„Nem szeretem többé a halált, elvesztette előttem minden népszerűségét.” Bródy Sándor író, drámaíró, publicista 150 éve született.
„…az élet nagyon jó, és egészen addig kell szívni, mint a finom szivart, amíg az ember száját el nem égeti.” Százötven éve, 1863. július 23-án született Egerben Bródy Sándor író, drámaíró, publicista. Nem kívánt egyetlen irodalmi csoportba sem belépni, élete végéig megőrizte alkotói függetlenségét. Miközben saját életére és írói munkásságára nagy hatással volt Zola, Mikszáth, Jókai, Petőfi művészete, önállósága révén az ő stílusa, írástechnikája és műveinek hatása először a Nyugat első nemzedékének írásain jelentkezett.
„Három évtizeden keresztül alig volt ünnepeltebb írói név, mint a Bródy Sándoré. Nem csupán a közönség tapsolt neki, hanem ami a legnagyobb szó, még az írók is. Az idősebbek benne látták utódjukat. Jókai házának mindennapos vendége volt. Mikszáth megírta róla, hogy: »mindenkit bámulatra ragad rendkívüli munkaerejével és termékenységével, mely gyaníttatni engedi, hogy még tömérdek mondanivalója van«. A szerencse kiválasztottjának, még ezek a ki nem mondott mondanivalók is javára váltak, mert a reménységnek és várakozásnak folyton lelkendező légkörét remegtették izgalmas személye és munkája körül. A kortársak tőle vártak legtöbbet, – s az utána jött nemzedék Bródy-kitaposta nyomokon vágott neki az irodalomnak…” (Hatvany Lajos)
„Születtem Egerben, amire büszke vagyok”
Bródy Sándor egy zsidó foltozószabó tizennegyedik gyermeke volt. Születésének pontos napja körül ma is kérdések merülnek fel: fia, Bródy Sándor 1863. március 15-ei dátumot ismert, maga Bródy pedig 1864-ről írt. Apja, Bródy Jakab jómódú egri „úri” polgár volt, aki szakmája ellenére elsősorban borral és gabonával kereskedett, ő intézte az érsekség gabona- és gyapjúügyleteit is. Később volt építési vállalkozó, kocsmabérlő és katonai szállító is, ám tönkrement, így a család egyre nehezebben élt meg. Ha vagyont nem is, Bródy az apjától örökölte büszkeségét, életszeretetét, vállalkozó szellemét és fess külsejét.
„Egerben születtem. Születésem éve abszolut bizonytalan, csak a jó Isten és Rót suszter tudja. A suszter kománk volt, és amikor megházasodtam – és „papucsokra” volt szükség – megesküdött, hogy 64-ben születtem, de kevés vártatva rá meghalt. Tehát lehet, hogy az ötvenedik évet taposom, de éppen úgy lehet, hogy negyven éves vagyok. Tíz év se ide, se oda, annak, aki, mint én, hallatlanul változatos, meglepő és valószínűtlen életet élt.”
A ciszterci rend egri főgimnáziumának tanulója 1874–1876 között, majd iskolai tanulmányai befejeztével előbb rajztanárnak, majd színésznek készült, fel is vették a Színitanodába. Bródy így mindössze 13 éves, amikor Budapestre költözött a család. Egri gyermekéveit az 1894-ben megjelent Az egri diákok című ifjúsági regényében jegyezte le az író. Betegsége miatt azonban hamarosan búcsút kellett intenie a színészi karriernek, s bátyja gyulai ügyvédi irodájába került írnoknak. A szerződések és váltólevelek helyett szívesebben körmölt novellákat, színdarabokat. 1884-ben egy helyi nyomdatulajdonos jóvoltából jelent meg első novelláskötete, a Nyomor, amely mindjárt komoly feltűnést is keltett. A kötet a korabeli magyar irodalom egyik legmodernebb művének számít. Naturalista szemléletére nagy hatással volt Émile Zola, francia író munkássága.
A siker munkalehetőséget is hozott; Budapesten a tekintélyes Magyar Hírlap, valamint A Hét munkatársa lett. Hamar kiderült, hogy az újságíráshoz is különleges érzéke van, s bár műveltsége és felkészültsége hiányos volt, harcias szelleme, ötletgazdagsága, kitűnő stílusa feledtette a hiányosságokat. Közismert és népszerű alakja volt a társasági életnek is, a nők bolondultak érte. Élete a mulatók, kocsmák, színházak és kávéházak színterei körül forgott, lehetőleg mindig hölgyek társaságában.
