Herman Ottó a halászat könyvének befejezése és a norvég útjának, 1888-as nyarán elég rossz anyagi helyzetbe került, ami még Mikszáth Kálmánnak is feltűnt…
Az 1880-as évek végén az a beszélgetés, amit Mikszáth Kálmán, Herman Ottóról és Tisza Kálmánról, a generálisról szóló bájos feljegyzésében elmond.
„Egyszer felemlítettem neki (Tiszá-nak) a folyosón, hogy egy igen jeles tudósunk kimaradván a Házból, nagyon rossz anyagi körülmények közé jutott ezáltal.
– Azért mondod, hogy én segítsek rajta? – förmedt rám ingerülten. – Hogyisne? Persze! Úgy kell, hadd vesszen éhen!
S ezzel ott hagyott a faképnél nagy haragosan, de az ülés végén fölkeresett, a vállamra ütött s szeliden mondá:
– Megkértem Trefort-ot, hogy bizza vagy bizassa meg valami munka megirásával s adjon neki annyi pénzt, amennyire szüksége van. De tartsátok titokban*, hogy az én kezem benne van, mert amilyen oktondi, még el nem találja fogadni”.**
*A megbízásnak a vége az lett, hogy a preliminált összegen Trefort Lendl Adolfot küldte Herman kíséretében az északi madárhegyek tájára. Herman Ottó tényleg sohasem tudta meg ezt a jelenetet. (Lambrecht Kálmán)
**Az anekdotát a megjelenése szerinti helyesírással közöljük.
Forrás: Mikszáth: Az én kortársaim
