„A művészet nem egyéb, mint egyik szomorú részlete a meddő küzdelemnek, melyet az ember a mulandóság gondolata ellen folytat.” 155 éve született Herczeg Ferenc író, újságíró, akit az ország írófejedelmének tartottak, 1924-ben még Nobel-díjra is felterjesztették, műveit számos nyelvre lefordították.
Herczeg Ferenc 1863. szeptember 22-én született Versecen. Bánáti sváb családból származott, apja Versec polgármestere volt. Első műveit németül írta, a gimnáziumban tanult meg magyarul. A budapesti egyetemen 1881-84 közt jogot hallgatott, később Temesváron, majd Budapesten volt ügyvédjelölt. A bálozó, kártyázó aranyifjúság életét élte. 1887-ben egy halálos végű párbaja miatt négy hónapra ítélték.
A váci fegyházban írta Fenn és lenn című regényét, amely megnyerte az Egyetemes Regénytár pályadíját. Ezz követően A Hétben jelentek meg ironikus és érzelmes novellái, amelyek országos népszerűséget szereztek neki. 1891-94 közt Rákosi Jenő hívására a Budapesti Hírlap munkatársa lett. 1894-ben alapította meg a középosztály igényeit megcélzó Új Idők című irodalmi folyóiratot, amelyet egészen 1944-ig szerkesztett. 1899-ben lett a Tudományos Akadémia levelező, 1910-ben pedig rendes tagja. 1903-tól barátja, Tisza István lapjának, Az Újságnak belső munkatársa volt.
„Azt lehetne mondani: a magyarok ma az Élet Kapujában ülnek. A kapun túl van az ő nemzeti jövendőjük, a kapun innen a pogány rabság, a nyomorúság, a pusztulás. Ezt a kaput csak Szent Péter kulcsaival lehet megnyitni. Ezért fog Bakócz Tamás mindent elkövetni, hogy kezébe kapja a szent kulcsokat.” (Herczeg Ferenc: Az élet kapuja)
1896-1901 között szabadelvű programmal a verseci, 1910 és 1918 között a Nemzeti Munkapárt jelöltjeként a pécskai kerület országgyűlési képviselőjeként tevékenykedett. 1911-ben Tiszával együtt indította el a Magyar Figyelő című radikális jobboldali folyóiratot, amely erősen támadta a polgári radikálisokat és szocialistákat. A Tanácsköztársaság idején nézetei miatt egy ideig fogságban tartották. 1919 után szerepet játszott az irredenta, revíziós mozgalmakban. A Revíziós Liga elnöke, a felsőház tagja, az MTA másodelnöke, 1904-1920 között a Petőfi Társaság elnöke volt.
Regényeit, elbeszéléseit fordulatos meseszövés jellemzi, művei (A Gyurkovics leányok, A Gyurkovics fiúk) a dzsentritársadalmat népszerűsítik. Első színművét, A dolovai nábob leányát a Nemzeti Színház mutatta be 1893-ban. A Pogányok Szent István korát, az Ocskay brigadéros a kuruckort, a Bizánc a törökök által ostromolt város tragédiája révén a kiegyezés utáni Magyarországra lesújtó nemzethalál vízióját jeleníti meg. A kék róka (1917) című társasági vígjátéka világsikert aratott, a darabot 1937-es felújítása alkalmából Bajor Gizi számára jelentősen kiegészítette. 1945 előtt színművei folyamatosan szerepeltek a színházak műsorán, 75-ödik születésnapja alkalmából, 1938-ban a Nemzeti egymás után három darabját játszotta.
„Megvesztegetés? Hát nem szép dolog! De én egy nép életét akartam megmenteni, ők pedig a mozaikjaikat és ugrókútjaikat féltik. Keserű tréfája a sorsnak, hogy ezúttal a legmagasztosabb célért hitvány fegyverekkel kellett harcolnunk, míg ők a kicsi céljaikért a legmagasztosabb elveket vihetik harcba.” (Herczeg Ferenc: Az élet kapuja)
Történelmi regényeiben a magyar múlt egy-egy sorsfordulóját jelenítette meg. Közülük a Hét svábot tartják a legjobbnak: ebben az 1848-as forradalom idején játszódó könyvben hiteles képet nyújt a magyarok és a nemzetiségek kapcsolatairól. Az élet kapuja Bakócz Tamás esztergomi érsekről szól, s fő eszméje a magyarság magányossága. Pro libertate! címmel Rákócziról is írt regényt.
Herceg Ferencet nemzeti klasszikusnak, az ország írófejedelmének tartották, 1924-ben még Nobel-díjra is felterjesztették, műveit számos nyelvre lefordították. Egy ideig rokonszenvezett az olasz fasizmussal, ám a német nácizmussal mindig szemben állt, Horthyt és környezetét igyekezett a háborúból való kimaradásra, majd kilépésre bírni. Publicisztikájának vezérgondolata a nemzeti széthúzás, a „turáni átok” elleni harc volt, – e kifejezés is tőle származik.
„A művészet nem egyéb, mint egyik szomorú részlete a meddő küzdelemnek, melyet az ember a mulandóság gondolata ellen folytat. A küzdelem azért meddő, mert emberi ügyesség csak holt lelkeket tud teremteni, mumizált életet, amelyben egy pillanat élni vágyása kővé vagy festékréteggé dermedt. Az úgynevezett műremekek a világhoz idegen és magukban elszigetelt lárvák, semmi közük az isteni lélekhez, mely a teremtést betölti.” (Herczeg Ferenc: Az élet kapuja)
1945 után visszavonultan élt, írásai nem jelenhettek meg. 1949-ben törölték az Írószövetség és az MTA tagjai közül. 1954. február 24-én Budapesten halt meg.
Herczeg Ferenc jó író volt, ha nem is a legnagyobbak közül. Nagyon értett a színházhoz, semmiképpen nem érdemelte meg sok évtizedes mellőzését. Az 1980-as évekig műveit nem adták ki. 1989-ben állították helyre akadémiai tagságát, majd 1993-ban megjelentek emlékezései, valamint Hűvösvölgy című kötete.
