„Védekeznünk kell magunk ellen, az ellen, akit szeretünk.” A tanítónő c. művével Bródy Sándor a legelsők közt vállalta a múlt század írói forradalmának komoly kockázatait: újított és véleményt formált, miközben játszott az irodalmi nyelvvel.
Radikális haladás és üzleties megalkuvás, a válságba jutott vidék s a gyökértelenségének tudatában reformvágyakkal teli nagyváros, a már-már naturalista társadalomábrázolás és a nyelv szokott formáit szétfeszítő személyesség sokszor még nagyon is nyers ellentmondásai jellemzik műveit. A Városmajori Színházi Szemle nyitóelőadásán megtekinthetjük Bródy Sándor egyik legismertebb, A tanítónő című művét a Miskolci Nemzeti Színház bemutatása által.
A tavaly 150 éve született Bródy Sándor sokoldalú szerző, korának egyik legizgalmasabb íróegyénisége volt. Jókai választékossága, mesélőkedve és Zola részletekben tobzódó, az élet riasztó mélységeit mutató naturalizmusa hatott rá. Fő erőssége a nyelv volt, amelyben pátosz és líra, groteszk és retorikus keveredett egymással. Minden sorából, gondolatából és párbeszédéből érződik, milyen szeretet és lelki közösség fűzi szülőhelyéhez. És bár a köztudatba úgy él a mai nap is, mint a századeleji bohém, aki a nők bálványa volt (szerelem és csalódás miatt öngyilkosságot is elkövetett Erdős Renée-vel való kapcsolata alatt). Mintha Bródy Sándornak főfoglalkozása maga az élet lett volna s az irodalommal csak úgy mellékesen foglalkozott volna. Ha elolvassuk műveit, megtekintjük színdarabjait, hamar rájövünk: ez nem az igazi arca Bródynak.
A magyar irodalomban korábban nem ábrázolt konfliktusokat jelenített meg, és újszerűnek számított a nagyvárosi téma is. Az igazságot akarta bemutatni, de legalább ugyanennyire vágyott a polgári közönség tapsaira. Talán mindennél többet elmond magáról az emberről, hogy Kosztolányi Dezső így emlékezett meg róla: „Ő volt az egyetlen nagy író, aki igazán, testtel, lélekkel modern volt. (…) Hatalmas, eredeti egyéniség volt, aki a ma legnagyobb problémáin töprengett (…) Csupa tűz, csupa láz, csupa élet volt. A korhadt, régi irodalom mellett mindig a finom pszichológiát, az eredetiséget képviselte. Igen, Petőfi óta ily érdekes magyar írói egyéniség nem élt még!”
Maga a dráma az Osztrák-Magyar Monarchia „éléskamrájában” játszódik, ahol nábobok élnek és akár három templom is van egy faluban, akkora a gazdagság. Ebbe a világba csöppen bele a huszonkét esztendős, fiatal tanítónő, hogy azután megvívja a maga küzdelmét. Bródy viszonya a női nemhez bonyolult és korántsem egyértelmű történetekkel teli. Nem csoda, hogy A tanítónőben minden benne van, ami vonzó: egy kis romantika, szenvedély, fiatalság, társadalomismeret, útkeresés, pátosz, melodráma. A helyi kiskirályok látszólagos és gyakorlati hatalmuknál fogva megaláznak és kétségek közt hagynak egy naiv, az első szerelem érzéseiben hívő kedves, okos, tűzről pattant leányzót, aki nem szeretne mást, mint adni, oktatni és hatni a tanítványaira. De nem lenne dráma, ha a demagógia, az irigység és a féltékenység ne ütné fel a fejét: szinte mindenkitől, aki csak érintkezik Flórával. Mintha nem is 1908-at írnánk?
Bródy mindenkit felvonultat, akit a dzsentri-falusi világból csak kell, van itt tanító, kántor, főúr, káplán, szolgabíró, járásorvos, patikus, bérlő, postás. Aki negatív, az bizony minden szinten álszent, mohó és kisstílű, aki pozitív, azt egyetlen pillantás alatt mosolyogva, aggódva tekintjük.
