Szontagh Pált igencsak kedvelték kortársai, még Mikszáth Kálmán nemcsak a horpácsi birtokát vette meg, írt is róla…
A »szebb idők« egyik nagyon tiszteletreméltó alakjáról, Szontagh Pálról van szó, aki Deák Ferencnek abban is követője vala, hogy 1867 után nem lett belőle miniszter, viszont a képviselőház alelnöke lett, sőt, elnyerte a belső titkos tanácsosi méltóságot. Úgy szerette mindenki, hogy nem jutott senkinek az eszébe, amikor a tárcákat osztogatták. Pedig érdemes lett volna rá, és mint képviselő, sok tárcaosztogatást megért.
Szontagh megérte azt is, hogy az egyik keresztfia, Szemere Attila később képviselőtársává lett. De már akkor az öreg úr filozófiai állásponton állott és nem is jutott eszébe semmiféle miniszterség többé.
Hogy a fiatalember mégis többre vigye, a vén sas tanítgatta egy darabig röpülni, szabad óráiban.
− Bizony édes fiam, beszélni is kell tudni, de hallgatni még jobban. Olyankor kell pedig legjobban hallgatni tudni, amikor legjobban esne a beszéd. Ha a nyelvednek nem tudsz parancsolni, sohasem lesz belőled miniszter. Látod, én beszélni, azt mindig tudtam, de hallgatni már nem tudtam. Azért…
− Úgy-e − vágott közbe az ifjú sas −, azért nem lett miniszter a kedves bátyámból?
A vén sas összehúzta a sűrű szemöldökét:
− Te szamár! Nem lesz belőled soha semmi! Lásd, ezt már nem lett volna szabad kérdezni.
