Pom Pom, Gombóc Artúr, Radírpók – generációk nőttek fel Sajdik Ferenc kedvesen groteszk rajzain. A Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus, karikaturista augusztus 21-én ünnepelte 95. születésnapját, akinek életműve egyszerre gyerekeknek szóló varázslat és felnőtteknek szánt szatíra.
„Sajdik Ferenc lóképei valójában emberképek, s lehet rajta tűnődni, lószeretetről vagy emberszeretetről szólnak? Meglehet, mind a kettőről. És egy harmadik fajta szeretetről is: jóleső érzés látni, ahogy Sajdik a ló-témakörből nehezen kihagyható vadászatot – jelesül a falkavadászatot – kezeli: határozottan a róka pártján van. Arra is képes, hogy ne rajzolja egy lapra a rohanó falkával – és mégis odarajzolja…” (Kernács Gabriella: Sajdik)
Rajzfilmklasszikusok születése
Sajdik Ferenc 1930. augusztus 21-én született Németországban, ahol híres zsoké édesapja éppen versenyzett, édesanyja pedig balett-táncosnőként lépett színpadra. Gyerekkorát különböző országokban élte, majd a második világháború idején került Magyarországra. A grafika iránti érdeklődése már a tanulóévekben megmutatkozott, hamar eldőlt: rajz és humor lesz az útja.
Első karikatúrája 1952-ben jelent meg a Tiszavidék hasábjain, majd a Ludas Matyi munkatársa lett, ahol harminc éven át szórakoztatta az olvasókat szerethető figuráival. Sajdik rajzai nemcsak szellemesek, de emberközeliek is voltak – sokan kifejezetten az ő illusztrációi miatt vásárolták az újságot.
A hatvanas évektől filmkészítők is felfedezték, innen vezetett az út Dargay Attila és Jankovics Marcell műhelyébe. Csukás Istvánnal együtt megalkották a magyar animáció felejthetetlen hőseit: Pom Pomot, Gombóc Artúrt, Radírpókot és a nagy ho-ho-ho horgászt. Ezek a karakterek ma is a hazai kultúra részét képezik, idézeteik és képi világuk szállóigévé váltak.
Sajdik több száz könyvet illusztrált, klasszikusoktól Rejtő Jenőig. Könnyed, színes stílusa egyedi és azonnal felismerhető. Néhány vonalból álló figuráit, melyek számtalan alakot képesek ölteni, tarka színfoltok kísérik. A karakterek és a kapcsolódó szövegek szellemesek, időnként abszurdak. A kilencvenes évektől inkább festészettel és portrékészítéssel foglalkozott, műveiből Vácott állandó kiállítás látható.
„Elképzelt városok és valódi városok – Sajdik Ferencnél nem igazán válik szét a kettő. Velencéje szépséges látkép fenn, de mi van a tenger alatt? Egy víz alatti birodalom, amelyben a halak a madarak? A paloták tartócölöpei a fák? Ki van lent, és ki van fent? Mi képzeljük Velencét, vagy ő képzel minket?” (Kernács Gabriella: Sajdik)
Figuráin nem csak egy korszak nőtt fel
Munkásságát számos díjjal ismerték el: Munkácsy-díj, Prima Primissima, Kossuth-díj, a Nemzet Művésze cím és idén a Libri életműdíja. Figurái és illusztrációi nemcsak egy korszakot, hanem a magyar kulturális emlékezetet is meghatározzák.
Sajdik Ferenc 95 évesen is aktív alkotó, rajzai és festményei ma is ugyanazzal a derűvel és humorral szólnak hozzánk, mint évtizedekkel ezelőtt. Művei egyszerre idézik a gyermeki játékosságot és a felnőtt világ szatirikus tükörképét – igazi kulturális örökségként.
