„Mindenki magával viszi a saját szemszögét. Egy felhő a lelken jobban elfedi és elhomályosítja a földet, mint egy felhő az égen. A látvány a szemlélőben van.” 230 éve született Alphonse de Lamartine francia költő, író, politikus és történész.
„Roppant tenger az idő, s akárcsak ama másik tenger, tele van roncsainkkal. Nem lehet mindent külön megsiratni. Minden embernek megvan a maga fájdalma; minden századnak a maga siratnivalója; s ez épp elég.” (Alphonse de Lamartine: Graziella)
1790. október 21-én született a burgundiai Maconban Alphonse de Lamartine. Nemesi családból származott, apját a jakobinus diktatúra idején bebörtönözték, de a nyaktilót elkerülte. Alphonse a jezsuitákhoz járt iskolába, noha a rend akkor hivatalosan be volt tiltva. Szülei royalisták voltak, és nem engedték, hogy Napóleon alatt szolgálatot vállaljon. 1811-12-ben Itáliában járt, 1814-ben belépett XVIII. Lajos testőrségébe. A császár visszatérésekor Svájcba emigrált. A második Bourbon-restauráció után már nem akart katona lenni, inkább verseket és drámákat kezdett írni. 1816-ban ismerkedett meg Savoie hegyei közt, a Bourget-tó partján a súlyos beteg Julie Charles-lal, akihez számos verset írt. Julie, aki segített neki állást szerezni Párizsban, 1817-ben meghalt: a költő újabb versekkel, köztük A tó című híres költeményével emlékezett rá.
„Az ember isteni eszménye a szabadság, elég bizonyság erre, hogy ez az első álma az ifjúságnak, és csak akkor oszlik el lelkünkből, ha a szív már csüggedni kezd, a szellem lealacsonyodik, és feladja a harcot. Egyetlen húszéves lélek sincs, aki ne a köztársaságért lelkesedne. S nincs egyetlen elfásult szív sem, amely ne lenne szolgai.” (Alphonse de Lamartine: Graziella)
Lamartine 1820-ban megnősült, egy angol nőt vett feleségül. Ez évben lett a nápolyi francia követség titkára, és ekkor jelent meg első verseskötete, a Méditations poetiques (Költői elmélkedések). A szerző által két év múlva bővítve újra kiadott kötet újszerű, romantikus hangja, a költő érzelmeinek őszintesége hatalmas sikert aratott. Témái bensőségesek, vallásosak voltak, nyelve új zeneiséget hozott a francia költészetbe. Erős hatással volt rá Byron romanticizmusa, misztikus világnézetű lírai költeményeiben a szerelem, az elmúlás, a hit kérdései foglalkoztatták.
ALPHONSE DE LAMARTINE: ÉBEN FÜRTJEIBŐL A HARMATOT KIRÁZVA
Ében fürtjeiből a harmatot kirázva
frissülést hoz az éj az áthevült világra,
hallgatag lába a csöndes hegyekre lép,
és álom terül a szememre, mély, sötét:
ilyenkor valaha… De a lelkem ma tétlen,
mint tűz, amely lobot nem fog már semmi szélben,
vergődve menekül fáradt vágyaihoz
s magába roskad és lankadtan szunnyadoz.
Hogy nyomja ez a csönd! Óh, líra! zsenim álma!
belső zene, szavak szótlan harmóniája,
lant, mely ég s föld között úgy zengtél valaha,
mint csillagok dalát visszhangzó muzsika,
most, amíg még lehet, amíg dobog a szívem,
jöjj s ringasd el szegényt, ringasd hosszan, szelíden!
És lantom lelke, te lebegő égi láng,
szeszélyes szellem, kezdd szabadon a nyitányt!
