„A természet jelenségeinek sokfélesége és a mennyben rejlő kincsek azért olyan gazdagok, hogy az emberi elme soha ne szenvedjen hiányt friss gazdagodásban.” Johannes Kepler német csillagászt, matematikust ma a modern tudomány megalapítójának tartják. A bolygómozgás törvényeit ma is alkalmazzák.
Johannes Kepler 450 éve, 1571. december 27-én született a Württemberg melletti Weil-der-Stadtban Johannes Kepler német csillagász, matematikus, a bolygómozgás törvényeinek megalkotója. Szerény családból származott, apja hivatásos katona – elhagyta a családot, amikor Kepler öt éves volt -, nagyapja szülővárosának polgármestere volt, ő azonban nem követhette példájukat. Apja elhagyta a családot, amikor Kepler öt éves volt. Háromévesen himlőt kapott, amely megbénította kezét és meggyengítette látását, csak a papi pálya maradt számára. A württembergi herceg ösztöndíjával került a tübingeni egyetemre, ahol kiváló matematikai képességekről tett tanúságot. Tanulmányait gyenge egészségi állapota ellenére is sikeresen végezte. Csillagászati professzora Michael Ma:estlin volt, aki kortársai között talán egyedül hitt a kopernikuszi rendszer igazságában, s ez tanítványára is hatott. Egyetemi fokozatának megszerzésekor félbeszakította teológiai tanulmányait és Grazban az evangélikus kollégium matematika-tanára lett. Nem volt jó oktató, motyogott, elkalandozott a tárgytól, diákjai nehezen értették: nem csoda, hogy az első évben csak maroknyian jártak óráira, a másodikban már senki sem.
A miszticizmusra egyébként is hajlamos Kepler először asztrológiával foglalkozott, a görög szerzők műveit tanulmányozva kívánt tudományos rendszert alkotni, de kudarcot vallott. A csillagokból próbált bibliai rejtélyekre is választ kapni, így például kiszámította a teremtés időpontját, amely szerinte Kr.e. 3992-ben történt volna. Bár a későbbiekben inkább szkeptikusnak mutatkozott saját asztrológiai képességeivel szemben, pártfogói sokkal inkább ebbéli tehetségét, mint tudományos eredményeit méltányolták.
1600-ban a harmincéves háborút megelőző heves vallási viták, vallásüldözések elől az idős Tycho Brache hívására Prágába költözött. A Prágában töltött időszak volt Kepler életének legfontosabb 12 éve. Ezen évek alatt a tudós harminc művet írt. Ebből kiemelkedik az Astronomia Nova, amelyben Kepler első két törvénye kapott helyet.
A két tudós hosszabb ideje levelezett, s bár Tycho nem értett egyet Kepler kopernikuszi felfogásával, lenyűgözte matematikai és csillagászati tudása. Johannes Kepler II. Rudolf császár udvari csillagászának segédjeként került Prágába, Tycho Brahe halála után azonban ő lett a főasztronómus. Kepler 1601-ben Rudolf császár udvari csillagásza lett, s megörökölte előde felbecsülhetetlen értékű csillagászati feljegyzéseit is. Ezek alapján megpróbálta az égi rendszert leírni, 1601-ben közzétette Az asztrológia megbízhatóbb alapjairól című kötetét. Nem gondolta, hogy a csillagok befolyásolnák az ember sorsát, de hitt abban, hogy az egyén és az univerzum összhangban van egymással. 1604-ben nagy elismerést vívott ki, amikor megfigyelt egy szupernóvát, amely 17 hónapig látható volt. Hitt azonban a régi görögök elméleteiben is, így például megpróbálta rekonstruálni a Püthagorasz által feltételezett szférák zenéjét. A Földet szerinte a „mi, fa, mi” hangsor, azaz a latin szenvedés (mi-seria) és éhínség (fa-mes) jellemezte.