„Tizennyolcéves voltam akkor; egy pár esztendővel előbb Budapesten éltem, meglehetősen elhagyatva. És a boldog város szinte elerjesztő jólétében minduntalan a nagy város szegénysége járt az eszemben. Ott, hol még a temetési vállalkozók sem nyilttereznek egymás ellen, – minduntalan az a hely foglalkoztatott, hol talán még a halottak is tülekednek egymással. S a városkában, hol a legnagyobb izgalom a cigánybanda és primása közt való meghasonlás: a nagyváros rejtve maradó, vagy muzsikaszóba, zajba fúló drámáit láttam folyton.” (Bródy Sándor: Az arckép vallomásai)
Első regénye, a Don Quixotte kisasszony 1886-ban jelent meg. Három évvel később lapjától Kolozsvárra küldték, hogy tudósítson az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület báljáról és egy színházi bemutatóról, amelynek egyik szerepét a szép és tehetséges Hunyady Margit játszotta. Bródy beleszeretett a színésznőbe, a tudósításra szánt három napból három év lett, a kapcsolatból pedig egy fiú született, aki Hunyady Sándor néven lett a magyar irodalom jeles alakja, kiváló novellista és drámaíró. Hunyady Margit korának, a múlt század fordulójának jelentős, a legnagyobbakhoz – például Jászai Marihoz – mérhető színésznője volt. Irodalmi működése is máig figyelemre méltó: jóval Kaffka Margit előtt írt olyan elbeszéléseket, amelyeknek helye volna a fontosabb magyar novellák antológiájában.
A fővárosba visszatérve megnősült, felesége, Rosenfeld Bella Fehér Judit néven szintén írt. A szépséges hevesi leány, akinek Bródy Sándor egyszerre lett férje és versenytársa: az író sok éven át a szó szoros értelmében el- illetve lefojtotta tehetségét. Az asszony csak akkor tért vissza az irodalomhoz, amikor cáfolhatatlanul bebizonyosodott, hogy házasságuk, annak ellenére, hogy öt gyermek született belőle, eleve elhibázott volt. Bródy írói és publicisztikai munkássága ebben az időben teljesedett ki. Közvetlen, friss hangú cikkekben ötvözte a városi nyelvet az irodalmi nyelv elemeivel, amivel új publicisztikai stílust teremtett. 1901-ben saját kiadásban jelentette meg a Fehér Könyv című folyóiratot, majd Ambrus Zoltánnal és Gárdonyi Gézával közösen szerkesztette a Jövendő című lapot.
Az érzelmeit szenvedélyesen megélő Bródy 1905-ben öngyilkosságot kísérelt meg, amiről később már bátran anekdotázott Molnár Ferencnek. Felépülése után A Nap, majd az Újság munkatársa volt, 1913-ban Párizsban, 1914-ben Berlinben tartózkodott. Bródy Húsevők című művéről Nagy Lajos a Nyugatban írt kritikát: „Nagyszerű és csodásan szép itt valaminek éppen ezekkel a szavakkal való elmondása. (Pompás szavai vannak Bródy Sándornak, leginkább nők buja szépségrészleteit veti elénk gyönyörű képekkel, kifogyhatatlan gazdagságban.)”
A 1919-es Tanácsköztársaság idején semmilyen szerepet nem vállalt, a leverése után mégis kegyvesztett lett és emigrációba kényszerült: előbb Padovába, majd a Bécs melletti Badenbe költözött. Nem sokkal halála előtt, 1923-ban tért vissza Budapestre, ahol nélkülöznie kellett, betegség és magány gyötörte.
Egy budapesti kórházban halt meg 61 éves korában, 1924. augusztus 12-én. Krúdy így írt róla: „Élete változatos, tehát szép volt, amilyent egy író kívánhat magának, aki a világi mozgolódásban leli gyönyörűségét, nem pedig a magányosság udvarházában. A siker nem csupán kézzel meg nem fogható holdsugárként ragyogott rá, mint a legtöbb íróra, hanem pirospozsgás mosollyal, mint a szépasszony napja.”
Bródy Sándor sokoldalú szerző, korának egyik legizgalmasabb íróegyénisége volt. Jókai választékossága, mesélőkedve és Zola részletekben tobzódó, az élet riasztó mélységeit mutató naturalizmusa hatott rá. Fő erőssége a nyelv volt, amelyben pátosz és líra, groteszk és retorikus keveredett egymással. Novellái a műfaj klasszikusainak számítanak, a Kaál Samu című elbeszélést drámai tömörsége a magyar irodalom legszebb alkotásai közé emeli, 1961-ben Katonazene címmel Hintsch György nagy sikerű filmet rendezett belőle. Drámáiban (A dada, A tanítónő, A medikus) a magyar irodalomban korábban nem ábrázolt konfliktusokat jelenített meg, és újszerűnek számított a nagyvárosi téma is. Az igazságot akarta bemutatni, de legalább ugyanennyire vágyott a polgári közönség tapsaira. Regényei közül kiemelkedik a lélektani hitelességgel megírt A nap lovagja. Halálának évében írta meg utolsó remekművét, a Rembrandt című filozofikus novellaciklust, amely egyben művészi önvallomása is.
„Hugo Victorban születtem, Zolan táplálkoztam, Daudet-n nevelkedtem, Flaubert-en, Balzacon és Guy de Maupassant-on értem meg, ha ugyan a mi könnyelmű fajtánk megérik.” (Bródy Sándor: Elmélkedések)
Bródy Sándor nevét Budapest 8. kerületében utca, szülővárosában könyvtár viseli. Pályakezdésének emlékére unokája, az Amerikában élő Alexander Brody díjat alapított, amellyel 1995 óta a legjelentősebbnek ítélt, első kötetes prózaírót jutalmazzák.
Felhasznált irodalom:
Bródy Sándor: Elmélkedések
Hunyady Sándor: Családi album
MTI
