Vad volt, szabad és magányos. Janis Joplin soha nem akart sztár lenni. Csak zenélni akart, színpadra állni és a saját dalait előadni. 80 éves lenne Janis Joplin, minden idők legnagyobb fehér bluesénekesnője. Jeligéjéhez méltón élte életét: „élj gyorsan, szeress hevesen, halj meg fiatalon”.
Janis Joplin (teljes neve: Janis Lyn Joplin) 1943. január 19-én jómódú családba született egy Texas állambeli kisvárosban. A rendkívül értelmes és lázadó természetű lány nem tudott és nem is akart megfelelni a bigott és maradi környezet elvárásainak. Az iskolában kiközösítették, az egyetemen diáktársai a „legcsúnyább fiúnak” választották meg; a vörös hajú Joplint élete végéig nyomasztotta külseje, amelyet a színpadon megszépített a zene varázsa.
Szabad akart lenni
A nyomasztó valóság elől az olvasásba és a zenébe menekült, tinédzserként mulatókban és klubokban énekelt, ekkor kezdődött bensőséges és végzetes kapcsolata az alkohollal. Különösen a fekete blues, a tragikus sorsú Bessie Smith és a börtönviselt Leadbelly lemezei voltak rá nagy hatással.
Érettségi után beiratkozott a főiskolára, de mivel tanulás helyett haverjaival és ivással töltötte az időt, az első szemeszternél nem jutott tovább.
1961-ben Los Angelesbe ment, de nem tudott megélni, ezért haza kellett térnie, ezután a texasi egyetemen művészetet tanult.
Húszévesen a hippik fővárosának tartott San Franciscóba stoppolt, de énekesnői karrierje nem indult el, még bolti lopásra is kényszerült, s az 1965-ös év újra Texasban találta. Utoljára kísérelt meg beilleszkedni, de a zene vonzásának nem tudott ellenállni. 1966-ban végleg Kaliforniába költözött, ahol a pszichedelikus zenét játszó, kommunában élő Big Brother and the Holding Company együtteshez csapódott.
Kezdetben csak a tamburint csörgette és a háttérben vokálozott, de hamarosan a formáció énekesnőjévé lépett elő. Az együttes 1967-ben meghódította a Monterey Pop Fesztivál közönségét, különösen Joplint méltatták a Ball and Chain című dal előadásáért, amelyet megítélésük szerintük háttérbe szorult társai nehezen viseltek. A fesztivál után szerződtette őket a Columbia lemezkiadó, náluk jelent meg a Cheap Thrills című album, rajta Joplin egyik legismertebb dala, a Pieces Of My Heart és a Summertime hátborzongató feldolgozása.
Joplin egyre inkább úgy érezte, hogy szakmailag hátráltatja a kritika által szapult, szerényebb zenei képességekkel felvértezett zenekar. A váltásra azonban csak nehezen szánta rá magát, mert szoros kapcsolat fűzte össze őket, utoljára 1968 decemberében játszottak együtt.
Új együttese, a Kozmic Blues Band 1969-ben a Woodstockban mutatkozott be, de Joplin nem a legjobb formáját mutatta: az énekesnő ugyanis rendkívüli idegességét droggal és szesszel „kezelte”, hangja többször is megbicsaklott.
A hippimozgalom arca és hangja lett
Ugyanazon évben megjelent I Got Dem Ol’ Kozmic Blues Again Mama! című albuma zeneileg csiszolt volt, de kicsit erőltetettnek hatott, és sok rajongót kiábrándított a soul-rock kevert stílus. Az album sikertelennek mégsem nevezhető, hiszen ezen szerepel a Joplin védjegyévé vált Try és a Bee Gees To Love Somebody című dalának sajátos átértelmezése.
Az énekesnő szakmailag még képes volt megújulni, de egyre mélyebbre sodródott a drog, az alkohol és a balul sikerült kapcsolatok örvényében. Ekkoriban már napi kétszáz dollárt költött heroinra, és a közönség sohasem lehetett biztos abban, sikerül-e befejeznie koncertjeit.
Utoljára 1970. augusztus 12-én lépett fel nyilvánosan, néhány nappal később még részt vett igen kínos hangulatú érettségi találkozóján.
Joplin 1970 szeptemberében rögzítette Pearl című albumát, amelyen a kíséretet a Full Tilt Boogie Band szolgáltatta. A korong érett, különböző stílusokba kalandozó, magas színvonalú muzsikát tartalmaz, különösen a kíséret nélkül előadott Mercedes Benz és Joplin hattyúdala, a Me And Bobby McGee emlékezetes. Ez volt az utolsó szám, amelyet életében felvett, s ez lett egyetlen – már posztumusz – listavezető dala.
Az album is csak halála után látott napvilágot, s egy szám, a Buried Alive in the Blues csak instrumentális változatban hallható: az énekszólamot 1970. október 4-én kellett volna rögzíteni, aznap, amikor holtan találták szállodai szobájában.
Alig 27 éves volt, amikor drogtúladagolásban életét vesztette
Sodró lendületű, de szétforgácsolt életét egy részegen belőtt, túlméretezett heroinadag zárta le. Halála, amely alig két héttel a szintén csak 27 éves Jimi Hendrix után következett be, sokkolta a világot. Hamvait kívánsága szerint a tengerbe szórták, az utána maradt pénzt pedig – nem volt sok – barátai elitták. Joplin önpusztító életmódja szükségszerűen vezetett a korai véghez.
A színpadon és azon kívül is újraírta a férfiak uralta rockzenében a nőkre vonatkozó szabályokat,
a szabad szerelmet hirdette, sűrűn váltogatta partnereit, drogozott és ivott, nemegyszer fellépés közben is.
A bluest olyan őszintén, szenvedélyesen és sodró erővel énekelte, mint előtte és talán utána senki; ő azt mondta, hogy „a színpadon 25 ezer emberrel szeretkezem, aztán egyedül megyek haza”.
Legendája halála után csak nőtt, több lemeznyi anyagát gyűjtötték még össze. Posztumusz került be a Rock Dicsőségcsarnokába, 2005-ben Grammy-életműdíjat kapott, 2013-tól van csillaga a hollywoodi hírességek sétányán. Életéről számos könyvet írtak és több filmet forgattak. Talán a legemlékezetesebb a The Rose, amelyben Bette Midler volt a főszereplő.
