100 éve született Heinrich Böll Nobel-díjas német író, a nemzet lelkiismerete, „a kölni jó ember”. Életében páratlan tekintélyt szerzett, bár ellenfelei korábban hazaárulónak, szalon-anarchistának is nevezték.
„A mosolygó alattvaló mindig fölényben van az ingerült uralkodóval szemben.”
Heinrich Theodor Böll 1917. december 21-én született Kölnben Viktor Böll és Maria Hermann nyolcadik gyermekeként. Könyvkereskedő-segédként hívták be 1938-ban munkaszolgálatra, ő közben a klasszika-filológiát tanulmányozta. Egy évvel később fegyveres alakulathoz került és hat évig szolgált a Wehrmachtban, megjárta a keleti és a nyugati frontot. Az amerikai fogságból szabadulva, bátyja kölni asztalosműhelyében dolgozott és folytatta tanulmányait.
Első elbeszélése, A küldetés 1947-ben jelent meg, 1950-től tagja volt a Gruppe ’47 csoportnak. Korai regényeinek témája a katonaélet reménytelensége és kegyetlensége, a háború a társadalom abszurditásának metaforája. Másik fontos témaköre a hazatérés, a háború utáni német társadalom állapota, a szétroncsolt életek vergődése, a „rom-irodalom”. Az És száját nem nyitotta szóra című, 1953-as regényétől kezdve társadalombírálata határozottabbá, szatirikus hangja erősebbé válik a német gazdasági csoda negatív kísérőjelenségei és a neofasizmus előretörése kapcsán.
Leghíresebb regénye, a Biliárd fél tízkor (1959) egy építész dinasztia történetében kutatja a fasizmus eredetét a bismarcki időktől a háború utáni újjászerveződésig. Egy bohóc nézetei című regényének (1963) hőse alkoholista muzsikus, aki kolduló utcai zenésszé züllik, de nem vesz részt az össztársadalmi megalkuvásban. Legvaskosabb regénye a Csoportkép hölggyel (1971). Itt a címszereplő ismerőseinek beszámolójából kapunk átfogó és ironikus képet a német valóságról, a náci bűnök emlékéről, a fasizmus továbbéléséről, a bűnösök beilleszkedéséről a jóléti társadalomba az I. világháborútól az 1970-es évekig. Katharina Blum elveszett tisztessége című, 1974-es regénye az újságírás etikáját s a németek értékrendjét elemzi és teszi bírálata tárgyává.
Böll számos hangjátékot, filmforgatókönyvet és esszét is írt. 1971-74 közt a Nemzetközi Pen Club elnöke volt. A Nobel-díjat 1972-ben kapta „korát széles perspektívában ábrázoló, nagy jellemző erejű írásaiért, amelyekkel a német irodalom megújításához járult hozzá”.
Böll keresztény és pacifista szemlélettel, moralizálva közelíti meg a német társadalmat. Műveiben visszatér a személyes felelősség vállalása vagy elutasítása, háborúellenes, nonkonformista nézeteit hol ironikusan, hol metsző szatíraként juttatta kifejezésre egyszerű, szigorú, olykor ismétlésekkel nyomatékosított prózai nyelvén. Kritikáját kifejtette mind a háborút túlélő, lerombolt Németországgal, mind a meggazdagodott, anyagi örömökbe felejtkező Szövetségi Köztársasággal szemben. Életében páratlan tekintélyt szerzett, bár ellenfelei korábban hazaárulónak, szalon-anarchistának is nevezték. 1985. július 16-án halt meg Langenbroichban, Bonn mellett.
