Esterházy Péter így írt róla: „Agota Kristof nem magyar szerző, hanem svájci vagy francia, minthogy franciául ír. Azonban az emlékei magyarok, a táj, amit a szemében hordoz, magyar.” Kristóf Ágota, azaz Agota Kristof 80 éves lenne.
„Azok a szavak, amelyek érzéseket jelölnek, igen homályosak, jobb, ha kerüljük a használatukat, és ragaszkodunk a tárgyak, az emberek és önmagunk leírásához, vagyis a tények hű leírásához.” (Agota Kristof: Trilógia, A nagy füzet)
Kristóf Ágota (Agota Kristof) magyar származású Kossuth-díjas svájci író 80 éve, 1935. október 30-án született. A Győr-Moson-Sopron megyei Csikvándon született, kilencéves korától családjával Kőszegen élt. Édesapja tanító volt, két fiútestvére közül a kisebbik, Attila is író, újságíró lett. Ágota bentlakásos kollégistaként végezte el Szombathelyen a középiskolát. Első verseit még diákévei alatt írta.
1954-ben, nem sokkal az érettségi után férjhez ment korábbi történelemtanárához. 1956-ban férjével és néhány hónapos kislányával elhagyták az országot. Férje lehetőséget kapott arra, hogy a svájci Neuchatelben ösztöndíjasként beiratkozzon az ottani egyetemre, ezért letelepedtek a városban, ahol Ágota haláláig élt. Évekig egy óragyárban dolgozott, a gépek ritmikus zakatolása közben fejében magyar verssorok születtek. Az ismeretlen nyelvi és kulturális környezetben magányosnak érezte magát, sokáig küzdött a beilleszkedéssel és a honvággyal, vigaszt részben az írás adott neki.
„Egyetlen dologban vagyok biztos: mindenképpen írtam volna, mindegy, hogy hol, mindegy, hogy milyen nyelven.” (Agota Kristof: Az analfabéta)
Kezdetben magyarul írt, főként az asztalfióknak. Költeményeit később a Párizsban megjelenő Irodalmi Újság és a Magyar Műhely közölte. Az óragyárban, majd később eladóként, fogászati asszisztensként megtanult franciául, és 1978-tól ezen a nyelven kezdett írni, először hangjátékokat és színdarabokat. Leginkább a dráma műfaja foglalkoztatta, de 23 drámájából csak kilenc került a közönség elé. Időközben elvált, majd ismét férjhez ment, második házasságából egy leánya és egy fia született.
„A sok ismételgetéstől a szavak lassanként elvesztik jelentésüket, és csökken a miattuk érzett fájdalom.” (Agota Kristof: Trilógia)
„Azt már nem tudom megmondani, hogyan tértem át a regényírásra. Csak úgy jött a gondolat” – nyilatkozta egy ízben. A nosztalgikus és fájdalmas gyermekkori emlékfoszlányokból, a háború, a túlélés tapasztalataiból 1986-ban elkészült első regénye, A nagy füzet. Az önéletrajzi ihletésű mű cselekménye önmagát fűzte tovább, sorban megszülettek a Trilógia következő kötetei is: 1988-ban A bizonyíték, 1991-ben pedig A harmadik hazugság. A különböző technikák ötvözeteként létrejött mű, de különösen az első kötet világsiker lett, több mint harminc nyelvre fordították le, és több százezres példányszámot ért el. A nagy füzet számos helyen, különösen az ázsiai országokban a kortárs világirodalom egyik alapművének számít, több helyen kötelező olvasmány. Francia irodalmárok a 20. század egyik legfontosabb regényének tartják. Magyarul 1989-ben jelent meg, a Trilógia pedig 1996-ban a Magvető Kiadó gondozásában, majd 2013-ban a Cartaphilus újra megjelentette.
A kegyetlenség és a kiszolgáltatottság krónikájaként olvasandó regény egy meg nem nevezett országban, egy meg nem nevezett háború idején játszódik, bár azonosítható, hogy a második világháború éveiben Magyarországon, Kőszeg környékén zajlanak az események. A mű főszereplője egy fiú ikerpár, akik a barbár körülmények között, önsanyargató módon tanulják meg a túlélés technikáit. Történetüket, amely fejlődés- és szenvedéstörténet is egyben, az apjuktól kapott füzetben rögzítik érzelemmentes tárgyilagossággal, a végletekig lecsupaszított, minimalista nyelven.
A regényből több színpadi adaptáció is készült, Magyarországon legutóbb 2013-ban a Szkéné Színházban mutatták be a Forte Társulat produkcióját. A regény filmadaptációját Szász János készítette el, 2013-ban elnyerte vele a 48. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb filmnek járó fődíjat, a Kristály Glóbuszt. Ugyanebben az évben ez a film képviselte Magyarországot a legjobb idegen nyelvű film kategóriában az Oscar-díjért folyó versenyben.
1995-ben jelent meg az írónő Tegnap című regénye, amely az emigráció kérdésével foglalkozik. 2004-ben készült el Az analfabéta című önéletrajzi írásokat tartalmazó gyűjteménye, amelyben a beilleszkedés gyötrelmeiről írt. 2005-ben jelent meg Mindegy címmel novellákat és színműveket tartalmazó utolsó kötete.
Agota Kristof sikereit francia nyelven érte el, de gondolkodása, látásmódja jellemzően magyar maradt. Műveit csaknem negyven nyelvre fordították le. Esterházy Péter így írt róla: „Agota Kristof nem magyar szerző, hanem svájci vagy francia, minthogy franciául ír. Azonban az emlékei magyarok, a táj, amit a szemében hordoz, magyar. Ami nem érték vagy érdem – hanem nagyon érdekes. Hogy van egy nem magyar író, aki magyar könyveket ír, hogy messziről nézi valaki ugyanazt, amit mi innét.”
Az írónőt 1988-ban Olaszországban Alberto Moravia-díjjal, Németországban életművéért 2001-ben Gottfried Keller-díjjal, majd 2005-ben Schiller-díjjal tüntették ki, 2008-ban megkapta az Európai Irodalom Osztrák Állami Díját, 2011-ben Kossuth-díjat vehetett át. Nem sokkal ezután, 2011. július 27-én Neuchatelben meghalt. Hamvait a kőszegi temetőben helyezték örök nyugalomra. A városban nevét őrző irodalmi kutatóműhelyt hoztak létre. Az alma mater, a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium falán tiszteletére emléktáblát avattak 2014-ben.
