„Mindig az embert kerestem és bizonyos, hogy magamban is önmagam tiszta embersége érdekel a legjobban. Kérdéses azonban, van-e bennem valami abból reálisan, ami egész eddigi életem ideálja volt?” 135 éve, 1887. március 21-én született Érsekújváron és 55 éve, 1967. július 22-én hunyt el Budapesten Kassák Lajos Kossuth-díjas költő, író, képzőművész, esszéista, a magyarországi avantgárd művészet egyik legjelentősebb alakja.
„- Ki vagy? És hogyan lettél azzá, aki vagy?
És kihangsúlyozom, hogy az én értelmezésemben most nem művészetet csinálok. Nem elsődlegesen teremteni akarok, csak egy megteremtett lénynek, magamnak a múltját akarom visszaidézni, olyan eszközökkel, amilyenek a rendelkezésemre állnak. Speciálisan művész vagyok s így az ESZKÖZEIM itt is csak a művészet eszközei maradnak. Lesznek, akik velem ellentétben ezt a munkámat is művészetnek fogják nevezni, én csak az élet másolását akarom adni, szinte iskolázatlan egyszerűséggel és mechanikus pontossággal.
Mindig az embert kerestem és bizonyos, hogy magamban is önmagam tiszta embersége érdekel a legjobban. Kérdéses azonban, van-e bennem valami abból reálisan, ami egész eddigi életem ideálja volt? Gyötrődő és akaratos természet vagyok s mintha semmi összemosó szín nem lenne bennem a végletek között. Ha földühödöm magamra (csak önmagamra tudok komolyan és kitartással haragudni), nem meghalni szeretnék, mert a halált csak együgyű kitérésnek tartom az élet elől, össze szeretném törni magam a saját két öklöm alatt, aztán egész magamat mint valami általam legyőzött erőt a szemétládába dobni. Úgy érzem, a szemétláda az egyetlen hely, ahol a dolgok nemcsak anyagukban, de szellemükben is egészen megsemmisülnek.” (Kassák Lajos: Egy ember élete)
Kassák Lajos 1887. március 21-én született Érsekújváron. Szlovák származású patikussegéd apjától a rideg keménységet, analfabéta mosónő anyjától a mindig új küzdelmekre kész akaraterőt kapta örökül. Az elemi iskola elvégzése után az érsekújvári főgimnáziumban folytatta tanulmányait, ám az első év után rájött, hogy nincs kedve tanulni, s a második osztályban megbukott. Vonzotta a fizikai munka, az ember nyers erejével létrehozott alkotás lehetősége, s lakatosinasnak állt. Előbb Győrben volt segéd, majd felköltözött Budapestre, s Angyalföld különböző gyáraiban dolgozott. A munkásmozgalommal is itt került kapcsolatba, belépett a Munkásegyletbe, sztrájkokban és tüntetésekben vett részt, olykor a munkanélküliséget is megtapasztalta.
Részben emiatt is 1909-ben két barátjával „világcsavargásra” indult, s félig-meddig gyalogosan bejárta Ausztriát, Németországot, Belgiumot, végül Párizsba is eljutott. Alkalmi munkákból tengődött, olykor nyomorgott, de útja során megismerkedett a modern művészet formáival, az expresszionizmussal, a futurizmussal, a kubizmussal. Hazatérése után elhatározta, hogy az írói hivatást tekinti életcéljául.
Nyugtalan útkeresésének, a társadalmi igazságtalanságok miatti keserűségének, a munkásság, a kisemmizett tömeg sorsával való együttérzésének prózai és lírai művekben adott hangot.
Fáradhatatlan volt az önművelésben, Berzsenyi versei, Ady forradalmisága, a Nyugat irodalmi sokszínűsége, s a külföldön megismert alkotások hatottak rá leginkább. Első írásai 1910-től a Renaissance és a Független Magyarország hasábjain jelentek meg.
1912-ben megjelent első regénye, a Misilló királysága, 1914-ben egyfelvonásosainak kötete, az Isten báránykái, 1915-ben pedig első verseskötetét is kiadták Eposz Wagner maszkjában címmel. Itt már egyértelműen elkötelezte magát az indulatokat, érzéseket akadálytalanul áramoltató, az egész világról kialakult összbenyomását nagy ívű képekben megfogalmazó szabad vers iránt, amelynek kialakította a sajátos kassáki formáját.
