„Embernek lenni annyi, mint emberré válni.” Gyakorló pszichiáterként kezdte pályáját, majd filozófusként vált ismertté a német egzisztencializmus vezéralakja, Karl Jaspers, aki 50 éve, 1969. február 26-án halt meg.
Karl Jaspers 1883. február 23-án született Oldenburgban. A kis falusi közösségben furcsállották filozófiai érdeklődését, így apja nyomdokain haladva jogi tanulmányokba kezdett. nem találta azonban helyét a paragrafusok között, ezért átiratkozott az orvosi egyetemre, melyet 1909-ben fejezett be. A heidelbergi pszichiátriai kórházban kezdett munkába, de már ekkor sem értett egyet kollégáinak a pszichiátriai kérdésekről alkotott véleményével.
„Mindig valamilyen helyzetben vagyunk. A helyzetek változnak; lehetőségek adódnak. Ha elmulasztjuk őket soha vissza nem térnek. Magam is munkálkodom helyzetem megváltoztatásán. De vannak helyzetek, melyek lényegileg megmaradnak, mégha pillanatnyi aspektusok megváltozik is, ha megrázó erejüket nem ismerjük is: meg kell halnom, szenvednem kell, változás tárgya vagyok, menthetetlenül bűnbe keveredem. Létünk efféle alaphelyzeteit határhelyzeteknek nevezzük. Úgy is mondhatnánk, ezek azok a szituációk melyekből nem lábalunk ki, amelyeken nem változtathatunk. A csodálkozás és a kételkedés ezeknek a határhelyzeteknek a felismerése.” (Karl Jaspers: Bevezetés a filozófiába)
Megkérdőjelezte a diagnózis felállításának és a klinikai pszichológia módszereinek eredményességét, ezért saját módszert alakított ki. A biográfiai analízis során részletesen kikérdezte paranoiás betegeit, feltárta életútjukat, lejegyezte benyomásaikat saját tüneteikkel kapcsolatban. Jaspers a pszichopatológiai jelenségeket nem a személyiség bomlásaként definiálta, hanem az individuum kereséseként értékelte, ezt tekintette a filozófia magvának. 1913-ban kezdett tanítani a helyi egyetemen, s miután véglegesítették tanári állásában, soha nem tért vissza a gyakorló pszichológusi munkához.
„Az ember akkor ébred igazi önmagára, amikor meg kell különböztetnie a jót a rossztól, akkor lesz önmagává, amikor dönt, melyik útra lép, s aszerint cselekszik.” (Karl Jaspers: Bevezetés a filozófiába)
Negyvenéves korában érdeklődése a filozófia felé fordult, gondolkodásmódjára Nietzsche, Kierkegaard, Platón és Kant voltak nagy hatással; 1932-ben jelent meg háromkötetes könyve, a Filozófia. Jaspers különös figyelmet szentelt az individuum szabadságának kérdésének, szerinte az ember minden tudatos tevékenységének (tudomány, művészetek, vallás) az alapja az egzisztencia felismerhetetlen tevékenysége. Az észszerű világkép még nem tudás, csak egy rejtjeles közlés a létről, a filozófia feladata pedig éppen a rejtjeles tartalom feltárása. A lét igazi értelme szerinte csak határszituációkban – súlyos megrázkódtatások, betegség, halál jóvátehetetlen bűn – alkalmával tárul fel. Ekkor van lehetőség a rejtjel megfejtésére, mivel az egyén érzékeli saját létezésének mélységét és részévé válik a transzcendensnek. Jaspers úgy vélte, az emberiség szabadságát a modern tudomány, a gazdaság és a politikai intézményrendszerek együttes hatása korlátozza. Humanistaként figyelmeztetett a technokrácia veszélyeire, mely az emberiséget a tudomány és az ideológiák eszközévé alacsonyítja.
„Mi a filozófia?
A filozófia mibenlétét és értékét illetően ellentétesek a vélemények. Van, aki nagyszerű revelációkat vár tőle, más közömbösen nézi, haszontalan agygyötrésnek tartja. Némelyek áhítattal tekintenek rá, mint kivételes emberek nagyszerű törekvésére, mások lenézik, mint álmodozók felesleges erőlködését. Az egyik ember szerint mindnyájunké, ezért alapjában egyszerűnek és érthetőnek kell lennie, a másik reménytelenül bonyolultnak tartja. S valóban, az a valami, ami a filozófia, szolgáltat olyan példákat, melyek ezeket az ellentétes véleményeket egyaránt igazolják.” (Karl Jaspers: Bevezetés a filozófiába)
A II. világháború idején a náci Németország nem tartott igényt oktatói tevékenységére és eltávolították az egyetemről, tanári székét 1945-ben kapta vissza. 1946-ban értekezést írt a bűnről, és arról, hogyan sikerülhetett Hitlernek a német nép millióit rávenni arra, hogy kövessék eszméit. 1948-ban Bázelbe költözött, röviddel nyolcvanhatodik születésnapja után hunyt el 1969. február 26-án. 25 ezer levelet, közel 35 ezer oldalnyi jegyzetet és kéziratot hagyott maga után.
