Edgar Degas, a balerinák festője

„A művészetben semmi nem tűnhet véletlennek, még a mozgás sem” – vallotta a 190 éve született Edgar Degas francia festő és grafikus. Különleges, balett-táncosokat ábrázoló festményein, meghökkentő kompozíciójú lóversenyképein és intim pasztelljein a realizmus és az impresszionizmus jegyei egyaránt megmutatkoznak.

„Nincs kevésbé spontán művészet, mint az enyém. Az ihlet, a természetesség, az indulat számomra ismeretlen fogalmak. Az embernek ugyanazt a témát kell megfestenie tízszer vagy akár százszor. A művészetben semmi nem tűnhet véletlennek, még a mozgás sem.” (Edgar Degas)

Edgar Degas Hilaire Germain Edgar De Gas néven született 1834. július 19-én Párizsban. Nemesi családból származott, édesapja Auguste de Gas, édesanyja a New Orleans-ból származó kreol Célestine Musson. A jómódú családból származó Degas öt gyermek közül a legidősebb volt. A családfő a francia nagyapa, Hilaire de Gas által alapított nápolyi bank párizsi fiókját t. Széles látókörű, művelt férfi volt, aki rendszeresen járt fiával a Louvre-ba, és később jó szívvel támogatta művészi ambícióit.

Degas érettségi után egy ideig jogot hallgatott, de 1855-ben beiratkozott az École des Beaux-Arts-ba, majd Ingres tanítványa lett, Louis Lamothe műtermében folytatta tanulmányait. A csodált klasszicista mester, Ingres azt tanácsolta neki: „Húzzon vonalakat… sok-sok vonalat, akár emlékezetből, akár természet után.” S Degas ezt meg is fogadta.

Eleinte hagyományos képekkel, a történelmi festészet területén akart érvényesülni. Ezért Itáliába utazott, ahol a nagy elődök műveit tanulmányozta és másolta. Nemesi nevét – de Gas – hazatérése után kezdte egybeírni, mintegy polgárosítva magát.

1860 előtti családi portréin érzékelhető elődeinek hatása, Ingres klasszicizmusa és Delacroix dinamikája. Modelljeit egyszerű felületekkel, síkszerűen, hűvös színekkel és sok feketével ábrázolja.

Degas mindig is szuverén személyiség volt, olaszországi körútjából Párizsba visszatérve a történelmi festményeket még mindig előnyben részesítő, az évi hivatalos képzőművészeti kiállításokat rendező Szalonnak is eleget akart tenni, így megpróbálkozott hát a történelmi témákkal is, mielőtt véglegesen a modern élet elkötelezett, kiemelkedő rangú ábrázolójává vált, bár a historizmus jelentős hagyományát Baudelaire híres művészeti tanulmányában már 1846-ban elveszettnek nyilvánította.

Nem lett sosem plen-air festő, mindig műteremben dolgozott. A kor két nagy grafikusa, Daumier és Gavarni műveinek hatása alatt kezdte festeni 1862-ben a longchamp-i lóversenypálya elegáns közönségét, majd zenészeket és színi jeleneteket. A mozgás képi megragadása egész életében foglalkoztatta.

Az 1870-es években festett arcképei könnyedebbek, mint a korábbiak, de fegyelmükön továbbra is érezhető Holbein, az észak-olasz mesterek, és az akkoriban népszerű japán metszetek hatása.

Az 1870-71-es porosz háborúban a tüzérségnél szolgált. Hazatérve, sikerült konvencionális látásmódját levetkeznie, s nagy csoportképeket festett mozgó alakokról, színpadi és zenei jelenetekről. Alakjait sokszor félig felülről, mintegy páholyból nézi.

1872-ben Amerikában töltött öt hónapot, itt készült legismertebb képe a Gyapotiroda New Orleansban. Az 1870-es évek végén kezdett érdeklődni a közeli, vagy egymást átfedő csoportok ábrázolása iránt. 1884-es híres képe a Vasalónők, a kis képmélység, a térhatású formák és felületek a XVI. századi velencei képekre utalnak, miközben a hétköznapi munkát örökíti meg.

