Idén 125 évvel ezelőtt, 1897. július 24-én a világon elsőként Tatán gyulladtak ki utcai acetilénlámpák. Tatán 1912-ben tértek át a villanyvilágításra, a gázvilágítás 15 éve így csak technikatörténeti érdekesség maradt.
Idén 125 évvel ezelőtt gyúltak ki a világon elsőként Tatán az utcai acetilénlámpák fényei. Ma már el sem tudjuk képzelni az életünket közvilágítás nélkül, ám hosszú utat jártunk be a gázlámpáktól a központilag vezérelt világításig – írja az MTVA Archívum. Ma már csak szoborként lehet látni az egykor az utcakép részeként megszokott mozdulatot, a budapesti Teleki teret 2017 óta díszíti Mészáros Attila „Lámpagyújtogató” szobra, a köztéri gázvilágítás lámpáit esténként begyújtó és reggelente eloltó városi lámpakezelőről.
A szén desztillálásánál, levegő nélküli hevítésénél keletkező világítógázt először 1781-ben Angliában használták világításra. Az első utcai gázlámpákat 1814-ben Londonban állították fel, 1816-ban kísérleti jelleggel Pesten is bevezették a gázvilágítást. A villanyvilágítás Budapesten 1873-tól jelent meg, Temesvár volt az első magyar város, ahol utcai elektromos lámpákat helyeztek el. A budapesti Belvárost 1893-tól világították ki, nagyobb kandelábereket 1909-től állítottak fel.
1897-ben a világon elsőként Tata-tóvárosban helyeztek üzembe utcai acetilénlámpás közvilágítást az elkészült gázfejlesztő telepnek és csőhálózatnak köszönhetően. A legtöbb gondot a hálózat üzemeltetése, az öntöttvas csövek illesztése és tömítése okozta.
Az acetilénégők 1897. július 24-én este fél kilenckor 21 helyen gyulladtak fel. A hálózatot szeptember elején kibővítették, mivel Ferenc József egy hadgyakorlat alkalmából II. Vilmos német császárral találkozott a városban. Az 500 Auer-égőt (a gázvilágítás hatásfokát megnövelő izzóharisnyás lámpát) kiszolgáló berendezés a budapesti Acetiléngáz Rt.-nél készült, Berdenich Győző mérnök, feltaláló és gyártulajdonos tervei szerint. Berdenich 1906-ban Egyesült Acetylénvilágítási Részvénytársaságot is alapított újabb városi telepek létesítése és karbidgyár építése végett.
A Pesti Hírlap újságírója Tatáról így tudósított: „Midőn ő felsége a szabadba lépett, pompás látvány tárult eléje. A vele szemben levő tópart színes világításban tündökölt, s a tó csendes felülete hatásosan tükrözte vissza a lampionok végtelen sorát, amely az egyik parttól a másikig nyúlt… Az egész város ki volt világítva, s az utcán hullámzó tömeg sokáig nézte a pazar látványosságot.”
Pesten és Budán már 1916-ban világítottak gázzal. Az első lámpát Tehel Lajos, a Nemzeti Múzeum természettárának őre az akkori múzeumépület homlokzata előtt gyújtotta be. 1856. december 21-én a petróleumlámpák használatával egy időben a mai Rákóczi úton gyulladtak ki a főváros első közvilágítási gázlámpái.
A második világháborúban a közvilágítási rendszer jelentős hányada megsemmisült vagy megrongálódott, a károk helyreállítása 1949-ig tartott. Az 1960-as évek végére a gázvilágítás gyakorlatilag megszűnt, egyeduralkodóvá vált az elektromos közvilágítás, melyet Edison szénszálas izzólámpára vonatkozó 1879-es szabadalma alapozott meg.
„Jön, leteszi, felmegy, kiveszi, beteszi, lejön, felveszi, elmegy, mi az?” Így hangzott a huszadik század első felében népszerű találós kérdés egy kihalt szakma, a lámpagyújtogató napi tevékenységéről.
A acetilén igen alkalmas volt mozgó fényforrások céljaira, kerékpárok lámpáinál az égőben, karbidból állították elő. Kisebb méretű karbidlámpákat a bányászatban, barlangászatban, hintókon és autókon alkalmaztak s részben ma is alkalmaznak. Acetilénnel történik az autogénhegesztés, a palackban szállított változatát dissous-gáznak nevezik.
Ebben a korban azonban létezett már villamos világítás is, Edison 1879-es szénszálas izzólámpa szabadalma nyomán. Kisvárosban az egykori gazdasági számítások a karbidvilágítást vélték a leggazdaságosabbnak, ám ez nem csak hogy a reményeket nem váltotta be, de az acetilén miatt veszélyesebbnek is bizonyult. Tatán 1912-ben tértek át a villanyvilágításra, a gázvilágítás 15 éve ígycsak technikatörténeti érdekesség maradt.
Később készült higanygőzlámpa, reflektor, fénycső, ostornyéllámpa, neoncsöves kandeláber is, a közvilágítás fejlődése felgyorsult, a gázlámpák nosztalgikus hangulata és emléke azonban a mai napig megmaradt.
