Cocteau egy árva hangot se tudott angolul, Chaplin meg nem beszélt franciául. Cocteau titkára azonban beszélt valamicskét angolul – azt a keveset is rosszul –, és tolmácsuknak szegődött.
Életem című önéletrajzi könyvében Charlie Chaplin így emlékezett vissza találkozására Jean Cocteau-val:
Hajnalig vitatkoztunk az életre és a művészetre vonatkozó elméleteinkről. A tolmács lassan, akadozva fordított; Cocteau azonban szép kezét a mellén kifeszítve a géppuska gyorsaságával ontotta a szót; a szeme hol rám, hol a tolmácsra vetett kérlelő pillantást, aki teljesen szenvtelenül tagolta a szavakat:
– Mr. Cocteau… mondja… ön költője… napfénynek… ő pedig… költője éjszakának.
Cocteau gyorsan, madárszerű biccentéssel azonnal lekapta a szemét a tolmácsról; hozzám fordult, és folytatta mondókáját. Később én vettem át a szót, és mélyen belebonyolódtam a filozófia és művészet útvesztőjébe. Az egyetértés pillanataiban összeölelkeztünk, hűvös pillantású tolmácsunk némán szemlélte a jelenetet. Ilyen túlfűtötten társalogtuk végig az éjszakát hajnali négyig, és azzal az ígérettel váltunk el, hogy egy órakor találkozunk az ebédnél.
A történethez hozzátartozik, hogy a kezdeti bizalomhiányt követőn Jean Cocteau egyik legjobb barátja lett Chaplin.
Forrás: Charles Chaplin: Életem
