Arthur Rimbaud, „kamasz zseni”, az egyik legnagyobb francia költő, aki 15 és 20 éves kora között írt műveiben színes, látomásos, játékos és kreatív stílusával forradalmasította a költészetet.
ARTHUR RIMBAUD: GYEREKKOR
3.
Valahol van egy madár az erdőben, dala megállít, s elönti tőle arcod a vér.
Valahol van egy toronyóra, néma a nyelve.
Valahol van egy szirthasadék, fehér állatok fészke benne.
Valahol van egy süllyedő székesegyház, s egy tó, amely emelkedik.
Valahol van egy kicsi hintó, áll a sarjerdőn elhagyottan, vagy futva gördül alá a csapáson, fölpántlikázva.
Valahol van egy furcsa csapat: parányi színészek, jelmez rajtuk; látni, vonulnak az úton, az erdőszélen át.
Végül valahol van valaki, ha éhség és szomjúság gyötör, tovakerget.
130 éve, 1891. november 10-én hunyt el Arthur Rimbaud francia költő, a világirodalom egyik legrejtélyesebb géniusza, a. A belga határ menti kisvárosban, Charleville-ben született 1854. október 20-án. Apja, egy kicsapongó életmódú katonatiszt hamar elhagyta családját, a fiú nevelése szigorú és buzgón vallásos kereskedőasszony anyjára maradt. A gyermek Rimbaud már igen korán kitűnt rendkívüli értelmével, az irodalom iránti érdeklődésével. Amikor tízévesen a helyi kollégiumba került, meglepően gyorsan megtanult latinul, és hamarosan lenyűgözte tanárait formakész latin költeményeivel.
Henri Fantin-Latour: Az asztalnál – állnak Elzéar Bonnier, Emile Blémont, Jean Aicard portréja. Ülnek: Paul Verlaine, Arthur Rimbaud, Léon Valade, Ernest d’Hervilly és Camille Pelletan, 1872
ARTHUR RIMBAUD: ÁLOM TÉLIRE
Télen egy rózsaszín és kékpárnás vagonban
utazni jössz velem.
Jó lesz. Őrült öröm. S minden puha sarokban
csókok fészke pihen.
Szemed majd behunyod, hogy ne lásd esti békéd
megrontva az ablakon át
fintorgó démonok fekete söpredékét
s fekete farkasok hadát.
S egyszer csak valami az arcodat kaparja…
Egy pici csók lesz az, bolond pókként nyakadra
aláiramodó.
Hozzám fordulsz: „Keresd!”, s a fejedet lehajtod.
S üldözni lesz időnk soká a kis bitangot,
aki – nagy utazó!
(Fordította: Szabó Lőrinc)
Kezdetben a parnasszizmus hatott költészetére, tizenhat éves korában talált rá egyéni hangjára. Ekkori költeményeiben a nyomasztó kisvárosi környezet elleni lázadás keveredett a szabadság és a kaland utáni szenvedélyes vágyakozással, olyannyira, hogy 1870-ben megszökött és Párizsba indult. Mivel jegye nem volt, letartóztatták, rövid időre rácsok mögé került.
Verlaine a „Les poétes maudits”-ban így ír a tizenhat-tizenhét éves Rimbaud-ról; „Magas, erőteljes, szinte atléta-termetű férfi volt, tökéletesen ovális arca akár egy száműzött angyalé, rendetlen haja világos gesztenyebarna, szeme nyugtalanítóan fakókék.”
Szabadulása után hónapokig csavargott Észak-Franciaországban és Belgiumban, mígnem anyja a rendőrséggel haza nem vitette. 1871 februárjában azonban újra elszökött, s önkéntesnek jelentkezett a párizsi kommün védelmére, bár valószínűleg nem harcolt fegyverrel. Három keserves hét után visszatért anyjához, s 1871 májusában megírta két fontos levelét Georges Izambard-nak, illetve Paul Demenynek, amelyekben megfogalmazta hitvallását a költő-látnok szerepről, az összes érzék összezavarásával létrejövő költői módszerről.
