40 éve, 1981. augusztus 8-án, két nappal születésnapja előtt hunyt el Hajnóczy Péter ró, a modern magyar prózairodalom egyik legjelentősebb és legizgalmasabb alakja, akinek művei kiállták az idő próbáját.
Rövidre szabott élete róla szóló legendák sorozata volt, amelyeket részben maga gyártott.
Hajnóczy Péter születését is ilyen legenda övezi, a legtöbb forrás Porcsalmát jelöli születési helyként, bár valószínűleg Budapesten született 1942. augusztus 10-én. Anyja, Hasznos Anna nehéz helyzetben élő lányanya volt, az Ödön nevet adta neki. Egy ideig lelencházban éltek, s itt kereste fel őket Hajnóczy Béla és felesége, akiknek nem lehetett gyermekük. Hasznos Anna beleegyezett abba, hogy fiát Hajnóczyék magukhoz vegyék, de a hivatalos adoptáláshoz nem járult hozzá. Hajnóczy ekkor egy ismerős pap segítségével hamis keresztlevelet állíttatott ki Hajnóczy Béla Ödön porcsalmai születésű gyermek részére.
A másik legenda a nevéhez fűződött, s ezt Hajnóczy terjesztette, noha tudta, hogy nem igaz. Többször is utalt rá, hogy ő a Martinovics-féle jakobinus összeesküvésben részt vett és kivégzett Hajnóczy József leszármazottja. Egyébként a Béla keresztnevet utálta, s első írásai megjelenésekor már inkább a Pétert használta.
„Két és fél évig dolgoztam, mint a barom; a „nem” szót tőlem nem hallották, annál gyakrabban az „igenis”-t, meg: „már pattanok”, „majd én, tessék csak ledőlni a díványra, mama”, „azonnal kiöntöm az éjjeliedényt”, „máris ugrom”, „hozom a papucsodat, édes”, „a fehér vagy a fekete melltartód adjam-e”, „hadd csókolom meg azt az aranyos popsikádat”. Uram-Jézus, mekkora valaga van! Bokája vastag, combja szőrös, orra hosszú, görbe és jobbra kanyarodik, válla pattanásos, de kizárólag Revlon rúzst, Glissando by Du Barry púdert és Max Factor kölnit és körömlakkot pusztít.” (Hajnóczy Péter: A véradó. Az unokaöcs)
Gyermekkorában versenyszerűen úszott, 1955-57-ben mellúszásban többször is dobogós helyezést ért el. 1956 után azonban az uszodai közösség felbomlott, megromlott a szüleivel való kapcsolata, többször is kimaradozott otthonról, s tanulmányi eredményei is gyengültek. A Vörösmarty, majd a Bolyai Gimnáziumból is kibukott, s végül estin érettségizett az Eötvös Gimnáziumban 1962-ben. Ekkor már elköltözött szüleitől, nyomorúságos albérletekben húzta meg magát, 1959-től pedig fizikai munkásként kereste kenyerét: volt segédmunkás, modell, kabinos, fűtő (erről oklevelet is szerzett), a Franklin Nyomdában betűszedő, építőipari vállalatoknál figuráns. Utolsó munkahelye 1974-76-ban az Országos Mérésügyi Hivatal volt, 1976-tól pedig szabadúszóként próbált megélni az írói honoráriumokból és egy ideig a Móricz Zsigmond-ösztöndíjból. Nagyon fiatalon nősült először, majd a válás után még kétszer házasodott újra.
„Semmilyen törvény nem írja elő, mosolyodott el az ügyvéd, hogy az állampolgárok kötelesek cipőt viselni, de ha valaki kapná magát és mezítláb járkálna az utcán, hogy a mezítláb járáshoz való jogát gyakorolja, annak az embernek az ép eszében joggal kételkedhetünk.” (Hajnóczy Péter: A véradó. A fűtő)
Legendájához szervesen hozzátartozott önpusztító életmódja, egyre súlyosbodó alkoholizmusa, különböző fóbiái és a depresszió is. Egy naplójegyzetében így vallott iszákosságáról:
„Alkoholizmusom egyben sajátos világnézet is, politika és vallásos meggyőződés némi öngúnnyal fűszerezendő keveréke. Egyetlen őszintén átélt szenvedést ismerek, a részegséget, amelyet kétségbeesett könyörgéssel Jézusnak ajánlottam fel.”
Életmódjából következően nem tudott és nem is igazán akart megfelelni a fennálló társadalmi rend elvárásainak, s soha nem is volt a rendszer kegyeltje, inkább a megtűrt kategóriába tartozott. Irodalmi kitüntetést is civil kuratóriumoktól kapott: 1980-ban Füst Milán-díjat vehetett át, majd nem sokkal később Aszu-díjjal jutalmazták a Mozgó Világban megjelent publikációiért. Külföldre életében egyszer jutott el, 1979-ben Londonba utazott szerencsét próbálni, ám hamarosan visszatért Magyarországra.
