„Élet nélkül nincs művészet” – vallotta a 180 éve született Auguste Rodin francia szobrász, a Gondolkodó alkotója, aki először ábrázolta az emberi testet a maga természetes szépségében a lelkiállapotok és érzelmek kifejezésére.
„A test mindig kifejezi azt a lelki világot, amelyet magában rejt. És annak, aki látni tud, a meztelenség szolgáltatja a leggazdagabb jelentőséget.” (Auguste Rodin: Beszélgetések a művészetről)
Auguste Rodin (teljes neve: François Auguste René Rodin) 1840. november 12-én született Párizsban egy szegény párizsi munkáscsaládban. Marie nevű lánytestvéréhez olyan erős szeretet fűzte, hogy annak 1862-ben bekövetkezett halála után szerzetesnek állt. A rendház vezetője azonban felismerte képességeit és a szobrászat folytatására biztatta. Rodin legtöbb ismeretére önképzéssel tett szert, mert a főiskolára többszöri próbálkozásra sem sikerült bejutnia, s húsz évig kézművesként épületek díszítésén dolgozott.
Rodin érzelemgazdag szobrászata a modern szobrászat előképe.
„Élet nélkül nincs művészet. Ha egy szobrász örömöt, fájdalmat vagy bármely szenvedélyt akar tolmácsolni, másképpen nem hathat, csak ha előbb életet lehel teremtményeibe. Mert mit törődnénk egy tehetetlen tárgynak, egy kőkoloncnak örömeivel vagy fájdalmával. Művészetünknek az élet illúzióját a jó modellálás és a mozgás adja. Ez a két tulajdonság húsa, lelke minden szép alkotásnak.” (Auguste Rodin: Beszélgetések a művészetről)
1864-ben ismerkedett meg Rose Beuret varrónővel, aki életre szóló társa és modellje lett, bár házasságot csak 53 év együttélés után, két héttel az asszony halála előtt kötöttek. Rose hűségesen kitartott a gyakran félrelépő szobrász mellett, jóllehet ő kezdetben még a szellemi fejlődésben visszamaradt gyermekükkel sem sokat törődött.
Rodin 1866-ban vett részt először kiállításon, majd Olaszországban tanulmányozta Donatello és Michelangelo műveit. Bronzkorszak című alkotásával kavart vihart először, mert a kritikusok azzal vádolták meg, hogy élő alakról vette a gipszmintát.
Az 1900-as párizsi Universelle kiállításon pavilont mutattak be, amelyben Rodin 150 szobra és számos rajza került bemutatásra, ami a hírnevének nemzetközi terjedelméről tanúskodik.
A hírnév 1877-ben köszöntött rá Keresztelő Szent János prédikál című szobrának kiállítása után. A díszítőművészetek múzeumának felkérésére kezdett dolgozni A pokol kapuján, monumentális művét Dante Isteni színjátéka ihlette. Bár a bronzkaput nem sikerült befejeznie, több alakja önálló életre kelt és bevonult a köztudatba, ilyen A gondolkodó, A csók és az Örök tavasz.
A megbízással önálló stúdió és egyre több, jövedelmező felkérés járt, így Rodin 1883-tól már tanítványokat is fogadhatott. Ekkor kezdődött szenvedélyes és viharos szerelmi kapcsolata a 18 éves Camille Claudel szobrásznővel, Paul Claudel költő nővérével. A viszony szakítással ért véget, a lány elmegyógyintézetbe került, ahonnan – családja kérésére – soha többé nem engedték ki.
„Művészete nem egy nagy eszmén épült fel, hanem kicsiny, lelkiismeretes megvalósításon, az elérhetőn, azon, amit tudott. Gőg nem volt benne. Követője lett ennek az igénytelen, fáradságos szépségnek, amelyet még átláthatott, idézhetett, igazíthatott. A másiknak jönni kellett, a nagy szépségnek, ha minden elkészült, úgy, ahogy az állatok az itatóhoz jönnek, ha beállt az éj s az erdőhöz többé semmi idegen nem tapad.” (Rainer Maria Rilke: Auguste Rodin)
Rodin hírneve is hozzájárult az impresszionisták nemzetközi elfogadásához. Bár Rodin munkáit a kritika olykor alaposan lerántotta, Calais városa mégis őt bízta meg a százéves háború egyik történelmi eseményét megörökítő emlékmű elkészítésével, ennek nyomán született a Calais-i polgárok szoborcsoport. Az 1900-as párizsi világkiállítás után számtalan portrémegrendelést kapott, így megmintázta Sarmiento argentin elnököt, Victor Hugót, Balzacot, Nyizsinszkijt, Clémenceau-t és G.B. Shaw-t.
1915-ben szeretett felesége is meghalt. Renoir óriási erőfeszítéssel újra festeni kezd. Roppant fájdalmak közepette befejezte az Ülőfürdőzőt, s még utoljára elvitette magát a Louvre-ba. Végső erejével egy almás csendéletet festve 1917. november 17-én tüdőembóliában halt meg Meudonban, 77 éves korában. Minden szobrát és rajzait hazájára hagyta, kívánságának megfelelően fejfájának és sírfeliratának helyére A gondolkodó másolata került.
