Kazinczy Ferenc író, költő, szerkesztő a magyar nyelvet és az irodalmi stílust megújító mozgalom vezéralakja; a XIX. század elején a magyar irodalmi élet központi személyiség volt. Fogságban töltött évei alatt döntötte el, hogy életét a magyar nyelv és a honi irodalom fellendítésének szenteli.
260 éve, 1759. október 27-én született Érsemjénben Kazinczy Ferenc költő, író, műfordító, irodalomszervező, a magyar nyelvújítási mozgalom vezéralakja. Élénk kritikai tevékenységet is folytatott, a pályakezdő írókkal, költőkkel (Berzsenyi, Szemere, Kölcsey, Fáy András) levelezett, segítette őket fejlődésükben. Kazinczy igyekezett száműzni a magyar irodalomból minden közönségeset és maradit, a magyar nyelv radikális megújítása mellett foglalt állást, és emiatt többször is a támadások kereszttüzébe került. Számtalan nyelvtani, helyesírási és stiláris reform fűződik nevéhez; óriási része volt abban, hogy a magyar nyelv az irodalmi kifejezés hatékony eszköze lett.
Régi, jómódú nemesi családból származott. A sárospataki kollégiumban poétikai és retorikai tanulmányokat folytatott, jogot és teológiát is hallgatott, elsajátította a latin, a német, az ógörög és a francia nyelvet. 1775-ben közreadta első munkáját, amely a Magyar Ország Geographica, az az Földi állapotjának Le-rajzolása címet kapta. Nem sokkal később lefordította Bessenyei egy korai művét, a Der Amerikanert, és munkáját a szerző is megdicsérte. Az iskola elvégzése után Kassán, Eperjesen, majd Pesten folytatott joggyakorlatot, közben táncolni, fuvolázni, festeni tanult.
„Újítani a nyelven csak annak szabad, a ki a maga nyelvét nem csak tudja, hanem tanulta is, a ki a régibb és újabb classikusok munkáival ismeretes…”
1784-ben Sáros és Abaúj megye táblabírájává nevezték ki, Kassán telepedett le, és tagja lett a miskolci Erényes Világpolgárok szabadkőműves páholynak. Célját, az irodalmi ízlés, a művészi stílus fejlesztését, a magyar nyelv gazdagítását fordításaival igyekezett elérni. 1788-ban Baróti Szabóval és Batsányival megalapította a Magyar Museumot, ám összekülönböztek, és Kazinczy saját lapot hozott létre Orpheus címmel.
1791-ben megismerkedett Hajnóczy Józseffel, és tagja lett Martinovicsék jakobinus mozgalmának. Emiatt 1794-ben letartóztatták, és halálra ítélték, de ezt a király várfogságra enyhítette. Hat és fél évig raboskodott Spielbergben, Kufsteinben, majd Munkácson, erről az időszakról szól a Fogságom naplója.
„Nekem nem vala tintám. Hogy papirosom legyen, csokoládét vettem, s egy gombostűm maradván ruhámban, azzal írogatám a papirosra verseimet, amiket ott csináltam. Feleltem tehát Szulyovszkynak, hogy nekem semmi híreim nincsenek. Azért vagyok víg, mert nem akarom, hogy lelkem elcsüggedjen. Ha veszni kell, vesszünk szépen.” (Kazinczy Ferenc: Fogságom naplója)
1804-ben feleségül vette Török Zsófiát (Sophie), anyjától megkapta a bányácskai házat és egy kis birtokot. Bányácskából lett Széphalom, a korabeli művészeti, irodalmi élet központja. Kazinczy börtönévei alatt a klasszicizmus híve, Goethe követője lett, de fő törekvése továbbra is a magyar nyelv megújítása, gazdagítása, a költői stílus fejlesztése maradt, és erőteljes harcot indított a provincializmus ellen.
1813-ban megjelent a nyelvi hagyományőrzők Kazinczyt és a nyelvújítókat gúnyoló röpirata Mondolat címmel, amelyre két évvel később Kölcsey és Szemere válaszolt. Az áldatlan vitát Kazinczy zárta le a két irányt összeegyeztetni óhajtó cikkében (Orthologus és neologus nálunk és más nemzeteknél). Élénk kritikai tevékenységet is folytatott, a pályakezdő írók, költők (Berzsenyi, Szemere, Kölcsey, Fáy András) neki küldték el kézirataikat véleményezésre. Az 1807-1808-as Pályám emlékezete című kötetében a gyermekkorától az 1805-ig terjedő életút eseményei, fontosabb fordulópontjai, állomásai elevenednek meg.
1825-től részt vett Pesten a Magyar Tudós Társaság előkészítő munkálataiban, és 1830-ban a történettudományi osztály tagja lett. 1831-ben az összes akadémiai gyűlésen részt vett, majd az év tavaszán visszaindult Széphalomra. A környéken ekkor már kolerajárvány pusztított, ennek esett áldozatául 1831. augusztus 22-én. Szeretett otthonának kertjében temették el. A Magyar Tudományos Akadémia 1832-es közgyűlésén József nádor jelenlétében Kölcsey Ferenc mondott fölötte emlékbeszédet.