Leszáll! már itt lebeg! A hárfa engedelmes
idege átveszi röpke halk ritmusát
s a húrokból kizengve teljes
összhangját éledő lelkembe önti át…
(Fordította: Szabó Lőrinc)
1829-ben a Francia Akadémia tagja lett, 1830-ban kiadta Költői és vallásos harmóniák című kötetét. A deista rajongással teli hálaadó dicshimnuszra Liszt Ferenc zongoradarabot írt. (Liszt a Les preludes című szimfonikus költeményét is Lamartine versére komponálta.) 1832-33-ban utazást tett a Szentföldön és a Közel-Kelet más országaiban. Ekkorra teljesen elvesztette katolikus hitét, és a liberalizmus panteista világnézetével azonosult. Ekkoriban kezdett hozzá egy nagyszabású filozófiai eposzhoz, amelyben a szeretetvallást és a haladás liberális elméletét akarta hirdetni. Végül csak két résszel készült el: az 1836-ban megjelent Jocelyn egy fiatalemberről szól, aki pap akar lenni, de a forradalom idején kizárják a szemináriumból, és beleszeret egy lányba. Végül, haldokló püspöke hívására lemond szerelméről, és isten szolgája lesz. A másik részt, Egy angyal bukása címen, 1838-ban jelentette meg, ennek főhőse egy angyal, aki szerelemből emberré lesz. 1839-ben jelent meg Költői fohászok című verseskötete, ezután felhagyott az irodalommal, hogy többet foglalkozhasson politikával.
Az 1830-as júliusi forradalom után Lamartine otthagyta a diplomáciai pályát, hogy bekapcsolódjon az otthoni politikába. Nem kötelezte el magát Lajos Fülöp mellett, függetlenségét megőrizve társadalmi kérdésekkel kezdett foglalkozni, és 1833-ban képviselő lett. A proletariátus kérdését tartotta a kor legfontosabb ügyének, szóvá tette a munkásság embertelen körülményeit. Elítélte a kapitalisták túlzott politikai befolyását, és elkerülhetetlennek látta a forradalmat. 1847-ben adta ki a Girondiak történetét, amely a nagy forradalom mérsékelt pártjának históriáját ismertette, a mű a baloldal körében igen népszerű lett, a magyar radikálisokra, így Petőfi Sándorra és Vasvári Pálra is hatott.
Az 1848-as februári forradalom után Párizsban kikiáltották a második köztársaságot, és Lamartine külügyminiszter lett, de valójában ő volt az ideiglenes kormány vezetője. Erőfeszítéseket tett a rabszolgaság és a halálbüntetés eltörlésére, de a legtöbb kérdésben elfoglalt pacifista és mérsékelt álláspontja miatt egyedül maradt. Áprilisban még tíz helyen is nemzetgyűlési képviselővé választották, de sem a vagyonos polgárság, sem az elégedetlen munkásosztály nem követte. Az elszigetelődött Lamartine-t így a felkelés 1848. június 23-26-i leverése után elkergették hivatalából.
A költő elindult az 1848. decemberi elnökválasztáson, de Louis Bonaparte Napóleonnal szemben alulmaradt, és rövidesen képviselői címét is elvesztette. Lamartine-t megtörte a vereség, anyagi gondok is nyomasztották, mivel a család örököseként neki kellett eltartania nőtestvéreit is. Ezután húsz éven át „irodalmi kényszermunkát” végzett, az egyik könyvet írta a másik után: a Raphaël regényes beszámoló Julie Charles iránti szerelméről, a Vallomások és az Új vallomások című önéletrajzi művekben valódi és költött elemek keverednek. Regényei közül megemlítendő a Geneviéve és az Antoniella – ez utóbbi történelmi szempontból is érdekes. Irodalmi folyóiratot is kiadott, amelyben tanulmányai és versei jelentek meg. Több jelentős történelmi művet írt: Az alkotmányozó nemzetgyűlések története, A restauráció története, Oroszország története, Törökország története.
1869. február 28-án, szegényen halt meg Párizsban. Őt tekintik az első romantikus francia költőnek, aki a szimbolistákra is jelentős befolyást gyakorolt.
