„Szeretnék híres lenni és ismeretlen.” 100 éve, 1917. szeptember 27-én halt meg Edgar Degas, akinek különleges, balett-táncosokat ábrázoló festményei, meghökkentő kompozíciójú lóversenyképei, fürdőző nőkről készült intim pasztelljei híresek lettek.
1917. szeptember 27-én halt meg Edgar Degas, az impresszionizmus egyik legismertebb képviselőjének neve összeforrt a légies balett-táncosnők, a színház világának ábrázolásával. Degas festményein és vázlatain saját életének pillanatai, a párizsi opera kulisszái mögött gyűjtött élményei és a Montmartre-i műhelyében megszülető gondolatai köszönnek vissza.
„Edgar Degas, a modern nagyvárosi élet talán egyik legismertebb festőjének egy fiatalkori jegyzetfüzetében a következő mondat olvasható: „Szeretnék híres lenni és ismeretlen.” Különleges, balett-táncosokat ábrázoló festményei, meghökkentő kompozíciójú lóversenyképei, fürdőző nőkről készült intim pasztelljei híresek lettek, de talán mindmáig nem ismerjük eléggé a 19. században hatvan éven át fáradhatatlanul, kitartóan dolgozó és szenvedélyesen kísérletező, új utakat kutató sokoldalú művészt. Degas-ra egyaránt hatott a realizmus és a század festészetének jelentős új irányzata, az impresszionizmus – ahová időnként besorolják –, de ő mindvégig szuverén személyiség maradt. Tisztelte és tanulmányozta a hagyományokat, a régi korok nagy alkotásait, ismerte saját korának minden jelentős irányzatát, de ő következetesen a maga útját járta.”
1834. július 19-én Hilaire-Germain-Edgar De Gas néven megszületett Párizsban, nevét 11 évesen változtatta Degas-ra. Apja Pierre Auguste de Gas, édesanyja a New Orleansból származó kreol Célestine Musson. Gazdag családja biztosította számára az anyagi hátteret, így megtehette, hogy szobáját 18 évesen festőműhellyé alakítsa. Degas az antik és a reneszánsz művészet szerelmese volt, kamaszkorában naphosszat másolta e mesterek alkotásait a Louvre termeiben. Tevékenység nem csak szórakoztatta, de megerősítette elhatározásában is, hogy a történeti festők legjobbika lesz.
Apja jogásznak szánta, így 1853-ban engedelmesen beiratkozott az egyetemre, de tanulmányaival nem sokat törődött. 1855-ben egész élete megváltozott, amikor megismerkedett Jean Auguste Dominique Ingres-rel, akinek művészete és pártfogó tanácsai nagy hatással voltak rá. Apja beleegyezésével művészeti előadásokat kezdett látogatni, majd itáliai tanulmányutat tett. Hazatérve felkeltette a kritikusok érdeklődését a Szalonban kiállított képével, de neve hamar feledésbe merült. A kudarc miatt felhagyott a történelmi tárgyú képek festésével, viszont felfedezte a lóversenyek világát, a lovak és lovasok ábrázolásának szentelte magát. Barátságot kötött Édouard Manet-val és annak öccsével, Eugéne-nel – hozzá hasonlóan gazdag nagypolgári családból származtak, és ugyancsak nem voltak anyagi gondjaik -, aki az ábrázolás újfajta eszközeivel ismertette meg. Degas kezdte megtalálni saját kifejező eszközeit, szakított az akadémikus festészet kompozíciós szabályaival.
A japán fametszők művei a 19. század hatvanas éveiben tűnnek fel Párizsban, divattá válnak és az európaitól eltérő komponálási módjuk hatással van az új utakat kereső festőkre, így Degas-ra is. 1866-tól egyre jobban érdekelték a modern élet témái, a lóversenyek, a zsokék, a színházak és a balett-táncosok világa (Urak lovaglása start előtt, 1873; Lóversenyen, 1870 k.)
Az 1871-ben kirobbant francia-porosz háborúban katonaként szolgált. Egy lőgyakorlaton derült ki, hogy látásával problémák vannak, egy szembetegség is megtámadta, ettől kezdve látása elvesztésének réme kísérte. A háború után születtek első nemzetközi elismerést hozó képei: a Bellelli család portréja és a Gyapotkereskedés New Orleans-ban.
Közel került az impresszionisták köréhez, Auguste Renoir, Alfred Sisley, Jean-Frédéric Bazille és mások voltak kávéházi barátai, akikkel hét kiállítás-sorozatot rendezett, az utolsót 1886-ban. 1872-től leginkább a balettnövendékek próbái érdeklik, ahogy a tükrökkel körülvett teremben és a színpadon gyakorolnak (Az Opera táncpróbaterme, Táncosnő virágcsokorral, Balettpróba a színpadon). Szokatlan kompozíciók, szuggesztívek, ahogy az alakokat elhelyezi a térben. 1875-ben a Balettpróba című remekművét – melyet az impresszionisták kiállításán az értetlen kritikusok, mivel egytónusú, rajznak minősítenek – a szürke teljes skálájával festi. Az Operazenekar, a Fogat a lóversenyen, a Táncosnők a korlátnál, a Place de la Concorde, a fájdalmas Abszint című festményei tették ismertté és népszerűvé nevét.
