„Fölfelé megy borban a gyöngy; / Jól teszi. / Tőle senki e jogát el / Nem veszi.” Vörösmarty Mihály nem vetette meg a jó bort, a rosszat se, sőt ő találta ki a máig használt fröccs nevet, természetesen „versírás közben”.
Vörösmarty a reformkor embere volt, igazságosztó szenvedélyét, illetve túlfűtött lírai hevületét vers- és borbarátként is maximálisan megértjük, hiszen az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz borokat igyunk. Bizonyára az sem a véletlen műve, hogy a Rossz bor, a Jó bor, a Keserű pohár, az Egri bor és Az öröm édes bor vagy a Fóti dal című versek szerzője igencsak kedvelte a boros-cigányos összejöveteleket (kedvenc prímása a híres Patikárius Ferkó volt), továbbá azt is feljegyezték róla, hogy legkedvesebb népdala a Bort ittam én, boros vagyok… kezdetű dal volt. Vörösmarty, aki reformkori költőink között borfogyasztásban is jeleskedett, miközben a rossz borról és a jó borról egyaránt írt költeményt, a rossz borok pancsolását egyenesen nemzetietlen cselekedetnek minősítette.
VÖRÖSMARTY MIHÁLY: FÓTI DAL
(részlet)
Fölfelé megy borban a gyöngy;
Jól teszi.
Tőle senki e jogát el
Nem veszi.
Törjön is mind ég felé az
Ami gyöngy;
Hadd maradjon gyáva földön
A göröngy.
Testet éleszt és táplál a
Lakoma,
De ami a lelket adja,
Az bora.
Lélek és bor két atyafi
Gyermekek;
Hol van a hal, mely dicső volt
És remek?
Az 1840-es évek elején Fáy András fóti Öreghegyen található présháza népszerű volt a reformkori értelmiség köreiben: a Pestre nagyszerű kilátást nyújtó épületben megfordult többek között Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Szemere Pál, Bajza József és Czuczor Gergely és Vörösmarty Mihály is, aki nem kizárólag a nehéz, testest bort kedvelte.
A fröccs neve és eredete Vörösmarty Mihály nevéhez fűződik – Jedlik Ányos közreműködésével. Jedlik 1829-ben publikálta a szódavízgyártásról és a szódáspalackról szóló művét. A legenda szerint 1842 októberében Jedlik éppen Fáy András fóti pincéjében borozgatott egyszer Vörösmarty Mihállyal, amikor a szódavíz feltalálójának az az ötlete támadt, hogy Fáy borát szikvízzel hígítsa, és felspriccelte szódával a bort. Vörösmarty azonban a spritzer szót azonban túl németesnek ítélte és annyit mondott az új italra: legyen inkább fröccs, sokan úgy tartják a költő ezen a napon vetette papírra Fóti dal című versét is:
– Spritzer? Ez túl németes. Jobb és magyarosabb, ha fröccs a neve. – És magasra emelte a habzó poharat Erre már a többiek is töltötték és vegyítették az italt. Fel is álltak és végig koccintottak. Ittak is tovább, de Vörösmarty leült, papírt vett elő. A többiek figyelték, mit csinál. Ő pedig néhány sort írt, majd felállt, és kezében a papírral olvasta a sebtében készülő vers első sorait.
Eötvös Károly osztozott Vörösmarty bor iránti szenvedélyében, s kettejük közös tapasztalatának a következésképpen adott hangot: „Vörösmarty a somlyait és tokajit tartotta a világ legjobb borának. Amilyen a drágakő, olyan zöldnek nevezi ezt a két bort. Valósággal igaza van. A tokaji szamorodni s a somlyai asztali bor valóban zöldes színű kissé, mint a világos smaragd. De ezt a két bort híg aranynak is nevezi. Méltán. A tokaji aszúnak s a somlyai nehezebb bornak aranyszíne van. Mégpedig magyar s nem francia arany színe.”
Szőlőt ma már nem találni az Öreg-hegyen – igaz, időről időre tervbe veszik az újratelepítést -, Fáy András fóti présháza azonban máig áll és látogatható: az 1970-es évektől étteremként működik, mellette pedig a Vörösmarty-kunyhó őrzi az egykori szüretek emlékét.
Vörösmarty ábrándja
Vörösmarty Mihály költő, drámaíró, a magyar romantika vezéralakja, a Szózat szerzője 1800. december 1-jén született. Vörösmarty irodalmunknak olyan ritka alakja, aki minden műfajban otthonosan mozgott, írt eposzt, balladát, vígjátékot és tragédiát, ódát és epigrammát, s neki köszönhetjük Shakespeare Lear királyának és Julius Caesarának fordítását.
Pályájának kezdetén a nemzettudat ébresztését szolgálták a Zalánt követő elbeszélő költeményei (Cserhalom, Eger, A rom), a magyar történelem tragikus eseményeit örökítették meg korai drámái (Zsigmond, Salamon király, A bujdosók). Az 1830-as évek a kiteljesedés időszaka, ekkor írta a Csongor és Tünde című színpadi mesejátékát, a magyar romantikus drámairodalom remekét. Hazafias lírájából kiemelkedik a tiszta hazaszeretetre, a múlt vállalására, a jelen és a jövendő felelős alakítására buzdító 1836-ban írt Szózat, amelyet Egressy Béni zenésített meg.
1841-ben megismerkedett a 26 évvel fiatalabb Csajághy Laurával – Bajza József feleségének, Csajághy Júlia legkisebb húgával, aki Csépen született 1825. február 20-án. A mindösszesen 16 éves lányt meglátva titkos szerelemre lobbant a költő, ám érzelmeit csak jó egy év múlva merte bevallani Bajza Józsefnek, mire a jó barát tapintatosan intézkedni kezdett. Az udvarlás nehezen ment a már 42. életévét is betöltött Vörösmartynak, ám végül 1843-ban feleségül vette a Laurát, akihez írta – többek között – az Ábránd és A merengőhöz című, híressé vált költeményét is. A házasságban öt gyermek született, közülük kettő fiatalon elhunyt.
Az 1840-es éveket, az aktív reformkor és a romantika időszakát a Liszt Ferenchez írt óda, a Gondolatok a könyvtárban és Az emberek című gondolatfilozófiai költeményei fémjelzik, drámái közül a Czillei és a Hunyadiak emelkedik ki.
Az 1840-es évek politikai küzdelmeiben Vörösmarty is tevékeny részt vállalt, gondolkodásában Széchenyihez állt közel. Az 1848-as forradalmat Szabad sajtó című versével üdvözölte, tagja lett az első népképviseleti országgyűlésnek, a kormányt elkísérte Debrecenbe, Szegedre és Aradra is. Világos után bujdosott, majd feladta magát, s egy jóindulatú hivatalnok közbenjárására felmentették. A szabadságharc bukásával reményét vesztett és kiábrándult költő legnagyobb alkotása az Előszó, amely kozmikus képekben érzékelteti a forradalomvárás és a tragikus bukás hangulatát, valamint A vén cigány, egyéni világképének rezignált, ám csendes reménnyel telt összegzése. 1855. november 19-én halt meg Pesten.
Felhasznált irodalom:
Borok könyve
Ködöböcz Gábor: A bor az irodalomban
