Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Heinrich Heine klasszikussá vált című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Kultúra

Heinrich Heine klasszikussá vált

Szerző: / 2022. december 15. csütörtök / Kultúra, Irodalom   

„Minden kor egy-egy szfinx, mely szakadékba veti magát, amint talányát megfejtették.” 225 éve, 1797. december 13-án született Heinrich Heine, a német romantika utolsó nagy költője, a realista irodalom előfutára.

„A magyar költők ugyanúgy lelkesedtek érte, mint a franciák, angolok, oroszok – írja Hegedüs Géza Az irodalmi arcképcsarnokban. – A szabadság és a szerelem szószólója lett. Nem érdektelen, hogy Erzsébet királyné, Ferenc József király-császár nálunk oly szeretett felesége Heinét vallotta kedvenc költőjének, olykor maga is írt Heine-stílusú kis verseket. Szobrot is akart állíttatni neki Bécs közepén. De az osztrák főváros igen reakciós vezetősége a császárnét se kedvelte, még kevésbé Heinét. El is érték, hogy a bosszús királyné az elkészült szép szobrot nem Bécsben, hanem kedvenc üdülőhelyén, a görögországi Korfu szigetén állíttatta fel. Heine akkor már rég halott volt, életműve egyre jobban és egyre szélesebb körökben élt. Helye pontosan ott van a klasszikus német könyvsorozatokban, közvetlenül Goethe és Schiller után.”

Heinrich Heine (teljes neve: Christian Johann Heinrich Heine) 1797. december 13-án született, zsidó kereskedő családból származott. Mikor a családi üzlet csődbe ment, Hamburgba küldték gazdag bankár nagybátyjához. Heinének nem fűlött a foga a pénzügyekhez, inkább jogot tanult és látogatta Hegel történelemfilozófiai előadásait (a filozófusról később szatirikus verset írt Doktrína címmel). 1825-ben áttért a protestáns vallásra és Harry keresztnevét Heinrichre változtatta. A lépésre leginkább az vitte rá, hogy zsidók ekkoriban nem vállalhattak egyetemi oktatói állást – saját bavallása szerint „megszerezte a belépőjegyet az európai kultúrába”.

HEINRICH HEINE: TÉLI REGE
ÚCSÚ PÁRIZSTÓL

(részlet)
Ég áldjon, tündér Párizsom,
válnunk kell, itt az óra,
búcsúzom, és elönt a kéj
s az öröm dús folyója.

Német szivem váratlanul
beteg lett sajna mára,
sehol, csak otthon, Északon
találok orvosára.

Ahogy az kúrál, híre van –
Egy-kettő talpra állít;
bár elgondolni is csömör
primitiv piruláit.

Ég áldjon, vidám franciák,
ti kedves, jó fivérek,
elkerget most a csacsi vágy,
de hamar visszatérek.
(fordító: Kardos László)

1821-ben jelent meg első verseskötete, amelyet 1827-ben az unokahúgai iránt érzett viszonzatlan szerelem kínjait megéneklő Dalok könyve követett. A könyv azonnal az irodalmi közönség kedvencévé tette, költeményeiben már felsejlettek az irónia elemei is. Prózai írásaiból az elegáns légiességgel megírt, irodalmi szintű útibeszámolói, az Utazás a Harz-hegységben és a Nordsee voltak a legsikeresebbek.

1831-ben elhagyta Németországot és Párizsban telepedett le, ahol szoros barátságot kötött az utópista szocialistákkal és Saint-Simon követőivel. 1835-ben hazájában megtiltották műveinek kiadását, ám ő a távolból is nyomon követte és kommentálta a német politikai élet eseményeit, élete végéig tudósított német és francia lapokat.

Honvágy kínozta, amelyen iróniával igyekezett felülkerekedni, de 1843-44-ben titokban hazalátogatott beteg anyjához. Ennek emlékét őrzi Téli rege című poémája, amely fájdalmas emléke és egyben hazája politikai életének tárlata is. 1841-ben megnősült, de házassága alatt több romantikus kapcsolata is akadt, a legutolsó életének utolsó éveiben.

1845-től komoly gerincbántalmak tették elviselhetetlenné életét, valószínűleg multiplex szklerózisban vagy szifiliszben szenvedett. Előbb végtagjait mozgatta nehezen, majd lesántult és némiképp meg is bénult. Utolsó nyolc évét félig vakon töltötte gyötrelmes „matracsírjában”. Még így is figyelemmel kísérte az európai eseményeket és felfigyelt a magyar szabadságharcra, sőt Petőfi költészetével is megismerkedett, 1849 októberében című verse méltó emléket állít a magyar forradalomnak.

Heine 1856. február 17-én halt meg Párizsban, a montmartre-i temetőben helyezték örök nyugalomra.

Legismertebb költeményeit Schumann, Schubertet, Mendelssohn, Brahms, Richard Strauss zenésítette meg.

Verseinek egy része fordított utat járt be, s műköltészetből vált népdallá, mint például a Loreley, amely szerző nélkül, népdalként folyamatosan szerepel a német tankönyvekben.