„A márvány asztallapok szabályosan bezárják a szereplőket helyzetük korlátai közé, a reménytelen emberi sorsokat festi meg – tőle szokatlan módon. Tükörfal előtt egy nő, előtte nagy pohárban az ital és egy ugyancsak ittas férfi, mindkettőjük már rabjaként a romboló, opálos csillogású abszintnak. Rendkívüli jellemábrázoló képességgel a testtartás, az arcok mimikája árulkodik a két ember menthetetlen állapotáról. A figurákhoz egy ismert párizsi színésznő és egy rézmetsző ült modellt. Az Abszint (1876), a Szobabelső (1869–70) és a Durrogás (1870 k.) a nagyvárosi ember elmagányosodásának és elidegenedettségének tanúbizonyságai” – írja Ingo F. Walter Impresszionizmus című könyvében.
Több mint negyedszázadon át fest, rajzol balett-táncosnőket, készít róluk érzékeny szobrokat. Gyakran szokatlan, meglepő látószögből mutatja, különböző pózokban a munka és pihenés közben megörökített szereplőket. A fény és árny játékát is jellemzésre használja. A balerinák iránti szenvedélye az impresszionizmus egy sajátos felfogásaként érthető meg. Az impresszionisták a modern élet megfestői, Párizs nyüzsgő életének modern történetírói voltak. Az opera táncosai, akik közül sokan szegény családból származtak és laza erkölcseikről voltak hírhedtek, az impresszionista művészet modern karaktereit testesítették meg.
A visszahúzódó Degas nem szerette a kiállításokat körülvevő botrányokat és a kritikusok által rájuk aggatott impresszionista jelző ellen is szenvedélyesen harcolt. Minél inkább irányzatjelleget öltött az impresszionizmus, ő annál inkább tiltakozott az ellen, hogy hozzá tartozik. Degas nem a szabadban festett, mint a többiek, mert tudatosan, mérlegelve kívánt dolgozni (lóversenyképeit is műteremben festette, például Versenylovak, 1873 k.).
1874-ben meghalt apja, ezzel vége szakadt a gondtalan éveknek, mert vagyont nem, csak jelentős adóságot örökölt. Ezután saját festményeinek eladásából kellett megélnie, de pár év elteltével javult anyagi helyzete és kortársai képeit is gyűjteni kezdte.
1882-ben kezdte el vasalónő-sorozatát (Vasalónők, 1884, Párizs, Musée d’Orsay), az új témához is a fények iránti vonzódása vezette. 1884-ben találkozott Paul Gauguinnel, akinek hatására egyre inkább eltávolodott a balett-termek vonzásától, miközben megtartotta szokatlan komponálási módjátt, a mozgásvilág megörökítését. 1886 után elvált az impresszionistáktól. A nyolcvanas évek végén a ruhátlan nőalak vált fő témájává: nők, amint fürdenek a szabadban, törölköznek, tisztálkodnak. Semmi mitológiai ürügy, csak a köznapi emberi test, amely nem is különösen szép, olykor esetlen. 1886-ban kiállításának a Fürdő, mosakodó, szárítkozó, törülköző, fésülködő vagy magukat fésültető női aktok címet adta.
Degas – Renoirhoz hasonlóan – szobrokat is készített, melyek témaválasztása, kivitelezése megegyezik a festményeikével. 1893-ban rendezte meg egyetlen kiállítását Durand-Ruelnél, kizárólag pasztell tájképekből, melyeket előző évben egy nyári útja során készített. Az impresszionizmus egyik legjelentősebbnek tartott alkotása a francia festő és szobrász Kis 14 éves táncoslány (La Petite Danseuse de Quatorze Ans) címet viselő szobra. Az 1880 körül készült Táncoslány viaszból való eredetije Degas egyetlen olyan szobra, amely már élete folyamán kiállításra került.
A századforduló körül Degas értékelése váratlanul megváltozott, azonban zavarta a hirtelen jött siker, önmagát nem tartott újítónak, hanem a 18. századi festészet (Watteau) folytatójának. Pedig Degas nagyon is tisztában volt a legújabb technológiai újításokkal – 61 esztendősen még egy kamerát is vett magának -, amelyeket gyakran közvetlenül is alkalmazott művészetében. Élete utolsó éveiben elszigetelődött és 1912 után már nem dolgozott többé. Soha nem nősült meg és életének utolsó éveit, majdnem teljesen vakon, Párizs utcáin bolyongva töltötte, mielőtt 1917. szeptember 27-én meghalt.