Arthur Rimbaud A kredenc című verse – Tellér Gyula fordításában – mintha november fanyar meséivel üzenne. 126 éve, 1891. november 11-én indult utolsó útjára a költészet legnagyobb kalandora. November kredencének csikorduló ajtaja mesékkel izen a mának, megfontolandókat.
1871 augusztusában elküldte verseit Paul Verlaine-nek, akit annyira lenyűgöztek a költemények, hogy azonnal Párizsba hívta az ifjút. A személyes találkozás mindkettejük számára végzetes volt: parázs vitáktól sem mentes, féktelen és szenvedélyes homoszexuális kapcsolatuk botránykő volt a közvélemény szemében.
1872 márciusában Rimbaud visszatért Charleville-be, ahol megírta az Utolsó versek címen ismert költeményeit, amelyek mindegyikében a megtisztulás vágya fejeződik ki. Néhány hónappal később azonban Verlaine-nel egy időre Londonba költözött, ebben az időszakban írta meg negyven darabból álló prózavers-sorozatát Les Illuminations (Színvázlatok) címmel.
A két költő kapcsolata egyre feszültebbé vált, viták és hosszabb-rövidebb elválások követték egymást. 1873 júliusában a helyzet annyira elmérgesedett, hogy egy brüsszeli hotelszobában Verlaine rálőtt barátjára, és megsebesítette a csuklóján. Rimbaud kórházba, Verlaine két évre börtönbe került. A kórház után Rimbaud hazatért Charleville-be, és befejezte az Egy évad a pokolban című munkáját, mintegy összegezve addigi életét és munkásságát. A gyűjtemény utolsó darabja a Búcsú, amelyben a költő nosztalgikusan visszatekint múltbeli életére, aztán továbbindul, új utakat keresve nyugtalan vágyainak, végleg szakítva az irodalommal.
ARTHUR RIMBAUD: VISSZAEMLÉKEZÉS
Álom, télire
Mikor világra jött a kis császári Herceg,
az volt hatalmas év, emléke szívet renget.
Aranyos N-betűk a napos Párizson,
palota-rácsokon, lovarda-grádicson
szikráznak háromszín szalaggal körbefonva.
Nagy hervadt kalapok, fülledt mellények, ronda
zsakett-sorok, s vidám iszákos öregek,
munkátlan vének közt – a porra fektetett
szőnyegen feketén s tisztán a Császár lépdel
a szentséges spanyol hölggyel – s az esti fénnyel.
(Fordította: Nagy László)
1875-ben elindult világot látni: gyalog átkelt az Alpokon, a Holland Kelet-Indiákon (Indonéziában) beállt a gyarmati hadseregbe, járt Egyiptomban, Cipruson építési felügyelő volt. Bejárta Etiópia belső vidékeit, kereskedett kávéval, kaucsukkal, elefántcsonttal és fegyverrel (rossz nyelvek szerint rabszolgákkal is), és tisztes vagyont halmozott fel. Egészsége azonban megromlott, és 1891 februárjában rákos daganat alakult ki a jobb térdén. Marseille-be hajózott, ahol hamarosan amputálták a lábát. Állapota nem javult, a kór megtámadta a többi végtagját is, és 1891. november 10-én, alig 37 évesen meghalt.
Rimbaud rendhagyó élete, szertelen és különc személye, sokszólamú költészete elvitathatatlan hatással volt az utókorra, őt tekintik a modernizmus atyjának. Magyarra a legnagyobb költők (Tóth Árpád, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, József Attila, Szabó Lőrinc) fordították. Alakja, Verlaine-nel való kapcsolata a filmeseket is megihlette, 1995-ben Agnieszka Holland készített róla filmet Teljes napfogyatkozás címmel, Rimbaud szerepében Leonardo DiCapróval.
Szülővárosában múzeuma működik. 2000 februárjában az etiópiai Hararban avatták fel az Arthur Rimbaud Emlékházat, ahol félezer cikk és kézirat, több száz fotó, dzsibuti, etiópiai és jemeni utazásainak nyomát felelevenítő CD-ROM-ok és videokazetták idézik a Részeg hajó szerzőjének emlékét. „Mert kit megfürdetett minden vizeknek búja, / Nem szállhat révbe többé kalmárhajók után” – hangzik két sor a költeményből Tóth Árpád fordításában.
