Életműve a naiv festészet reneszánszát indította el, de a szürrealizmus előfutárának is tekintik. Henri Rousseau francia autodidakta festő, a „finánc Rousseau” 105 éve, 1910. szeptember 2-án halt meg.
A naiv festészet fő figurája Henri Rousseau, akinek képeit Toulouse-Lautrec, Picasso és Matisse is csodálta fantasztikus látomásait úgy ábrázolta, mint a leghétköznapibb valóságot. A naiv művészetnek a rendszeres művészeti tanulmányokat nem végzett festőknek a kor stílusától függetlenül kialakult, kizárólag egyéni látásmódot tükröző alkotásait nevezzük. Úgy tűnik, Rousseau neve magában foglalja az egész naiv művészetet.
Henri Julien Félix Rousseau egy bádogos fiaként született 1844. május 21-én Lavalban, eladósodott családja iskolaéveinek végén egy Loire menti kisvárosba, Angersba költözött. Egy helyi ügyvéd írnokaként kezdett dolgozni, de kisebb lopásokon érték, és a büntetés elől a hadseregbe menekült. Négyévnyi katonáskodás után Párizsba költözött, hivatalnoki fizetéséből támogatta megözvegyült anyját. 1863-ban elvette szállásadója tizenöt éves lányát, hat gyermekükből csak egy érte meg a felnőtt kort. 1871-ben a párizsi illetékhivatal adóbeszedője lett, ezért is nevezték vámosnak. Közben festeni kezdett, és amikor negyvenkilenc évesen nyugdíjba vonult, már csak kedvtelésének élt.
Saját állítása szerint a természeten kívül nem volt más tanítója, bár egy akadémikus festő ellátta némi útravalóval, és festményeket is másolt a Louvre-ban. Gyakori vendége volt a párizsi botanikus kertnek, szavai szerint „mikor belépek ezekbe az üvegházakba, és az egzotikus tájak furcsa növényeit nézegetem, úgy érzem, álomvilágba léptem”.
1886-tól rendszeresen kiállította képeit a Függetlenek Szalonjában, az első elismerő kritikára azonban 1891-ig várnia kellett. 1893-ban a Montparnasse egyik műtermébe költözött, ahol haláláig élt, utolsó éveiben főleg egzotikus tájképeket festett. Leghíresebb művei a Tigris küzdelme egy bivallyal (1891), az Alvó cigánylány (1897), A kígyóbűvölő (1907), a Flamingók (1907), az Álom (1910).
Az anatómia, a perspektíva, a kompozíció ismerete nélkül alkotott, ösztönösen rendezte el a színeket és a formákat. Saját korlátait nem érzékelte, nagy mesternek tartotta magát, és még az sem keserítette el, hogy kortársai lekicsinyelték. Látszólag gyermeki kifejezésmódját rengeteg kritika érte, az “iskolázott” festők tanulatlannak és képzetlennek tartották. Jobbára csak a fiatal avantgárd művészek értékelték, köztük barátai, Picasso és Apollinaire.
Egész életében kalandok, gondok és nehézségek követték egymást: a börtön egy apró lopás és egy kétes vállalkozás miatt, melybe belerángatták, kétszeri özvegység, szerelmi csalódások, az emberek többségének értetlensége. De volt oka az örömre is: egyesek mellé álltak, megvédték, vásznai elkeltek, költők írók támogatták, Picasso emlékezetes lakomát rendezett a tiszteletére stb. Érte őt balszerencse, de nem volt balszerencsés.
Más műfajokban is kipróbálta magát: két színdarabot is írt, és néhány festményéhez hosszadalmas magyarázatokat fűzött.
Párizsban, 1910. szeptember 2-án halt meg, halála után egy esztendővel retrospektív kiállítás nyílt műveiből a Függetlenek Szalonjában. Életműve a naiv festészet reneszánszát indította el, de a szürrealizmus előfutárának is tekintik. Képei a buja, hihetetlen pontossággal kidolgozott növényekkel és állatokkal rabul ejtik a nézőt. Életműve a naiv festészet reneszánszát indította el, de a szürrealizmus előfutárának is tekintik, varázsos álomvilágát gyakran vetik össze Csontváryéval.
Nem csak festőkre hatott, a fiatalon elhunyt amerikai költőnő, Sylvia Plath több versét, Joni Mitchell kanadai dalszerző, énekesnő egyik szerzeményét is az ő képei ihlették. Műveiből az elmúlt években is sorra nyíltak a kiállítások Párizsban, New Yorkban, Londonban, Washingtonban.
