Kozma Andort ünnepelték barátai és tisztelői, abból az alkalomból, hogy új verseskötete jelent meg. A poétát egymás után köszöntötték, végül fölállt Mikszáth Kálmán, s szelíden és szerényen nekikezdett…
– Én, kedves Bandi barátom, nem hoztam neked ünnepi verset és nem magasztallak prózában sem. Ellenben elhoztam neked azt, amit te legjobban szeretsz…
Ezzel benyúlt a belső zsebébe, kihúzott onnan egy hosszú csomagot és kivett belőle egy nagyon szép virzsínia szivart.
– Íme, kedves barátom — folytatta a tósztot Mikszáth —, ezt hoztam neked ajándékba. Egy vergóniát. Ma kaptam a postán egy tisztelőmtől ezt a gyönyörű példányt. Azon frissen elhoztam neked, de megvallom őszintén, hogy abban a reményben adom át neked, hogy — még visszakerül hozzám… Elvégre nemsokára engem is fogtok ünnepelni…
Az egész társaság vidáman mosolygott a huncut tekintetű Mikszáthra, Kozma Andor pedig, amikor átvette a virzsíniát, tréfásan megfenyegette vele az írót:
– Hej, ravasz vagy te, Kálmán — mondta nevetve –; alig hogy ideadod, máris szeretnéd visszaszívni az ajándékodat!
