„Aki folyton megy, gyakorlatilag egy napot nem öregszik” – vallotta a múlt század legjobb angol nyelvű regényének tartott Ulysses szerzője, James Joyce.
James Joyce ír regényíró, költő 1882. február 2-án született Dublinban. Tehetős kispolgári családban nőtt fel, tíz gyermek közül ő volt a legidősebb. Apja kisvállalkozó, adóbegyűjtő, politikus volt, akinek a vállalkozásai egy darabig jól működte, de alkoholizmusa befolyásolta munkáját, és zűrös ügyeivel csődbe vitte a családot. Anyja érzékeny, mélyen hívő katolikus, aki jezsuita iskolába járatta legidősebb fiát, mert papnak szánta, ám Joyce a hitből hamar kiábrándult. 1893-tól a dublini Belvedere College-ban tanult, majd 1898-tól a University College hallgatója volt, orvosnak készült.
Rendkívüli nyelvtehetsége és nyelvszeretete arra vezette, hogy elsajátítsa a legfontosabb világnyelveket, holt nyelveket, továbbá megtanult szinte ismeretlen tájnyelveket is. Megtanult például norvégul, hogy eredeti nyelvén olvashassa Ibsent, mindeközben érdeklődése egyre inkább az írás felé fordult. Kezdetben főként verseket írt, amelyek később a Kamarazene című kötetben láttak napvilágot. 1902-ben, záróvizsgái után Párizsba utazott, ahol kiderült: dublini diplomáját nem ismerik el és a tandíjra sincs elég pénze.
Nem egészen egy év elteltével hazatért és a The Irish Homestead című laptól felkérést kapott egyszerű, Írországban játszódó történetek írására. Ezeket egybegyűjtve született meg a Dublini emberek című kötete 1914-ben.
Nora
1904-ben ismerte meg Nora Barnacle-t, a dublini Finn’s Hotel szobalányát. Joyce még ebben az évben megszöktette későbbi feleségét, Norát, akivel csak 1930-ban kötött házasságot, addig élettársi kapcsolatban éltek. Viszonyuk sajátos volt: Nora az érzelgős, olcsó regényekért rajongott, társa műveit soha nem olvasta, az írást afféle gyerekes hóbortnak tartotta. Joyce viszont nagyon szerette a nőt, aki intellektuálisan nem nyújtott sokat, érzéki örömökkel azonban elhalmozta. Joyce az együtt töltött évek során beteges féltékenységgel kezdett viseltetni Nora iránt, viharos kapcsolatukat a függőség és a szeretet véglete érzelmei jellemezték.
1904 októberében a horvátországi Pulába, majd Triesztbe költöztek, ahol megszülettek gyermekeik, George és Lucia. 1906 és 1907 között Joyce néhány hónapig egy római bank alkalmazásában állt, majd visszatért Triesztbe és a novelláin dolgozott. Első kötete, a Kamarazene című versgyűjtemény 1907-ben jelent meg.
Joyce az anyagi előrelépés reményében banktisztviselői állást vállalt néhány hónapra Rómában. Ez az időszak csalódásokkal terhes: az unalmas és kimerítő munka után nem marad ereje az írásra. Bátyjának, Stanislaus-nak írott levelében így számol be: ,,Hónapok óta egy sort sem írtam, még az olvasás is fáraszt. Lassacskán kicsúszik a lábam alól a talaj, szinte már semmilyen téma sem érdekel.(…) Korábbi önmagamból semmi sem maradt, hacsak nem egyfajta megnövekedett érzelmesség, ami csak valami mozgófilm 60 mérföld per órás pátoszában talál kielégülést.”
A család szállása egy apró szoba volt a Spanyol-lépcső közelében, ahonnan nem kevesebb, mint kilenc filmszínház volt sétatávolságnyira. Nora számára a mozi jelentette az egyetlen szórakozást az Örök városban, egyéves kisfiúkkal szinte minden magányos estéjét ott töltötte, a korszak divatos kalandfilmjein ábrándozva.
James Joyce és Nora, mindketten szenvedélyes zenerajongók és operába járók voltak, többek között a Faust, a Varázsfuvola és a Don Giovanni filmes átiratát is láthatták. Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy éppen a mozikedvelő James Joyce látott először fantáziát egy dublini filmszínház alapításában 1909-ben azzal a szándékkal tért vissza Írországba, hogy egy mozihálózatot hozzon létre, sikertelenül. A súlyos anyagi veszteségen kívül csalódott országában és az ír emberekben is.
Írországi tartózkodásáról elsősorban Norával váltott csapongó, érzelmekkel átitatott levélváltásai árulkodnak. Kettejük írásai egy rendkívüli kapcsolatot tárnak fel, és Joyce nyilvánvalóan szenvedett a hosszú távolléttől és a féltékenységtől. Erotikus levelezésükön kívül (melynek 1975-ös első kiadását hosszas viták előzték meg) kevés dokumentum maradt fel Joyce dublini tartózkodásáról.
A dublini vállalkozás kudarca után szakított végleg szülőhazájával, amelynek nacionalizmusát, vallásos elfogultságát hevesen elutasította és legtöbb művében igen érzékletesen és kritikusan ábrázolta.
1913-ban barátkozott össze Ezra Pounddal, aki segítette művei publikálásában. 1916-ban jelent meg az Ifjúkori önarckép, ami egy önéletrajzi regény. A könyv a főszereplő, Stephen Dedalus története a gyerekkortól az egyetemi évekig. Joyce ebben a regényben tulajdonképpen leszámol a családjával, az egyházzal és az állammal is.
Az Ulysses odüsszeiája
Az első világháború kitörése után Zürichbe költöztek és Joyce hozzálátott az Ulysses írásához. Mivel lassan, aprólékosan dolgozott, pénzkeresésre nem volt módja, a nyomortól csak a kiadók, a csodálók és a kevés barát anyagi segítsége mentette meg a családot. A szegénység mellett többféle szembetegséggel is meg kellett küzdenie, többször műtötték, néha rövidebb időre teljesen elvesztette látását. Mire a végére ért, elhatalmasodó zöldhályogja miatt szinte már alig látott.
Sokan mondják, hogy amiről Joyce nem írt, az nincs is. Az Ulyssesből először Amerikában publikáltak fejezeteket a Little Review hasábjain. A mű közfelháborodást keltett, pornográfia vádjával be is tiltották egészen 1933-ig. 1920-ban Joyce-ék Párizsba költöztek, így a teljes mű – az Odüsszeia sajátos modern változata – először itt jelenhetett meg 1922-ben.
A regény egyetlen nap, 1904. június 16. története a három főszereplő, Leopold és Molly Bloom, valamint Stephen Dedalus belső monológjain keresztül leképezve. Napjainkban is a világ több pontján tartanak ezen a napon úgynevezett Bloomsday-t, tisztelegve az író emléke előtt. (Nálunk Szombathelyen szokás a Bloomsday, mivel a mű szerint Leopold Bloom e városban született.)
1923-ban az író újabb regénybe kezdett, amelyen tizenhat évig dolgozott. Legtalányosabb műve, a Finnegans Wake 1939-ben jelent meg, nem túl nagy sikert aratva.
1940-ben Joyce családjával együtt Franciaországból Zürichbe menekült német megszállás miatt, itt halt meg 1941. január 13-án. Emlékének ápolására világszerte Joyce-klubok működnek, nálunk 2002 februárjában alakult meg a Magyarországi James Joyce Társaság az író életművének kutatására.
