„Drakula vagyok; legyen üdvözölve házamban, Mr. Harker.” – Ezekkel a szavakkal mutatkozik be Bram Stoker klasszikus történetében Drakula gróf Jonathan Harkernek, az egyik főhősnek. Maga az író pedig egy hanyatló birodalomban való rémálmok és elfojtások lejegyzője lett.
A regényirodalom egyik leghíresebb bemutatkozását nemcsak az olvasók fújják bő évszázada 1897-es angliai megjelenése óta a Drakulát nem győzik újranyomni, de színpadi és filmszínészek is tucatszám. Lehetetlen úgy olvasni a semmi jót nem ígérő invitálást, hogy ne lássuk közben Lugosi Bélát, Christopher Lee-t vagy Gary Oldmant, vagy ne halljuk gondolatban egy súlyos várkapu nyikorgását. Drakula, aki beinvitál, rögtön felismerhető vékony sasorráról, „fennhéjázón öblös” homlokáról, főleg pedig „sajátságosan hegyes” fogairól, amik „kiálltak az ajkak közül, amelyeknek feltűnő pirossága ily élemedett korhoz képest megdöbbentő életerőt mutatott”. Ekkor még nem tudja szegény Harker, hogy házigazdája nem szimpla baljós mágnás, hanem igazából egy négyszáz éves vámpír.
„Lépjen be szabadon, távozzék békében, és hagyjon nálunk valamit a boldogságból, amit hozott!”
Ezt a vámpírfigurát annak az ír származású Bram Stoker írónak köszönhetjük, aki száz éve, 1912. április 20-án halt meg, és aki megteremtette minden vámpírok leghíresebbike, Drakula figuráját, Hollywood kedvenc alapanyagát.
Stoker 1847. november 8-án született Dublinban. Születésétől fogva egy titokzatos betegség gyötörte, napjait ágyban fekve töltötte, egyetlen vigasza az álmodozás volt. Nyolcéves korában megmagyarázhatatlan módon teljesen felépült, olyannyira, hogy egyetemista korában már atlétikai versenyeket nyert. Tanulmányait 1870-ben fejezte be, matematikából külön dicséretben részesült. Tíz évig köztisztviselőként dolgozott.
Ez idő alatt festegetett és újságokba írt színikritikákat; egy, a Hamletről írt recenziója nyomán kötött életre szóló barátságot a kor híres színészével, Henry Irvinggel. Stoker 1878-ban feleségül vette az ünnepelt szépség Florence Balcombot, akinek korábban Oscar Wilde is udvarolt. Londonba költöztek, ahol Stoker barátja, Irving színházának menedzsere lett, s bekerült a társasági élet forgatagába. Irodalmi kapcsolata is bővültek, megismerkedett a rémregényeket író Sheridan Le Fanuval és a detektívregény műfaját megteremtő Arthur Conan Doyle-lal is.
„Az élet végül is csak várakozás valamire, ami más, mint amit most csinálunk, és a halál az egyetlen, ami biztos.”
Drakula és tsi.
Stoker, aki addig csak novellákat írt, 1890-ben publikálta első regényét A kígyó útja címmel. Nevét hét évvel később kapta szárnyra a világhír, amikor megjelent a napjainkban oly népszerű vámpírregények műfaját megteremtő könyve, a Drakula. A történet megírása előtt Stoker nyolc évet töltött az európai népmesék és vámpírtörténetek tanulmányozásával. Kedvenc olvasmánya Emily Gerard Erdélyi babonaságok című könyve volt, és éjszakákat töltött az orientalista Vámbéry Ármin társaságában, hogy a véreskezű havasalföldi uralkodó, Vlad Tepes köré szövődő legendákat hallgathassa.
„Iszonyat és rettegés fogott el, amikor láttam, hogy a férfi lassan kimászik az ablakon, és arccal lefelé araszol le a kastély falán a félelmetes szakadék felé. Szétterült köpönyege mintha hatalmas szárny lett volna.”
Kétségkívül alapmű, a populáris kultúra egyik legéletképesebb mítoszának az alapszövege, annak ellenére is, hogy a lassú, izgalom is csak híján található benne, a viktoriánus kor akaratlan komikus figurája a fejlődő fiatalsággal szemben. Bár művét megelőzték és részben inspirálták olyan művek, mint Mary Shelley Frankensteinje, Báthory Erzsébet legendája, Stoker messze túlszárnyalta őket. Kevesen tudják, de Drakula alakjának egyik ihletője a viselkedésében arisztokratikus, de színházát zsarnoki kegyetlenséggel irányító Shakespeare-színész, Henry Irving volt. Stoker képzeletét azonban igazán Vlad Tepes alakja ragadta meg: a XV. században élt havasalföldi fejedelem kegyetlensége legendás volt: több ezer ellenségét végeztette ki kínhalállal, leggyakrabban karóba húzással, szenvedéseiket nézve állítólag ő maga jó étvággyal falatozott.
Stoker az uralkodó román keresztnevét, az angol közönség számára sejtelmes hangzású Drakulát választotta regénye címéül – a Dracul románul sárkányt, ördögöt jelent, de eredetileg arra a Sárkány Lovagrendre utalt, amelynek Vlad tagja volt. A fantasztikus és okkult elemekből szőtt történet az erdélyi Kárpátokban, a vérszívó Drakula gróf titokzatos kastélyában kezdődik, de a gróf aztán Angliába is feltűnik. A főszereplőt üldözve egy fiatal lányból harapásával vámpírt csinál és a főszereplő menyasszonyára is vadászik, mígnem rájönnek, hogyan lehet elpusztítani. A drámai feszültségű és hátborzongató fordulatokkal teli történetet a főszereplő ügyvéd naplóiból, távirataiból, leveleiből és londoni lapok újságkivágataiból ismerjük meg.
A milliós példányszámban kiadott regényt többször is megfilmesítették, a legemlékezetesebb a Lugosi Béla főszereplésével készült, 1931-es amerikai film, a horror klasszikusa. A 90-es évek elején Francis Ford Coppola Drakula filmje indította el a vámpírtematikájú filmek reneszánszát, amely egészen napjainkig tart, azzal a különbséggel, hogy a félelmetes vérszívó mára sármos figurává szelídült, mint az Alkonyat sorozat Edwardja, akit Robert Pattinson személyesít meg a filmvásznon.
