicosia hétnapos ostrom után elesett, lakosai felét lemészárolták. Famagusta ostroma valamivel tovább tartott, ám annál véresebb lett a vége: 1570 és 1571 között egy nyolcezer görögből és velenceiből álló vegyes sereg tíz hónapig sakkban tartotta a kétszázezer fős oszmán hadat. Marc Antonio Bragadino velencei városparancsnok végül megadta magát Lala Musztafa pasának. Mivel ilyen kis létszámú sereg élén ennyi ideig feltartóztatta a török vezért, bosszúból megkínozták: szemét kivájták, orrát lemetélték, elevenen megnyúzták. Bőrét szalmával kitömve körülhordozták a városon. Marc Antonio Bragadino éppen olyan hősiesen halt meg, mint ahogyan élt. Az utolsó percig a szemére hányta a töröknek hitszegését, végül Istennek ajánlotta lelkét, és rövid idő múlva kiszenvedett.
A hatalomváltás a templomok váltásával járt, a katolikus imahelyeket mecsetté építették át, noha az oszmán hódítók eltűrték, hogy fennmaradjon az ortodox egyház – elsősorban gazdasági okok miatt.
A 19.-i orosz terjeszkedési politika miatt Anglia az 1878-as szerződésben védelmet ígért az Oszmán Birodalomnak. Mire fel Ciprust pedig mintegy kölcsönadták a briteknek. Néhány évtizeddel később, mivel Törökország az I. világháborúban Németországot támogatta, Anglia védelmi okok miatt úgy döntött, hogy annektálja a szigetet, és 1925-ben koronagyarmattá nyilvánította.
„Függetlenség”
1930-tól azonban a görög ciprióták egyre nyíltabban és hangosabban követelték a brit utalom megszüntetését és az énosist, vagyis az egyesülést Görögországgal. Az első szuezi válság (1954) azonban nem kedvezett a szabadságvágynak, Anglia még eltökéltebben ragaszkodott Ciprushoz, az „elsüllyeszthetetlen repülőgép-anyahajóhoz”. Az 1950-es évek végére az USA közvetítésével Ciprus elnyerte függetlenségét, így egyik megszálló (török, görög, brit) sem tudta érvényesíteni akaratát.
A létrejött béke messze nem hozta meg a sziget lakói számára a fogalom valódi tartalmát. Amilyen mértékben javultak a viszonyok Cipruson, úgy romlottak a Görög- és Törökországhoz fűződő kapcsolatok. 1974. augusztus 14-én előrenyomult a török hadsereg, minek következtében a sziget 37%-a – közte a citrustermesztés és a turizmus legfontosabb területei – a fennhatóságuk alá került. A sziget déli része gazdasági válságba került, amin az ENSZ számos intézkedése tudott csak segíteni. 1983-ban kikiáltották az Észak-ciprusi Török Köztársaság függetlenségét, ám ezt az államot Törökországon kívül a világ egyetlen állama sem ismeri el.
A sziget teljes népességének száma a megszállás miatt nehezen becsülhető. A 2007-es népszámlálás szerint a Ciprusi Köztársaságnak 788 457 lakója volt, arányában a tömeges török kivándorlás miatt az etnikai megoszlás is megváltozott: 82%-ot a görögök, 18%-ot pedig a törökök tesznek ki.
A napsütötte Ciprus hosszú, homokos strandjai, vadregényes, meredek sziklás partjai és két markáns hegysége, valamint 9000 éves történelmének emlékei mind-mind arra csábítják az utazót, hogy megismerje őket. Gótikus katedrálisok, török mecsetek és karavánszerájok, bizánci templomok és kolostorok, valamint kereszteslovag-várak alkotják annak a szigetnek kulturális örökségét, ahol a legendák szerint egykor a szerelem istennője, Aphrodité lakott.
Felhasznált irodalom:
Dr. Horváth Pál: A béke szolgálatában – Irak, Irán, Ciprus, Kambodzsa, PolgArt Könyvkiadó
Ciprus – Észak és Dél, Corvina Kiadó
GT
