„Gyermekkoromban két dolog érdekelt: a fizika és a politika. Valószínűleg politikai tájékozottságomnak köszönhetem, hogy életben maradtam, s a fizikának köszönhetem, hogy érdekes az életem” – tekintett vissza életútjára a 120 éve született Szilárd Leó.
„Gyermekkoromban két dolog érdekelt: a fizika és a politika. Valószínűleg politikai tájékozottságomnak köszönhetem, hogy életben maradtam, s a fizikának köszönhetem, hogy érdekes az életem” – tekintett vissza életútjára a 120 éve, 1898. február 11-én született Szilárd Leó.
Szilárd Leó 1898. február 11-én született. A múlt század egyik legnagyobb elméje zsidó családból származott, eredeti neve Spitz Leó volt. Családja 1900-ban, kétesztendős korában magyarosította nevét. Kiskorától a tudomány embere volt, amikor fivére megbetegedett és el kellett különíteni, Leó összeeszkábált egy kisméretű, drót nélküli távíró berendezést, a testvérek így beszélgettek.
Egyetemi tanulmányait ugyan még Budapesten kezdte meg, de az antiszemita légkör megnehezítette helytállását, majd a numerus clausus miatt (amely 6 százalékban maximalizálta a zsidó diákok arányát az egyetemeken) Berlinben fejezte be. Albert Einstein, Erwin Schrödinger, Von Laue és Ernst Haber tanítványaként hamar felhívta magár a figyelmet, disszertációját Entrópiacsökkentés termodinamikai rendszerben intelligens lény hatására címmel írta.
Szilárd jóval megelőzte korát, újításai később az informatika és a kibernetika alapköveivé váltak, Einsteinnel nyolc szabadalmat dolgoztak ki. 1929-ben Einsteinnel közösen adott be szabadalmat egy részecskegyorsítóra, munkájuk eredményeként pedig két évvel később az elektronmikroszkópot is feltalálták.
1933-ban a Reichstag felgyújtása után hasonlóan sok zsidó tudós társához távozott Németországból, egy nappal később már nem jutott volna át a határon. „Bepakoltam két bőröndömet, hogy bármelyik pillanatban elhagyhassam az országot. Az embernek nem kell sokkal okosabbnak lennie a többinél, ha boldogulni akar az életben, az is elég, ha csak egy nappal megelőzi őket” – írta később.
Bécsből Londonba vezetett az útja, itt ötlött fel benne az atomok erejének felszabadítása. A harmincas évek Angliájában olyan híres tudósokkal együtt tartott előadást, mint Lise Meitner, Neumann János, vagy éppen egykori tanára, Erwin Schrödinger. Az atomkutatás 1934-ben kezdte komolyabban érdekelni, miután részt vett Sir Ernest Rutherford egyik előadásán – egyesek szerint csak az újságban olvasott róla –, aki kijelentette, hogy a felfedezett új erőforrás, a maghasadás soha nem válhat az emberiség hasznára, mert azt földi környezetben nem lehet reprodukálni. 1938 szeptemberében, a müncheni egyezmény idején egy előadáson vett részt az Egyesült Államokban, s látva Anglia politikai gyengeségét úgy döntött, New Yorkba költözik. Állást nem kellett keresgélnie, a Columbia Egyetem rögtön lecsapott rá.
Itt már az urániumot kezdte vizsgálni – ezt tették német tudósok is, sőt azok 1939-ben előrébb tartottak a kutatásban. Szilárd és Enrico Fermi, Wigner Jenő, Teller Ede hamarosan rájöttek arra, hogy a felszabaduló energiát bomba formájában is hasznosítani lehet, s bár egyikük sem volt a háború feltétlen híve, tudták, hogy meg kell előzniük a németeket. Miután rájöttek, hogy a nácik is tudatában vannak a nukleáris láncreakció alapjanak, hogy a nácik is megismerték a nukleáris láncreakció alapját igyekeztek megnyerni Einsteint, hogy a nukleáris veszélyre közösen hívják fel a figyelmet. 1939 augusztusában Szilárd Einsteinnel közösen fogalmazta meg a Roosevelt elnöknek címzett figyelemfelhívó levelet – Szilárd írta alá a washingtoni belga nagykövetnek (Belga-Kongó volt a legjobb uránlelőhely) -, figyelmeztetve őt az atomfegyverben rejlő potenciális veszélyforrásra.
A tudósok megkapták a szükséges támogatást, beindult a Manhattan-terv, a Hirosimára ledobott atombomba hatása azonban mindannyiukat megdöbbentette. A háború után Szilárd Leó küzdelmet indított a szellem palackba való visszazárására, a Pugwash-mozgalom élére állva küzdött az atomenergia békés célú felhasználásáért. Szilárd számos atombomba-ellenes konferenciát szervezett, Einstein és számos más híres tudós társaságában megalapította az Atomtudósok Válságbizottságát és még Moszkvába is ellátogatott, visszatérte után létesült a Fehér Ház és a Kreml között forródrót. Aggódva figyelte a hidegháború kialakulását, és élete végéig ettegett, hogy találmánya mindent elpusztít majd egy újabb háborúban. A kiváló tudós új utakat járva a biológia professzora lett, ma őt tekintjük a biofizika atyjának.
Amikor rákot diagnosztizáltak nála, az orvosok már lemondtak róla, ő azonban egy saját maga által kifejlesztett sugárkezeléssel meggyógyult. Halálát szívroham okozta, a kaliforniai La Jollában hunyt el, 1964. május 30-án.
