„Az intellektuelnek nemcsak joga, de kötelessége is a kétely. Nincsen jussa a vak hit olcsó boldogságára” – írta az ötven éve New Yorkban elhunyt Lesznai Anna költő, író, iparművész, a Nyolcak vendégtagja.
1966. október 2-án (egyes források szerint október 3-án) hunyt el New Yorkban Lesznai Anna költő, író, iparművész.
Eredeti neve Moscovitz Amália volt, s a felvidéki Alsókörtvélyesen (ma: Nižný Hrušov) született 1885. január 3-án. Apja, Moscovitz Geyza jogász és földesúr volt, édesanyja, Deutsch Hermina révén a Hatvany-Duetsch-családdal állt rokonságban. Gyermek- és ifjúkorát családja körtvélyesi birtokán töltötte, ahol gyakori vendégek voltak a kor leghíresebb gondolkodói és művészei, így például Ady Endre, Kaffka Margit és Lukács György. Művésznevét egy közeli falu, Leszna neve után vette fel, s az Anna is csak felvett név volt, egyébként mindenki Málinak szólította.
A körtvélyesi évek alatt kiváló nevelést kapott, s érdeklődése hamar a képző- és népművészet felé vonzotta, már nyolcéves korától hímzéssel foglalkozott, a környékbeli parasztasszonyoktól tanulta a különböző mintákat, sajátította el az öltéseket. Iparművésznek készült, Budapesten Bihari Sándornál tanult, majd 1907-ben Párizsba utazott, ahol Lucien Simon tanítványa lett.
A rajzolás, a hímzés mellett igen korán mutatkoztak írói ambíciói is, első verseivel – unokatestvére, Hatvany Lajos révén – a Nyugatban jelentkezett. A lap kiadásában jelent meg első verseskötete is Hazajáró versek címmel, amelyről Ady írt elismerő kritikát.
„Lesznai Anna nagyon cirógatja a szókat” – mondta róla Ady, aki verset is írt hozzá.
1911-ben, afféle kültagként csatlakozott a XX. elejének egyik legnevesebb művészeti csoportosulásához, a Nyolcakhoz, s 1911 áprilisában vendégművészként részt vett a csoportnak a Nemzeti Szalonban rendezett második kiállításán is. Mivel festményeit nem tartották elég jónak – egyébként maga Lesznai is osztotta ezt a vélekedést -, kézimunkákkal, hímzésekkel mutatkozott be. A népi ornamentikán alapuló műveinek terveit is maga készítette, elsősorban stilizált virág- és állatfigurákat szerepeltetett korai munkáin, jellemzőjük a kifinomult, kényes színösszeállítás volt.
1913-ban feleségül ment Jászi Oszkárhoz, a magyarországi radikalizmus vezető teoretikusához, házasságukból két gyermek született, György 1915-ben, András pedig 1917-ben. Ebben az időben vált kapcsolata egyre szorosabbá a Nyugattal, a Huszadik Század című folyóirattal és a Vasárnapi Körrel, amelynek Jásziék mellett tagja volt többek között Balázs Béla, Mannheim Károly, Lukács György, Hauser Arnold és Fülep Lajos is.
LESZNAI ANNA: AJÁNLÁS
Enyémek a lobbanó kertek
Enyémek a koccintó kelyhek
Enyémek a csudálkozó csókok
A kereső szárnyú ima.
De tiéd gyümölcse a kertnek
A kas, hol a csókok pihennek
Tiéd a kelyhek bora
Tiéd a hála imámban
Jóízű béke a számban
Boldogult vágyak tora.
Tiéd az élet sebére
Bizalmunk balzsamos bére
Szerelmünk mákonya.
(1918)
Ady Lesznai Annának ajánlotta A magunk szerelme című kötetben található Ifjú karok kikötőjében című versgyűjteményét:
„Lesznai Annának, ennek a nagyszerű nőnek, de sokkal inkább valakinek és nőnél különb s nagyszerű embernek kezébe helyezem e verseket, melyek egy vagy több fiatal nőhöz búgnak, epekednek, de vétkesek, tehát egy korrekt Lesznai Anna védelmére, bizony, rászorulnak, s ez így van jól.”