Sok mendemonda, téves ítélkezés, anekdotákon alapuló valótlan információ látott már napvilágot ezzel kapcsolatban. A tanítónőt úgy írta meg, hogy összesen három befejezése van: a színdarab alapját képező novellában a tanítónő öngyilkos lesz. Ám a színdarab egyik, a polgári közönség (és az 1908. március 21-én bemutatásra teret adó Vígszínház) szájíze szerint happy enddel zárul, vagyis Flóra elmegy a faluból, de visszatér. A másik a saját jó ízlése szerint megírt dráma pedig kíméletlen kimenetelű: Flóra összecsomagol, és elhagyja a falut; lehet válogatni, melyik színház hogyan akarja játszani. A tanítónő nem hiába mondja nagyon szépen, nagyon biztosan:
„A szerelem nem olyan, mint a krumpli, azt nem lehet kosárba rakni és az ablakon kidobni. Jó uram, a szerelem kora lejárt. A nő emberi életet akar élni, ember akar lenni szintén. Valamik akarunk lenni szintén. A nő a háremben…”
„Félek, hogy félreértenek. Nem a férfiak, mert azokkal ez ügyben édeskeveset törődöm. A mit itt írok, az nem novella és nem mind valóság. Az eset maga igaz, ha egy-egy részletét ki is színezi a fantáziám. A lapok megírták: a petrovoszelói tanítónő megölte magát, mert a fiúk tanítója azt mondta rá, hogy – nem jó leány. Egyáltalán ez a névtelen gazember nem hagyta békén a mi névtelen hősnőnket…” A tanítónő megírása nem szerepelt Bródy tervei között, ám egy vidéki lapban megjelent újsághír felkeltette a figyelmét. A cikk egy Pestről érkezett szép, fiatal tanítónő tragédiájáról szólt. 1985 januárjában megjelent a Petrovics Katalin című novellája, két évvel később pedig olvashatták Az asszonyi szépség című novelláskötetben A tanítónőt (A dada című darabja is ekkor jelent meg).
„Úgy szólt a zene, hogy Pestről jött egy fiatal tanítónő. A falu egész úgynevezett „intelligenciája” rárohant, meg akarta kapni. Szabad prédának nézték, de főleg a parasztnábob. A kis tanítónő erős volt, jól állt a lábán. Belerúgott a tolakodókba, de a végén a sok harc felemésztette. Vette a sátorfáját, és eltűnt az élet nagyon bonyolult forgatagában.” (Bródy Sándor fiának szavai az színműről)
Bródy Sándor: A tanítónő
színmű
Tóth Flóra: Lovas Rozi, Ifj. Nagy: Szőcs Artúr, Főúr: Bősze György, Káplán: Kocsis Pál, Tanító: Pásztor Pál, Szolgabíró: Gyuriska János, Járásorvos: Harsányi Attila, Id. Nagy: Szegedi Dezső, Id. Nagyné: Nádasy Erika, Kántor: Kincses Károly, Kántorkisasszony: Szabó Irén, Cigányprímás: Cservenák Vilmos, Lovász: Ódor Kristóf, Postás: Dénes Viktor, Gyógyszerész: Salat Lehel, Hray Ida: Märcz Fruzsina
További szereplők: Simkó Katalin, Simonfi Adrienn, Kerekes Vali, Péva Ibolya, Kiss Enikó, Kiss Ildikó, Robb Horkay Júlia, Volcz Judit Krisztina
Díszlet- és jelmeztervező: Debreczeni Borbála
Ügyelő: Orehovszky Zsófia
Súgó: Reiter Krisztina
Rendezőasszisztens: Pöltz Júlia
Rendező: Rusznyák Gábor
Időpont: 2014. június 10. (kedd) 20:00
Helyszín: Városmajori Szabadtéri Színpad
A Miskolci Nemzeti Színház előadása.
(3 óra, egy szünettel)
Fotó: Éder Vera, brody.iif.hu
