Egyik este Nagy Endre a büfépolcra könyökölve üldögélt megszokott pezsgőfröccse mellett, amikor egy sutaképű gyerekifjú lépett hozzá…
Egy kéziratot vett ki a zsebéből és hebegve mondta, hogy ezt a kis darabot a kabarénak szánta. Ijedten kérdezte, amikor Nagy Endre átvette tőle az irományt:
– Mikor számíthatok rá, hogy el tetszik olvasni?
– Ne zavarjon! – felelte. – Hát nem látja, hogy már olvasom?
Végigolvasta, aztán leszakított egy papírdarabot a kézirat utolsó oldaláról, ceruzával ráírt egy néhány sort és átadta az ifjúnak, aki aggodalmasan fürkészte Nagy Endre arcát.
– És most mi fog történni? – kérdezte.
– Semmi se fog történni. A kis jelenet nagyon tetszik és el fogom játszani – válaszolta Nagy.
– És mikor számíthatok honoráriumra? – jött az újabb kérdés.
– Hisz már a kezében van. Írja alá az utalványt, és a pénztárnál vegye fel a pénzét! Ott rögtön kifizethetik a kétszáz koronát – válaszolta Nagy Endre.
A gyerekifjú Karinthy Frigyes volt…
Forrás: Kalmár Tibor: A nagy nevettetők
