„Szerelem volt első látásra, utolsó látásra, örökkön-örökké tartó látásra.” Vladimir Nabokov orosz származású amerikai író, a Lolita szerzője 115 éve született.
Életrajza is regényes, országok, kultúrák és nyelvek keverednek benne. Vladimir Nabokov Szentpétervárott született, saját állítása szerint 1899. április 23-án, tatár eredetű orosz nemesi családban. Apja liberális politikus és író, a kadet-párt egyik alapítója és vezetője volt. A nyelvtudás és a széles körű műveltség éppoly fontos volt a családban, mint a testedzés, így az ifjú Nabokov már igen korán angolul és franciául is folyékonyan beszélt, klasszikusokat olvasott, kiválóan teniszezett és futballozott.
15 évesen költeményeket írt, s hamarosan két verseskötetet is kiadott. 1917-ben elvégezte a kereskedelmi iskolát, ugyanekkor hatalmas vagyont örökölt egy rokonától, ám a jólétet nem sokáig élvezhette, 1919-ben családjával emigrálnia kellett. Anglia és a cambridge-i Trinity College következett, ahol zoológiát, majd francia és orosz irodalmat hallgatott, s 1922-ben kiváló eredménnyel lediplomázott. Berlinbe költöztek, ahol apját egy merénylet során lelőtték.
1922 és 1940 között Berlinben és Párizsban élt, az emigráció évei boldogan, de folyamatos pénzzavarban teltek. Dolgozott fordítóként, nyelvtanárként és teniszoktatóként, időnként jelentéktelen filmekben statisztált, s folyamatosan írt, verseket, drámákat, néha forgatókönyveket. Vlagyimir Szirin álnéven nyolc orosz nyelvű regényt is megjelentetett, amelyek közül a Végzetes végjáték, a Meghívás kivégzésre és a Kétségbeesés vált igazán ismertté. Az őrült sakkzseni Luzsin történetét feldolgozó Végzetes végjátékot 2000-ben filmre is vitték.
Csupa élet, csupa pajzán mosoly, csupa érzékiség, csupa együttérzés és csupa profetikus rémület Vladimir Nabokov 1928-ban alkotott Király, dáma, bubi című bravúros regénye, melyben látszólag egyszerű szerelmi háromszögről van szó. Nabokov hat éve élt Berlinben, amikor megalkotta ezt a regényét, úgy, hogy a németekről alig tudott valamit: nem voltak német barátai, ismerősei, nem olvasta az irodalmukat… S mégis, Nabokov hátborzongatóan ábrázolja a weimari Németország tipikus kispolgárát, akit könnyű manipulálni, elveszti józan erkölcsi ítélőképességét, egyre jobban dehumanizálódik – s aki, mint a narrátor mondja, „sokkal súlyosabb bűnöket” is el fog követni.
1925-ben feleségül vette a szintén emigráns, zsidó származású Vera Slonimot, házasságukból egy fiú született. Életük viszonylagos nyugalma a nácizmus előretörésével elveszni látszott, s amikor 1937-ben Németországban kiengedték a börtönből apja gyilkosát, jobbnak látták távozni. Párizsba, majd a háború elől 1940-ben Szergej Rahmanyinov anyagi támogatásával az Egyesült Államokba költöztek. Ez a lépés újabb kultúra- és újabb nyelvváltást jelentett Nabokov számára, aki ettől kezdve angolul írta műveit. 1941-ben jelent meg első angol nyelvű regénye, a Sebastian Knight igazi élete. Amerikában előbb a Stanford, majd 1948-tól a Cornell Egyetemen írói mesterséget és orosz irodalmat tanított.
Életében három igazi szenvedély volt, az írás, a sakkfeladványok készítése és a lepkegyűjtés, s ez utóbbinak köszönhetően 1941 és 1948 között a Harvardon, a Komparatív zoológiai múzeum részmunkaidős kutatója is volt. Rendszerezett, tanulmányokat írt, expedíciókat szervezett, s bár a tudósok eleinte gyanakodva szemlélték szakmai előképzetlensége miatt, végül megbékéltek vele, s egy perui pillangófajt regényhőse után Madeleinea lolitának neveztek el.