A tízes évek első felében, amellett, hogy saját verseivel is jelentkezett, egyre több borítótervet is készített, így Ady Magunk szerelme és a Ki látott engem? című kötetéhez is ő tervezett címlapot, ez utóbbinak motívumait párnán is kihímezte a költő számára, ez az úgynevezett Ady-párna. Készített emellett borítótervet Balázs Béla Misztériumok című kötetéhez és Bartók Béla Négy siratóének zongorára című kottájához is, s 1918-ban ugyancsak a saját borítójával jelent meg a Mese a bútorokról és a kisfiúról című mesekönyve is.
1919-ben a Tanácsköztársaság idején Lesznai is részt vett az iskolai rajztanítás újjászervezésének megtervezésében, s emiatt a proletárdiktatúra bukása után emigrálni kényszerült, Bécsben telepedett le. 1918-ban elvált Jászitól, s az emigrációban már új férjével, a nála jóval fiatalabb Gergely Tibor festőművésszel élt. Házasságuk sokak meglepetésére hosszú és boldog éveket jelentett; a korkülönbség nem jelentett akadályt, 50 évig éltek együtt.
A csaknem egy évtizedig tartó távollét alatt Lesznai műveinek képi világa megváltozott, elsősorban a gyerekkor emlékeiből, az álmaiból táplálkozó paraszti életképeket készített. Ekkori verseit is a bőbeszédűség, az áradó mesélőkedv jellemezte. 1930-ban hazatértek Magyarországra, s budapesti és körtvélyesi otthona ismét a művészek, irodalmárok találkozóhelye lett, élénk figyelemmel kísérte a fiatalok, Radnóti és József Attila pályájának alakulását.
A közelgő fasizmus elől 1939-ben ismét az emigrációt választotta, ezúttal a tengerentúlon, New Yorkban telepedett le férjével és gyermekeivel. Az amerikai évek alatt kurzust és előadásokat tartott a magyar művészetről, szemináriumokat vezetett általános és középiskolai tanároknak a tervezés művészetéről és gyakorlatáról, az előadássorozat anyaga 1976-ban magyarul is megjelent A tervezés művészete címmel. Emellett magántanítványokat is vállalt, akiket a mesterségbeli fogásokon túl művészi látásmódra is oktatott. Új hímzéstechnikát is kidolgozott, amelynek ihletői ezúttal a perui, a mexikói és indián hímzések voltak.
A tanítás, a hímzés mellett önéletrajzi regényén dolgozott, amely 1966-ban Kezdetben volt a kert címmel meg is jelent. Ebben az 1880 és 1920 közötti időszak magán- és közösségi történelmét ábrázolta színesen, érzékletesen. A magyar irodalom egyik legnagyobb vállalkozásának tarthatjuk – az egyik leghányattatottabb sorsú regényt, ami enyhén szólva nincs benne sem az irodalmi kánonban, sem a köztudatban, s ennél fogva a diskurzusban sem. Az elbeszélés a 19. század közepétől indul, a megformálása és ábrázolásmódja, ritmusa, széles társadalmi tablója a teljességre tör. Az erőteljesen önéletrajzi ihletésű mű a nagy átalakulások és ellentmondások lázában égő magyar társadalom mikroszkopikus pontosságú analízise – de mikor? Ugyanis ezt az elkésett Bildungregényt, amely a reformkortól a trianoni katasztrófáig jeleníti meg Magyarország sorsát, már egy felgyorsult korban a huszadik század húszas-harmincas éveiben kezdte írni Lesznai Anna, és az ábrázolt történelmi időt követő újabb katasztrófák és kontinensek vízválasztói után csak 1967-ben láthatott napvilágot, több korszaknyi távolságban a tapasztalatoktól és problémáktól. Lesznai bensőséges barátja és harcostársa, Ady Endre írta korukról, hogy „minden egész eltörött.”
A regény sikerét már nem érhette meg, 1966. október 2-án (férje egyik levele szerint október 3-án) New Yorkban meghalt. Végakaratához híven hamvait hazahozták.
A népi motívumokat is felhasználó jellegzetesen magyar szecesszió nagyasszonyának tiszteletére a Petőfi Irodalmi Múzeumban volt látható kiállítás, s a múzeum részvételével megjelentették eddig kiadatlan naplóját is, amely fontos kortörténeti dokumentum.
