A kabaré regénye

Szerző: Lázár Zsanett / 2015. július 9. csütörtök / Kultúra, Teátrum

A magyar írók legjava, köztük Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Molnár Ferenc, Gárdonyi Géza, Heltai Jenő, Karinthy Frigyes és persze Nagy Endre volt a pesti kabaré szerzője, megteremtve egy addig ismeretlen műfajt, az irodalmi kabarét.

A stand-upok világában felvetődik a kérdés: van-e jövője a kabarénak, van-e hatása, maradt-e valami egykori kultuszából? Talán észre sem vesszük, de ez a műfaj mára egy kicsit háttérbe szorult, de értékéből mit sem vesztett, hiszen a kor legelismertebb szerzői – még a finomkodó Szomory Dezső sem tartotta rangon alulinak – szinte egymással versengve írták a sanzonokat, kuplékat, tréfás jeleneteket.

A kabarék világa

Ez a francia kocsma, vagy csapszék, azaz cabaret – eredetileg egy hidegtál, az „hors d’oeuvre” felszolgálását is jelentette -, melyek közül egy párizsi fekete macska, a Chat Noir még mulattató jelenetekkel, tréfás dalokkal is szórakoztatta a már kissé kapatos vendégeket. A lényege egy olyan színházi produkció, amelyet általában kis színháztermekben, kávéházakban, akár kocsmákban adnak – elő szatirikus, humoros, szórakoztató prózai és verses-dalos elemekből lazán összefűzve.

Természetesen Magyarország sem maradhatott ki az újfajta, pikáns szórakozásból; a XIX. század végén egy fiatal kupléénekes, aki a Király utcai Kék Macska mulatóban bécsi dalokat énekelt, úgy döntött, hogy néhány dalt a saját fordításában magyarul ad elő – olvasható a Magyar Színháztörténet A pesti kabaré című fejezetében. Ezt a bátor és lelkes ifjút Baumann Károlynak hívták. Ő volt a magyar nyelvű szórakoztatás úttörője.

A pesti kabaré egyedülálló volt

Végül 1901. november 16-án Tarka Színpad néven bemutatkozott az első magyar kabaré. A Budapesti Hírlap másnap ezt írta: „Ma este megszületett az első valódi és magyar varieté. Egyelőre csak vendég gyanánt jelent meg a Fővárosi Orfeum színpadán, de a bemutató biztató sikere máris reményt ad, hogy egykor a háziúr szerepét is átveszi.”

A pesti éjszaka sokszínű szórakoztató iparában egy másik varázsos műfaj is kiemelkedett: az ekkor meghonosodott kabaré. „Sűrű dohányfüst, kackiás lámpaernyők, vörös fény, pirinyó asztalok mellett hűtővödrökben pezsgő, Szép Ernő csípős rigmusai, Heltai Jenő dalai” – ilyen volt a szervezők leírása szerint száz éve az első pesti kabaré, a Bonbonnière a Teréz körúton, a mai Művész mozi helyén. A szervező Zoltán Jenő mindent megtett, hogy berlini tapasztalatait jól hasznosítsa, a fogadtatás mégis vegyesre sikeredett. Az első színtiszta magyar kabarét a pesti közönség buktatta meg. Ekkor kezdte hangját megtalálni Nagy Endre, akinek műveit műsorra tűzte a Tarka Színpad, komoly sikerrel. 1907-ben debütált konferansziéként Kondor Ernő kabaréjában, a Bonbonnière-ben. Azonban miután Molnár Ferenc felkérte, hogy hagyja ott a Bonbonnière-t, és vegye át Faludi Sándortól a Modern Színpadot, a kabaré műfaja új lendületet kapott.

A kabaré magyarországi meghonosodásakor Pesten és Párizsban egyaránt a sanzoné volt a főszerep, ám a műsorok szerkezete a berlini mintát követte. Jelenetek, monológok, versek és drámai sanzonok váltották egymást. A műsorszámok közötti szünetekben pedig a konferanszié figurájának megteremtője, az újságíróból lett kabaréigazgató, Nagy Endre nevettette a pesti dámákat és urakat.

„Abban a különös helyzetben vagyok, hogy történelmet írhatok egy olyan műfajról, amelynek születésénél is tanúskodtam. Ez a műfaj megszületett, kivirágzott, termő magját szétszórta, aztán kivénülve elhalt, és életének tömérdek szemtanúját ereje teljességében hagyta hátra” – írja Nagy Endre, aki a Modern Színpad Kabaréval megteremtette az irodalmi szintű kabarét. Ez a kabaré jóval elegánsabb volt, mint ellenfele, a Bonbonnière. A magyar írók legjava, Reviczky és a Nyugat modernjei, Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Molnár Ferenc, Gárdonyi Géza, Heltai Jenő és Karinthy Frigyes, Rejtő Jenő és persze Nagy Endre volt a kabaré szerzője, megteremtve egy addig ismeretlen műfajt, az irodalmi kabarét. Mindenütt róluk beszéltek, őket idézték.

„…szégyenkezés nélkül ki kell jelentenem, hogy az én kabarém volt a tehetségesebb – írja Nagy Endre A kabaré regénye című kötetében. – Mérhetetlen szerencsém volt, hogy azelőtt sohase láttam külföldi kabarét és megkapóan tájékozatlan voltam az irodalomban. Ízlésemmel, világnézetemmel, mondanivalóimmal és minden gesztusommal ennek az országnak a viszonylataihoz voltam méretezve. Aztán persze az is sokat tett, hogy nekik a kabaré csak egy kis kurta kiruccanás volt a távoli horizontokra nyíló pályafutásukban, nekem pedig a kabaré volt az egyetlen deszkaszál, amelyen a hajótörés után megkapaszkodhattam. Azt ma is kevesen tudják még, hogy a tehetség mindig viszonylagos és az élet álarcosbálján mindig az együgyű jelmezében szokott megjelenni. Nekem műveletlenségemben megvolt az a kényszer szülte bátorságom, hogy ezeket a legrövidebb, legegyenesebb utakat válasszam. Az én kabarém nem volt francia, nem volt német, nem volt irodalmi, sőt nem is volt kabaré.”

“A műfaj független az időszerűségtől – őszintén megmondom, nem hiszem, hogy okvetlenül kapcsolatban kell lennie a napi eseményekkel. Amit írok, egy cseppecske dráma, de dráma” – jellemezte a műfaj lényegét Karinthy. A kabaré annak is köszönhette népszerűségét, hogy kezdettől fogva társadalmi kritikát gyakorolt, az újságírás gyorsaságával reagált a napi eseményekre, tréfálkozva mondott ki keserű igazságokat, azaz egyfajta történetírást jelentett.

„Úgy éltünk, mint a testvérek, nem játszottunk színházi törvényszékesdit, nem versengtünk szerepekért, Nagy Endrében sem a főnököt és a mindenható direktort bámultuk, hanem a zseniális embert, aki a maga képére új műfajt alkotott, mert az a kabaré, amit ő csinált, nem is hasonlított a Salis-féle párizsi kísérletekhez, sem azokhoz az érzelgős német kabarémintákhoz, amelyeket Pesten is próbáltak – sikertelenül – meghonosítani” – emlékezik Boross Géza kabarészínész, aki először a nagyváradi Bonbonnière-ben lépett fel, majd Nagy Endre Modern Színházához szerződött.