Kepler idejének java részét a bolygók mozgásának meghatározásával töltötte. Kezdetben a hat akkor ismert bolygó pályáját a püthagoraszi egymásba illesztett öt szabályos testben vélte felfedezni, de minden számolás és újraszámolás után sem tudta a modellt leírni. Végül Brache halála után hozzájutott a Mars látszólagos mozgására vonatkozó adatokhoz, de ezek várakozásával ellentétben nem igazolták a tökéletes körpálya elméletét. Kepler vonakodva és az isteni tökéletességbe vetett hitében csalódva szakított a dogmával és kipróbálta az ellipszis képletét, amely tökéletesen illett a megfigyelésre.
Első két törvényét Új csillagászat (Astronomia Nova) című könyvében (1609) ismertette. Az első szerint „Minden bolygó olyan ellipszispályán kering, amelynek egyik fókuszában a Nap helyezkedik el”, a második szerint „A Napból a bolygóhoz húzott rádiuszvektor egyenlő idők alatt egyenlő területeket súrol”, vagyis a területi sebesség állandó. A két első törvény után 1619-ben, A világ harmóniája (Harmonices mundi) című könyvében fogalmazta meg harmadik törvényét: „A bolygók Naptól mért távolságai (pontosabban a fél nagytengely) köbének és a keringési idő négyzetének aránya állandó”. Kepler arra is rájött, hogy a Nap valamilyen formában befolyással van a bolygók pályájára, de ennek pontos kidolgozása már Newtonra maradt.
1612-ben pártfogója, II. Rudolf császár halála után Linzbe költözött, s kiadta A kopernikuszi csillagászat összefoglalását. 1620-ban édesanyját boszorkányság vádjával letartóztatták, s bár fia közbenjárására kiengedték, nem sokkal élte túl a börtönt. Fia ekkoriban már súlyos nehézségek között élt, mert a Habsburg császároktól készpénz híján nem kapott fizetést, otthon viszont tizenhárom gyermekről kellett (volna) gondoskodnia. Még így is összeállította, majd 1627-ben megjelentette a Tabulae Rudolphianae táblázatgyűjteményt, amelyben szerepelt logaritmustábla, törésmutató-táblázat és egy részletes, 1005 csillagot felsoroló katalógus is. A rendszerezés arra a 777 csillag helyzetét tartalmazó adattömegre épült, amelyet Tycho de Brache határozott meg, s több mint egy évszázadig az itt közölt adatok alapján számolták ki a bolygók helyzetét.
Kepler abban az időben élt, amikor a boszorkányságtól való félelem Európában boszorkányüldözésekhez és kivégzésekhez vezetett. Ezek nagyrészt Franciaországban, Németországban, Észak-Olaszországban, Svájcban és Németalföldön – Belgiumban, Luxemburgban és Hollandiában – fordultak elő. A boszorkányüldözések aránya drámaian változott Európa-szerte, a legmagasabb, 26 000 halálesettől Németországban a legalacsonyabb 4 asszony halálával járt Írországban.
1615-ben, amikor Kepler tudományos karrierje csúcsán járt, anyját, Katharina Keplert 24 tanú boszorkánysággal vádolta meg. Egyebek mellett Katharina Keplert azzal vádolták, hogy zárt ajtókon át is képes volt varázslatszerűen megjelenni, egy itallal elkábította és megbénította az iskolamestert, valamint egy fiatal lány karjátnak megérintésével embertelen fájdalmat okozott. A vádak hatására az idős asszonyt több mint egy évig egy börtöncella padlójához láncolták, ahol két őr figyelte.
A büntetőperhez vezető eljárás hat évig tartott. Kepler magára vállalta anyja védelmét, ami retorikai remekműként lett ismert. Sikerült felszámolnia az ellentmondásokat, és megmutatta, hogy a „varázslatos” betegségek, amelyekért édesanyját okolták, orvosi ismeretekkel és józan ész segítségével megmagyarázhatók.
Halála előtt még Somnium címmel regényt írt egy emberről, aki álmában a Holdra utazik. A műben szerepelt a Hold felületének valóságos leírása is, így Kepler az első „hiteles” tudományos-fantasztikus könyv szerzője. Élete végét nyomorúságos körülmények között, Wallenstein herceg asztrológusaként töltötte. 1630. október 15-én, szegényen halt meg, és jeltelen sírba temették.