1915-ben megalakította A Tett című antimilitarista folyóiratát, amelyet egy év múlva betiltottak, de Kassák – némileg megszelídítve – Ma címmel indította újra 1916-ban. Közben belépett a szociáldemokrata pártba, részt vett a párt mozgalmaiban, majd a Tanácsköztársaság idején tagja volt az Írók Direktóriumának, s a Közoktatásügyi Népbiztosságon dolgozott. Ebben az időszakban került vitába Kun Bélával a művészet pártossága miatt, Kassák ugyanis a pártirányítástól független, osztályok feletti művészet létjogosultságát vallotta. A polémia miatt el is távolodott a hivatalos baloldaltól, ám élete végéig baloldalinak tartotta magát, s legfőbb törekvése volt, hogy művészetével a szegényekért, az elesettekért, sőt az egész emberiségért harcoljon.
KASSÁK LAJOS: DAL ÉS VILÁG
Ha erőm és elég bátorságom lenne hozzá,
hogy előlépjek az árnyékból,
ha ébren lennék annyira, hogy szemeimből
kitörülhetném az álmokat:
elkezdeném végre a dalt, mely Terólad szól
s beteljesedését szomjazom.
Terólad dalolnék, Anyám, egyvaló Világ,
fogalmaidról és tárgyaidról
és önmagamról, ki a szivedben lakom.
Feltörném lényeged magvait,
melyek észrevétlen hányódnak el, miközben
jövendőnk uj csiráit őrzik.
(1937)
A Tanácsköztársaság bukása után egy ideig börtönben ült, majd feleségével, Simon Jolán előadóművésszel Bécsbe emigrált, ahol megindította a 2×2 című művészeti folyóiratot. Itt ismerkedett meg a konstruktivizmussal, amely a természet rendezetlenségével szemben az emberi kultúra szervezőerejét hirdeti. Ebben az időszakban már nemcsak írt, hanem képzőművészként is bemutatkozott, sajátos nonfiguratív jellegű képarchitektúrákat alkotott.
Bécsi korszakában születtek olyan jelentős összegző művei, mint a Máglyák énekelnek, illetve A ló meghal, a madarak kirepülnek című lírai eposzai.
Hazatérése után 1926-27-ben Dokumentum címmel szerkesztett lapot, majd 1928-tól elindította a Munka című folyóiratot. 1928-tól a Nyugat közölte folytatásokban egyik legismertebb, legnépszerűbb regényét, az Egy ember életét, amelyben szigorú őszinteséggel, puritán, érzelmességtől mentes stílusban vallott gyerekkoráról, munkáséveiről, csavargásairól, az irodalomról.
Grétsy László Nyelvi játékaink könyvében olvashatjuk, hogy Kassák Lajos a legkülönbözőbb halandzsaszavakat keverte verssoraiba: „olyanokat, mint hadzsura, dzsiramári, turatámó, latabagomár, papagallum… Kassák – Zolnai Béla nyelvész, irodalomtörténész kérésére – egy 1957-ben kelt magánlevelében magyarázatot is fűzött e szavakhoz. Többek között ezt írta: »Az idézett szavak fiktív csinálmányok, nem létezők, nem fogalmi, hanem indulati tartalmúak. Ahogyan a költői indulat feszítő ereje szétveti e versben az eddig ismert versformák bármelyikét, úgy a fokozódó szenvedély legszívesebben az összes létező szavakat félredobná, hogy legsajátosabb érzelmeit a maga csinálta nyelven fejezze ki!«”
A harmincas évek közepétől, felesége öngyilkossága – Simon Jolán tettét Kassák zilált szerelmi életének is szerepe volt – után művészete fokozatosan elkomorodott, egyre lassabban áramló szabad verseiben a magány, a bezártság kapott hangot, a közéleti tematika mellett felerősödött az emberi lét örök kérdései iránti kíváncsiság. Ez a folyamat a háború utáni időszakban is tovább folytatódott, ekkor már közéleti szerepet nem nagyon vállalt, 1947-48-ban az Alkotás, majd rövid ideig a Kortárs szerkesztője volt.
Kassák 1946-ban ismét házasságot kötött házasságot. A nála 27 évvel fiatalabb Kárpáti (Karpeles) Klárától is elhidegült később, ám az asszony mindvégig kitartott mellette – a költő halála után hűségesen óvta emlékét.
Az ötvenes években képzőművészeti alkotásai külföldön arattak nagy sikert, majd az évtized végén itthon kezdődött meg regényeinek életmű-kiadása. Erős érzelmi telítettségű, lassú sodrású öregkori költészete pályájának ismételt megújulását jelentette, sorra jelentek meg kötetei (Költemények, rajzok; Szerelem, szerelem; A tölgyfa levelei; Mesterek köszöntése). Munkásságáért, életművéért 1965-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Budapesten hunyt el 1967. július 22-én.
Nemes Nagy Ágnes így méltatta: „Ady önálló, utánozhatatlan szimbólumrendszert teremtett, Babits a bonyolult értelem vonásait véste a magyar költészet arcára, Kassák pedig egy nagyméretűen egységes formába egy mindmáig egységes magatartást öntött belé maradandóan.”