„A Baljós kanyar igazából nem arról szól‚ hogy milyen élni és meghalni egy groteszk rendőrállamban. A hőseim nem „típusok”‚ nem ilyen vagy olyan eszme „hordozói”. (…) A Baljós kanyar fő témája tehát Krug szerető szívének dobogása‚ a kínzás‚ amelynek e roppant gyöngédség alávettetik – a könyv a Davidról és apjáról szóló oldalakért született‚ és értük kell olvasni is. Két másik téma egészíti ezt ki: a tompa agyú brutalitásé‚ amely meghiúsítja saját célját azzal‚ hogy elpusztítja azt a gyereket‚ akit meg kellett volna őriznie; és Krug áldásos megtébolyodásának témája‚ amikor hirtelen ráébred az egyszerű igazságra‚ hogy ő és a fia és a felesége és mindenki más csupán az én szeszélyem és hóbortom szülöttje.” (Vladimir Nabokov: Baljós kanyar)
Amerikában is sokat fordított oroszból, a többi között Puskin Anyeginjét és Lermontov Korunk hősét, emellett új felfogású, ám kissé tiszteletlen Gogol monográfiát is megjelentetett. Bár hűvösen távolságtartó stílusú, szokatlan hangvételű regényeinek volt egy biztos olvasóbázisa, a világhírre 1955-ig várnia kellett. Ekkor jelent meg a francia Olympia Press Kiadó gondozásában a Lolita, amely az 1958-as amerikai kiadás után valóságos bestseller lett. Igaz, több volt a támadás, mint az elragadtatás, mert a középkorú irodalomtörténész Humbert Humbert és 12 éves mostohalánya végzetes szerelmét feldolgozó, irodalmi utalásokkal teletűzdelt, igazi művészregény pornográfnak minősíttetett, s sokan a pedofília jelképének tekintették. A műből 1962-ben Stanley Kubrick rendezett nagy sikerű filmet, majd negyedszázaddal később Adrian Lyne újra vászonra vitte a botrányos történetet.
„Minél ritkábban találkozunk egy bizonyos személlyel, annál nagyobb elégedettségünkre szolgál, hogy valahányszor csak hallunk felőle, ellenőrizhetjük, mily engedelmesen idomul a róla alkotott elképzeléseinkhez. Az általunk megelőlegezett sorsban bekövetkező fordulatokat aztán nem pusztán rendellenességként, hanem erkölcstelenségként éljük meg. Inkább soha ne is ismertük volna szomszédunkat, a nyugdíjas hot-dog árust, ha kiderül róla, hogy épp most adta ki századunk legnagyobb költeményeit tartalmazó verseskötetét.” (Vladimir Nabokov: Lolita)
A Lolita sikere anyagilag is kedvező helyzetbe hozta Nabokovot, aki feladta tanári állását, s ettől kezdve csak az írásnak élt. Sorra jelentek meg angol nyelvű regényei, amelyek közül az Ada, az önéletrajzi Szólj, emlékezet, a Sápadt tűz és a Pnyin professzor aratott jelentős sikert. Az 1962-ben megjelent Gyér világ Nabokov talán legtökéletesebb alkotása, a XX. századi világirodalom egyik csúcsteljesítménye. Egy megrázó költemény és a hozzá írt kommentárok alkotják a regényt, amely egy nagy költő, John Shade utolsó művének és halálának, és egy király száműzetésének történetét meséli el. A Nézd a harlekint! Nabokov utolsó regénye, amely halála előtt három évvel, 1974-ben jelent meg, egy orosz-amerikai író, Vagyim Vagyimovics N. önéletrajza. Szatirikus portré önmagáról, paródia, az író magánéletét fürkésző életrajzírók kigúnyolása? Sokféleképpen értelmezték már ezt a rejtélyes művet, amelynek hőse oly sok mindenben hasonlít Nabokovhoz, s ugyanakkor mégis szinte az ellentéte.
Az emigráns életmód, az országból országba vándorlás miatt Nabokovnak soha nem volt saját lakása, bérleményekben élt, s bár megtehette volna, 1959-ben, amikor Montreux-be költözött, inkább szállodai lakosztályt bérelt. Itt dolgozott Original of Laura című regényén, amikor 1977-ben váratlanul meghalt. Sírja a Montreux melletti Clarensben található.
Fotók: Listal.com