1981 forró nyarán elhasználódott szíve már nem bírta az alkohol, a töméntelen mennyiségben fogyasztott gyógyszer és egy lázas betegség szorítását, s 1981. augusztus 8-án, két nappal 39. születésnapja előtt (egyes források szerint 1981. augusztus 7-én hunyt el) Balatonfüreden Hajnóczy Péter meghalt.
Az írással valószínűleg már ifjúkora óta foglalkozott, ám első publikációi, rövidebb írásai a hetvenes évek elején jelentek meg az Élet és Irodalomban, a Mozgó Világban és az Új Írásban. Kezdeti, kísérletező jellegű novelláira az ismétlések gyakorisága, a filmtechnika, a montázsok alkalmazása jellemző, s csak később talált rá saját, eltéveszthetetlenül egyedi írói hangjára. Az áttörés éve 1975 volt, ekkor jelent meg a Szépirodalmi Kiadónál A fűtő című elbeszélésgyűjteménye, s a Valóságban napvilágot látott Az elkülönítő című riport-szociográfiája, amely a szentgotthárdi szociális betegotthonban uralkodó áldatlan állapotokat tárta fel, nem kis vihart kavarva.
Műveinek témáját a megélt-megszenvedett valóság adta, írásainak középpontjában az alkoholizmus, saját felbomló, szorongó, elmagányosodó személyisége, az önpusztítás folyamata áll, előadásmódja látszólag szenvtelen és tárgyilagos, ám érezhető benne a mögöttes indulat, keserűség, düh is, s hangja olykor meglepően nyers, szókimondó, néhol kifejezetten durva, amely ebben a korban meglehetősen szokatlan volt az irodalmi művekben.
1979-ben az Ünnepi Könyvhétre jelent meg mindmáig legnépszerűbb műve, A halál kilovagolt Perzsiából című kisregénye. A több szálból fonódó történet hőseiben, a segédmunkából élő, fűtetlen albérletben nyomorgó, jobb sorsra érdemes, tehetséges fiatalember, valamint a delírium rémképeivel küzdő narrátor alakjában nem nehéz felismerni az írót, aki elemző tárgyilagossággal rögzíti élethelyzetét, a függőség, a szenvedés fázisait. Nem sokkal halála előtt jelent meg a Jézus menyasszonya című kötet, amely a címadó kisregényen kívül utolsó éveiben írt karcolatait is magába foglalta.
Kísérletezett drámaírással is, utolsó, töredékes munkája a halottak között játszódó, felfokozott lelkiállapotra utaló Last train, amelynek központi témája a halál volt.
„Ha elmeosztályra kerül valaki – hacsak nem teljesen elesett, gondozatlan és nincs hová mennie –, előbb-utóbb kijön onnan. Például valaki örököl egy házat, de nem tudja eladni, mert a ház egyik része lakott. A tulajdonos tehát valahová el akarja helyezni ezt a fölösleges öregembert; kitaposott út – be a zárt osztályra! Ellene vethetnénk, hogy extrém eset. Sajnos, nem. De itt van bírói szemle, van tényleges ellenőrzés; mennyivel kényelmesebb egy olyan intézetbe tenni, ahol ellenőrzés nincs! Ezek az intézetek arra jók, hogy fölösleges embereket legális keretek között eltüntessenek. Ez az igény hozta létre őket.” (Hajnóczy Péter: Jelentések a süllyesztőből)
Hajnóczyt foglalkoztatta a filmírás és – készítés is, több művéből forgatókönyvet írt. Ki a macska? című megrázó erejű novellájából 2003-ban Mészáros Péter készített rövidfilmet, a Perzsiát pedig dr. Horváth Putyi vitte filmvászonra, s az író szerepének eljátszására a kiváló zenészt, Melis Lászlót kérte fel.
Hajnóczy Péter Jelentések a süllyesztőből című, 2013-ban megjelent kötetét Nagy Tamás szegedi jogtudós rekonstruálta az író hagyatékából előkerülő dokumentumokból. A szerkesztő szerint Hajnóczy 1975-ben megrendítő szociográfiát írt elmegyógyintézeti élményeiről, a szöveg 1975-ben jelent meg a Valóság folyóiratban, a közlést perek, fenyegetések követték. Az író évekig szerette volna kiadni könyvben is munkáját, erre azonban nem volt lehetősége. A Magvető Kiadó gondozásában megjelent kötetben nemcsak a könyvhöz gyűjtött anyagok kaptak helyet, hanem eddig ismeretlen Hajnóczy-szövegek, köztük két novella is.
