„S mivel kenyerem javarészt az írás volt, tudok esetleg nyújtani néhány adalékot szívügyemhez, a magyar irodalomhoz.” 105 éve született Schöpflin Aladár fia, Schöpflin Gyula író, műfordító, diplomata, Aldous Huxley, Virginia Woolf, Charles Morgan műveinek magyarra fordítója.
A Nyugat híresen szigorú kritikusa, Schöpflin Aladár fia, Schöpflin Gyula 1910. augusztus 10-én született Budapesten, tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-angol szakán végezte 1928-32 között..
A harmincas évek elején diákként kommunista szervezkedésben vett részt és ezért több hónapi fogházbüntetésre ítélték. Apja nyomdokaiba lépve volt a Nyugat kritikusa, majd novellaírója, dolgozott gyárban és lett nagykövet, hogy 1950-ben végleg Angliába költözzön és legyen író, politikai és irodalmi esszéista, kritikus.
Családi hagyományokból és neveltetéséből adódott, hogy a kulturális élet felé fordult. Radnóti baráti körébe tartozott, sőt néhány hónapig a költő felesége gyengéd érzésekkel fordult a fiatal Schöpflin Gyula iránt. 1933-tól 1935-ig a Révai Könyvkiadó lektora volt, 1938 és 1944 között pedig a Budakalászi Textilművek tisztviselője. Ugyanakkor a Nyugat, a Századunk, a Gondolat című folyóiratokban publikált regényeket, elbeszéléseket, esszéket.
1945-ben ő lett a Magyar Rádió műsorigazgatója. Ezt a tisztséget 1949-ig töltötte be. Visszatekintve a politika jobban befolyásolta életét, mint azt kellett volna: 1946. január 23-án a rádióban elhangzott vádja szerint az írót „kútmérgezőnek” nevezte Németh Lászlót. (Nagypál István néven Schöpflin tartott Kútmérgezők címmel Németh személyéről és munkásságáról előadást.) Az egyébként is túl érzékeny író leköszönt a katedráról. Németh László így írt róla: „Kútmérgezők címen kezdtek egy sorozatot; a Rádió új igazgatója, Schöpflin Aladár fia tartotta; s én voltam az egyes számú kútmérgező. A cím, s hogy a Rádióból kürtölik világgá, ahol a nagy publicitás miatt minden irodalmi kritika tilos volt, még a kedvező is: megmutatta, mit dolgoztak az ellenségeim, mialatt valami gyönyörû tárgyat próbáltam csinálni a diákok emlékezetében mulatságot keltő egészségtanból s propedeutikából.”
1948 végén Schöpflin Gyula is búcsút mondott a rádiónak. 1949-50-ig ő vezette Magyarország stockholmi követségét és egyben ellátta az ország oslói és koppenhágai képviselőjének tisztét is.
A Rajk-per hatására, megtagadta a hazatérést, és családjával Skóciába emigrált. Önéletrajzában így emlékezett vissza: „1950. január 14-én ott álltam a stockholmi pályaudvaron családostul, várva a beszállásra. A követség minden tagja eljött búcsúztatni bennünket, virággal, kis ajándékokkal. Ők azt hitték: hazamegyünk. Mi tudtuk: száműzetésbe indulunk az ismeretlenbe…”
1954-től 1962-ig gépgyári tisztviselőként, majd 1964 és 1979 között Londonban műszaki főiskolai eladóként dolgozott.
Íróként a Nagypál István nevet használta. Művei: Budapest nem felel (regény), A korszerű rádió, A korszerű rádió dramaturgiája. Szélkiáltó című memoárja már az emigrációban született, itthon 1991-ben jelenhetett meg a Magvető Könyvkiadónál, amelyből az e kötetben található írások életrajzi hátterét ismerhettük meg, de csak 1950-ig, az emigrációig. Most egy kissé kiteljesedik ez az életút az itt közölt esszék és tanulmányok segítségével. Az írót minden érdekelte, ami emigrációja idején is összekapcsolta őt hazájával, anyanyelvével. Nyíltság, őszinteség, tolerancia, tisztesség, józanság, realitás ezek a „Marokszedés” fő jellemzői.
„Az első szabad május elsején a Millenáris pályán néztük a tömegek vonulását, vörös zászlókkal, fehér ruhás kislányokkal. Társaságunkban volt Grigorjev, a SzEB magyarul jól beszélő szovjet tanácsosa, kivel több ízben találkoztam volt a rádiónál, amíg még volt szovjet cenzúra. Mikor a térség megtelt a feketéllő tömeggel, odafordult hozzám, és megkérdezte:
– Mondja, ugye ez a kétszázezer proletár fél évvel ezelőtt ugyanígy lelkesedett a nyilasokért?
Nehéz lett volna teljesen tagadó választ adnom.” (Schöpflin Gyula: Szélkiáltó)
A nyolcvanas években magyar szerzők szamizdat írásait fordította angolra. 2000-ben Göncz Árpád Köztársasági Elnöki Aranyéremmel tüntette ki – személyes megbecsülése jeleként – Schöpflin Gyula írót, irodalomtörténészt.