Foglalkoztatták társadalmi kérdések is, ezt a fenti kép mellett az Abszint mellett című vászna is érzékelteti. Az Abszint, talán Degas legismertebb képe a bulvárok ragyogó világának sötét oldalát is megidéző festményei közül. Természetesen ez is gondosan előkészített, megtervezett kép, akkor is, ha emlékezetében sok hasonló látványt őrizhetett az akkoriban elterjedtté vált – a munkásosztály egyre erősebb alkoholizmusáért is felelős – átkos hatású szeszes ital elkeseredett fogyasztóiról. A képhez két barátja ült modellt.

Degas megismerkedett és barátságot kötött az Opera zenekarának kiváló fagottosával. A festő régóta operarajongó volt, de mostantól még rendszeresebben kezdte látogatni az előadásokat. A balett-táncosok mozgásának megragadása, s mindenekelőtt a próbák légköre, a színpadi csillogás és a megfeszített munka érzékeltetése egyre jobban érdekelte, egyre több képének választotta témájául.

Ekkor kezdett pasztellel dolgozni, olykor illóolajait is használva, s kevert technikákkal is élt. Nagy műve A tánc csillaga, ez talán legmutatósabb alkotása. A balerina szólótánc közben, egyedül jelenik meg az üres színpadon a rivaldafényben, lábujjhegyen áll és arabeszket táncol, amit Degas a karok és a láb tartásával, az enyhén hátradöntött fejjel érzékeltet. A jelenet múlékonyságát kiemeli a virágmintás tüllszoknya könnyűsége és a nyakszalag libegő pántlikája.

Fürdőző nőket ábrázoló képein a testeket egyszínű foltokkal képezi, melyek összefolynak és bizonyos távolságból a térbeliség illúzióját keltik.

Képeinek legnagyobb része balett- és lóversenyjeleneteket ábrázol. Későbbi korszakában az akt mozgásáról készített pasztellsorozatokat, és szépítkező nőket festett.

1880 után szobrokat is készített, táncosokat, fürdőzőket és lovakat ábrázoló bronzplasztikáin remekül ragadta meg az emberek és állatok mozdulatait. Érdekelte a fényképezés is, képei sokszor emlékeztetnek a pillanatot megragadó fotókra. 1890 után szembetegsége miatt felhagyott a festéssel, csak szobrokat gyúrt viaszból.

1908-ra a modern nagyvárosi élet látványainak egyik legizgalmasabb, zseniális festője fél szemére megvakult, s a másikkal is rosszul látott. Rajzai és festményei mellett egy füzetnyi verset, többnyire szonetteket is hagyott az utókorra. 83 éves korában ért véget gazdag élete, 1917. szeptember 27-én halt meg Párizsban.

Degas remekül festett, mint művészetének avatott ismerője, Paul Valery összefoglalja: „A meztelen testben, amelyet a lehető legváltozatosabb módokon és pozitúrákban, olykor lendületes mozgásban is megvizsgált, kizárólag azt az egyedüli vonalvezetést kereste, amely az adott fizikai mozdulatot a legpontosabban és leghatásosabban adhatja vissza.”

Degas-t többnyire az impresszionistákhoz sorolják, rendszeresen velük is állított ki, bár igazából nem tartozott hozzájuk, nem a fény szabadtéri jelenségei érdekelték. A modern ember érzékenységével rögzíti a múló pillanatot, élénk színei elfedik s mégis felerősítik a vonalak vibrálását. A lóversenypályák képein nagyobb foltokban felrakott színek jelennek meg. A rajzról, a fegyelmezett formáról nem mondott le sosem, s kompozícióit vonalas távlattal szerkesztette, bár ezt rendszerint elrejtette.