„Szeretem a magyarokat, aránylag tisztességes nép. Rendes emberek, ha egyszerre meg nem bolondulnak.” 160 éve, 1863. július 23-án született Egerben Bródy Sándor író, drámaíró, publicista, akit sokan a naturalizmus első és legfontosabb magyarországi képviselőjeként tartanak számon.
„Élete változatos, tehát szép volt, amilyent egy író kívánhat magának, aki a világi mozgolódásban leli gyönyörűségét, nem pedig a magányosság udvarházában. A siker nem csupán kézzel meg nem fogható holdsugárként ragyogott rá, mint a legtöbb íróra, hanem pirospozsgás mosollyal, mint a szépasszony napja” – írta róla Krúdy Gyula.
Bródy Sándor 1863. július 23-án Egerben született, egy zsidó foltozószabó tizennegyedik gyermeke volt. Apjától örökölte büszkeségét, életszeretetét, vállalkozó szellemét és fess külsejét is. Iskolai tanulmányai befejeztével előbb rajztanárnak, majd színésznek készült, fel is vették a Színitanodába. Betegsége miatt azonban hamarosan búcsút kellett intenie a színészi karriernek, s bátyja gyulai ügyvédi irodájába került írnoknak. A szerződések és váltólevelek helyett szívesebben körmölt novellákat, színdarabokat. 1884-ben egy helyi nyomdatulajdonos jóvoltából jelent meg első novelláskötete, a Nyomor, amely mindjárt komoly feltűnést is keltett.
E kötettel a hóna alatt még abban az évben Budapestre költözött, és a tekintélyes Magyar Hírlap, valamint A Hét munkatársa lett. Hamar kiderült, hogy az újságíráshoz is különleges érzéke van, s bár műveltsége és felkészültsége hiányos volt, harcias szelleme, ötletgazdagsága, kitűnő stílusa feledtette a hiányosságokat.
Közismert és népszerű alakja volt a társasági életnek is, a nők bolondultak érte.
Évtizedeken át Magyarország egyik legnépszerűbb írójának számított, amihez hozzájárult megnyerő külseje és karizmája is. Adottságait jó érzékkel ki is használta – számos futó kalandja volt, többek között a kor egyik sztárszínésznőjével. 1889-ben lapjától Kolozsvárra küldték, hogy tudósítson az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület báljáról és egy színházi bemutatóról, amelynek egyik szerepét a szép és tehetséges Hunyady Margit játszotta. Bródy beleszeretett a színésznőbe, a tudósításra szánt három napból három év lett, a kapcsolatból pedig egy törvénytelen fiú született, aki Hunyady Sándor néven lett a magyar irodalom jeles alakja, kiváló novellista és drámaíró.
A fővárosba visszatérve megnősült, felesége, Rosenfeld Bella Fehér Judit néven szintén írt. Bródy írói és publicisztikai munkássága ebben az időben teljesedett ki. Közvetlen, friss hangú cikkekben ötvözte a városi nyelvet az irodalmi nyelv elemeivel, amivel új publicisztikai stílust teremtett. 1901-ben saját kiadásban jelentette meg a Fehér Könyv című folyóiratot, majd jó barátaival, Ambrus Zoltánnal és Gárdonyi Gézával közösen szerkesztette a Jövendő című lapot, melyet sokan a Nyugat előfutárának tekintenek. Bár a Nyugat 1908-as indulásakor még élő irodalmi legendának számított, soha nem hívták munkatársnak a lap szerkesztőségébe.
„Megvizsgáltam bensőmet, azonkívül kikérdeztem öt fekete és öt szőke barátomat. Tiszta lélekkel mondhatom: hiúság – férfi a neved.
Az első szikra, a melyből a férfiak szerelmi lángja támad: egy leány figyelmes tekintetéből ered. Mondják, hogy a férfiak a támadó és a nők a megostromolt és behódolt! Én meg megfordítva láttam csaknem mindig. Egy leány, ez engem észrevett – mily szép, kedves leány, mondom. Hogy szeret velem foglalkozni, mily szelíd, mily gyengéd, milyen derék embernek tart, az egyedüli embernek a világon! mondom. Ah, én ezt a leányt szeretem, én ebbe a leányba szerelmes vagyok!
Állítják: mi az asszonynép szerelme? Szerettetni. De mi a férfiak szerelme? Önmagukat szeretni.” (Bródy Sándor: Az asszonyi szépség)
Az érzelmeit szenvedélyesen megélő Bródy 1905-ben öngyilkosságot kísérelt meg, miután szakított Erdős Reneé írónővel. Felépülése után A Nap, majd az Újság munkatársa volt, 1913-ban Párizsban, 1914-ben Berlinben tartózkodott. A 1919-es Tanácsköztársaság idején semmilyen szerepet nem vállalt, a leverése után mégis kegyvesztett lett és emigrációba kényszerült: előbb Padovába, majd a Bécs melletti Badenbe költözött.
Nem sokkal halála előtt, 1923-ban tért vissza Budapestre, ahol nélkülöznie kellett, betegség és magány gyötörte. Egy budapesti kórházban halt meg 61 éves korában, 1924. augusztus 12-én.
Bródy Sándor sokoldalú szerző, korának egyik legizgalmasabb íróegyénisége volt.
Jókai választékossága, mesélőkedve és Zola részletekben tobzódó, az élet riasztó mélységeit mutató naturalizmusa hatott rá. Fő erőssége a nyelv volt, amelyben pátosz és líra, groteszk és retorikus keveredett egymással. Novellái a műfaj klasszikusainak számítanak, a Kaál Samu című elbeszélést drámai tömörsége a magyar irodalom legszebb alkotásai közé emeli, 1961-ben Katonazene címmel Hintsch György nagy sikerű filmet rendezett belőle.
Sokan a naturalizmus első és legfontosabb magyarországi képviselőjeként tartják számon, akinek hatása az utána következő írógeneráció legfontosabb tagjainak – Ady, Móricz és Krúdy – írásaiban is tetten érhető. 21 éves korában robbant be az irodalmi életbe Nyomor (1884) című novelláskötetével.
„Mint mindig, a szélsőségbe vitte az ismert tézist, hogy egészséges testben, egészséges lélek lakozik. Aztán ráült ismert vesszőparipájára, arról értekezett, hogy azt, a kinek organikus baja van, tulajdonképpen kár meggyógyítani, helyesebben: megtartani az életnek, mert ez veszedelem a többi emberekre, a nagy egészre. Államilag kellene ezt az ügyet rendezni, azaz államilag elpusztítani mindazokat, a kiknek szervi bajuk van!” (Bródy Sándor: Hófehérke)
Drámáiban (A dada, A tanítónő, A medikus) a magyar irodalomban korábban nem ábrázolt konfliktusokat jelenített meg, és újszerűnek számított a nagyvárosi téma is. Az igazságot akarta bemutatni, de legalább ugyanennyire vágyott a polgári közönség tapsaira. A tanítónő (1908) című színművéhez két befejezést írt: egy boldogat a közönségsikert áhító színházak számára, és egy tragikusat, amit ő maga művészileg értékesebbnek gondolt.
Regényei közül kiemelkedik a lélektani hitelességgel megírt A nap lovagja. Halálának évében írta meg utolsó remekművét, a Rembrandt című filozofikus novellaciklust, amely egyben művészi önvallomása is.
Bródy Sándor nevét Budapest 8. kerületében utca, szülővárosában könyvtár viseli. Pályakezdésének emlékére unokája, az Amerikában élő Alexander Brody díjat alapított, amellyel 1995 óta a legjelentősebbnek ítélt, első kötetes prózaírót jutalmazzák.
