Jeles tudósunk, Arany János kocsival indult egy hosszabb utazásra…
A költő fuvarosa híres volt humoráról, ilyennel még manapság is találkozhatunk szép Magyarországon. Útközben megálltak, hogy a lovakat megitassák, és hogy önmaguknak is rendeljenek szomjoltót…
Költőnk ekkor néhány garast nyújtott át a kocsisnak, hogy vegyen a kocsmában icce bort magának. A kocsis – tisztességtudó ember lévén – nem nyúlt a borhoz, hanem előbb megkínálta vele Aranyt.
– Köszönöm, én nem iszom – válaszolta Arany János.
– Nem iszik? – ámuldozott értetlenül a kocsis. – Már, hogyne innék, innia csak kell. Netán valami baja van a tanár úrnak?
– Nincs semmi bajom, de nem veszi be a szervezetem.
– Hát sohasem iszik, kegyelmed? – kérdezte hitetlenkedve a kocsis.
– Nem én, soha.
A kocsis ekkor jól végigmérte őt, gondolt is egyet s mást magában, de nem szólt semmit. Olykor-olykor visszatekintgetett a hátsó ülésre, és furcsa ábrázattal bámulta gazdáját, mint afféle csodabogarat, aki soha nem iszik egyetlen pohár bort sem.
Már messze jártak a kocsmától, amikor a kocsis előhúzta a zsebéből a dohányzacskót, és komótosan töltögetni kezdte a pipáját. Ismét hátrafordult, hogy meghívja a tudóst egy közös pipázgatásra.
– Köszönöm – válaszolta Arany -, a magam részéről nem dohányzom.
Ezt már nem tűrhette a kocsis, szemöldökét ráncolva visszaszólt félvállról:
– Se nem iszik, se nem dohányzik. Ugyan, hogy tudott felnövekedni ilyen barom módra?
Forrás: Évezredek bölcsességei
