Abraham Lincoln 1862-es találkozásuk alkalmával így köszöntötte: „Szóval ez a kis hölgy írta azt a könyvet, amiből ez a nagy háború lett!” 205 éve született Harriet Beecher Stowe amerikai írónő, a Tamás bátya kunyhója című regény alkotója.
„Ma már az emberek megtanultak olyan tökéletesen, kifinomultan bűnözni, hogy ne sértsék vele a tisztes társadalom szemét és érzéseit.”
Harriet Elizabeth Beecher Stowe Connecticut állambeli Litchfieldben egy 11 gyermekes családban látta meg a napvilágot 1811. június 14-én, apja presbiteriánus lelkész volt. 1834-ben az Uncle Lot (Lót bácsi) című elbeszélésével egy pályázaton első díjat nyert, ekkor lett tagja Cincinnati irodalmi társaságának, írói stílusát, látásmódját az e körben zajló viták is formálták. 1836-ban férjhez ment apja egyik kollégájához, Calvin Ellis Stowe lelkészhez és bibliatudóshoz, házasságukból hét gyermek született. Harriet egy helyi iskolában tanított, az 1830-as évek végétől pedig már elbeszélései, cikkei jelentek meg különböző lapokban, s kiadták a gyermekek számára összeállított földrajzkönyvét is.
„Szabad leszek, vagy meghalok!”
Ebben az időszakban Cincinnati a rabszolgatartó és a szabad területek között fekvő határváros volt, Harriet itt szembesült először a rabszolgaság minden borzalmával. Kapcsolatba került szökött rabszolgákkal, s barátai elbeszéléseiből, a déli államokban tett látogatásai során sokat megtudott a rabszolgatartó államokról, a rabszolgák helyzetéről.
1850-ben szigorú törvényt hoztak az Egyesült Államokban: börtönbüntetés járt azért, ha valaki szökött rabszolgát fogadott a házába. Ráadásul a déliek nyomására ezt a törvényt a szabad államok területére, Északra is kiterjesztették, ahol az emberek többsége ellenezte a rabszolgatartást.
Ez az embertelen intézkedés és számtalan fájó személyes élmény és egy Kanadába szökött rabszolga, Josiah Henson önéletrajza késztette Harriet Beecher-Stowe-t a Tamás bátya kunyhója megírására. Célja az volt, hogy ráébressze kortársait: a rabszolgatartás nem névtelen, lélektelen árucikkek birtoklásáról, adásvételéről szól. A regénynek a maga korában is hatalmas sikere volt, már a megjelenését követő évben több százezer példányban fogyott el, és rövid időn belül sok nyelvre lefordították. Ám még ennél is fontosabb, hogy jelentős szerepe volt a közvélemény átformálásában és a rabszolgaság eltörlésében. A Tamás bátya kunyhója azóta is változatlanul népszerű, sokak számára kedves és emlékezetes olvasmány.
A mű 1851-52-ben folytatásokban jelent meg egy washingtoni folyóiratban, s óriási sikert aratott, az utolsó rész közlésekor a teljes regényt is kiadták. 1852-ben színpadi változata is elkészült, s hamarosan több nyelvre is lefordították. A fordulatos mű megrázta és elgondolkoztatta olvasóit, s sokban hozzájárult a rabszolgaság elleni harc erősödéséhez. Állítólag a polgárháború idején az írónő Washingtonban találkozott Lincoln elnökkel, aki e szavakkal üdvözölte: „Ön tehát az a kicsi asszony, aki kiváltotta ezt a nagy háborút”.
„Regényekben persze az a szokás, hogy a szereplők szíve megszakad, és ők szépen meghalnak, azzal vége; és ez nagyon kényelmes megoldás – az irodalomban. De a való életben nem szoktunk meghalni, amikor meghal minden, ami széppé varázsolta az életünket. Marad még számtalan sürgős és fontos teendő, például enni, inni, öltözködni, sétálni, látogatóba menni, vásárolni, eladni, fecsegni, olvasni, mindaz, amit együttvéve közönségesen életnek hívnak.” (Harriet Beecher Stowe: Tamás bátya kunyhója)
A művet sok támadás is érte, ezekre válaszul született 1853-ban a Kulcs a Tamás bátyja kunyhójához című könyv, ebben a rabszolgaság kritikáját alátámasztó dokumentumokat tett közzé. 1853-ban európai körútra indult, s különösen Angliában nagy ünneplésben részesítették. Az angolok később aztán megorroltak rá a Lord Byron életéről szóló munkájáért, amelyben a költő húgához fűződő vérfertőző szerelmi kapcsolatáról írt.
1856-ban újabb regényt jelentetett meg Dred címmel, ebben ismét a rabszolgaság eltörlésért szállt síkra. 1857-ben állandó szerzője lett a The Atlantic Monthly című lapnak, s rendszeresen publikált más lapokban is. Közben családjával többször is költözködött, 1864-ben Hartfordban telepedtek le. Harriet továbbra is írt regényeket, ám ezek színvonala, hatása meg sem közelítette a Tamás bátyjáét. Regényein kívül társadalmi kérdésekről szóló esszéket publikált, megjelent egy vallásos témájú versesfüzete is, élete utolsó éveiben pedig felolvasóesteket tartott. Harriet Beecher Stowe hartfordi otthonában hunyt el 1896. július 1-jén.
