Idén 100 éve született Kállai Ferenc, a magyar színház- és filmtörténet egyik legnagyobb formátumú művésze. A Pelikán Józsefként nemzeti ikonná vált színész pályája a háború romjai között indult, és a Nemzeti Színház örökös tagságáig, a „nemzet színésze” címmel elismert életműig ívelt. Kállai Ferenc nem csupán színész volt – ő volt a magyar ember hangja, arca és lelkiismerete a 20. században.
Kállai Ferenc 1925. október 4-én született Gyomán Krampner Ferenc néven. Már gyermekként színházasdit játszott, a reflektorfény valahogy természetes közegének tűnt számára. A Színművészeti Akadémia felvételijén Ady Góg és Magóg fia vagyok én című versét szavalta, és a bizottság már néhány sornál félbeszakította: „Fel van véve!” Nevét is ekkor kapta: a vizsgáztatók egyikének tréfás megjegyzése – „Legyen maga Kállai, mint a miniszterelnök!” – örökre meghatározta a művész pályáját.
A Nemzeti oszlopa
A főiskolai évek azonban a háború viharában kezdődtek és szakadtak félbe: 1944-ben az iskola épületét bombatalálat érte. Kállai ekkor Both Béla társulatánál kezdett játszani, de hamar átcsábította Bárdos Artúr a Belvárosi Színházhoz. A háború után alig húszévesen már Rómeóként aratott sikert, és ettől kezdve pályája megállíthatatlanul ívelt felfelé.
1948-ban Major Tamás hívta a Nemzeti Színházhoz, ahol több mint ötven évig volt a társulat meghatározó tagja. Othello, Falstaff, Willy Loman (Az ügynök halála), valamint Németh László és Sarkadi Imre darabjainak hősei mind-mind életre keltek alakításában. Játékát soha nem a pátosz, hanem az emberi hitelesség határozta meg: mindig azt a „kisembert” mutatta meg, akiben ott rejtőzik a hős.
„Kállai nem játszik, hanem él a színpadon” – írták róla a korabeli kritikák. És valóban: az ő színpadi jelenléte egyszerre volt méltóságteljes és közvetlen, humorral és iróniával telített.
A vászon hőse – Pelikán Józseftől a Werckmeister harmóniákig
Kállai Ferenc 1943-ban lépett először kamera elé, és az 1940-es évektől kezdve több mint nyolcvan filmben szerepelt.
A 2×2 néha 5, az Iszony, az Ámbár tanár úr és a Déryné, hol van? mind kiemelkedő munkái.
De a legtöbben mégis Pelikán József gátőrként emlékeznek rá Bacsó Péter A tanú című filmjéből. A szatíra már betiltása alatt kultfilmmé vált. Máig tanulságos és szórakoztató mementója a magyar történelem egyik legnyomasztóbb periódusának.
A film, amelyet mondatról mondatra ismerünk, mégis bármikor szívesen nézünk újra. Bacsó Péter kultikus darabját tíz évre zárták dobozba, pedig korábban éppen az enyhülő kultúrpolitika bátorította a rendezőt a szatíra elkészítésére. Az egyszerű lelkű gátőr, Pelikán József kalandjai végigvezetnek a személyi kultusz korszakának legsötétebb momentumain a húshiánytól a koncepciós perekig, miközben az elképesztően bornírt karakterek csetlését-botlását látva a hasunkat fogjuk a röhögéstől.
A groteszk humor és tragikum határán egyensúlyozó figura a magyar filmtörténet egyik legtöbbet idézett karakterévé vált.
Bacsó Péter szerint „Kállai a kisember archetípusát teremtette meg – azt az embert, aki jót akar, de mindig a történelem közé szorul”.
A ’90-es években újra feltűnt a Megint tanú című folytatásban, majd Tarr Béla Werckmeister harmóniák című filmjében egészen más hangon, a csend és a tragikum oldaláról mutatta meg tehetsége mélységét.
Tanár, mecénás, közéleti ember
A színház mellett Kállai fontosnak tartotta, hogy tudását továbbadja. 1977-től több mint egy évtizeden át tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol generációkat nevelt színészi alázatra és szakmai igényességre.
Emellett közéleti szerepet is vállalt: 1985 és 1989 között országgyűlési képviselőként a kulturális bizottságban dolgozott.
Kollégái szerint segítőkész és derűs ember volt, aki mindig hitt a fiatalokban, és soha nem veszítette el a játék örömét.
A díjak mögött az ember
Kállai kétszeres Jászai Mari-díjas, Kossuth-díjas, Budapest díszpolgára, a Halhatatlanok Társulatának és a Nemzet Színésze cím első tizenkét tagjának egyike volt. Minden elismerésnél többet mond azonban az a szeretet, amellyel a közönség és pályatársai vették körül. A Hármashatár-hegyi nyaralóban, ahol élete utolsó éveit töltötte, gyakran mondogatta:
„Nem kell hősnek lenni. Elég, ha az ember ember marad.”
Kállai Ferenc 2010. július 11-én hunyt el, de alakításai és hangja ma is velünk él – filmkockákon, felvételeken, emlékekben.
Ő volt a magyar színház és film egyik legemberségesebb arcú hőse: mindig az ember méltóságát, gyarlóságát és szeretetreméltóságát mutatta meg. Ahogy egykori tanítványa, Mácsai Pál mondta róla: „Kállai Ferencben az volt a legszebb, hogy soha nem akart több lenni, mint ember. Ezért lett mindenkinél több.”
