Házasságügyben Királyhegyi Pál kompetensnek érezte magát, mert majd’ fél tucat házassága és válása volt…
– Azért mondjuk meg, a férfiak között több a poligám – vallotta be Gyapjú. – Nálunk az üzletben van egy fickó, akinek van egy vörös hajú felesége, és mindig azt hangoztatja, hogy ő hűséges, na nem a nejéhez, hanem a vörös színhez. Csak a vörös hajú nőket szereti. Arról viszont nem tehet, hogy színvak, és akit vörös hajúnak nézett, az teszem azt, szőke vagy barna.
Királyhegyi ezután az egyik londoni feleségéről mesélt.
– E témában az én Maudom viszi el a pálmát. Egyik délután azt mondta: „Palikám, ma később jövök haza, mert a fodrászomtól felugrok Tomhoz, tudod, ahhoz a festőhöz, aki már régóta könyörög, hogy feküdjek le vele. Ismered a lágy szívemet, megkönyörülök rajta, de utána sietek haza.” Akkor még naiv voltam és bohó, teljesen felháborodtam, hogy ezt csak így a szemembe mondja, hogy meg fog csalni? Erre az én Maudom angyalarccal csodálkozott: „Nem értelek, mi ebben a helytelen? Miért vagy te attól ideges, ha én mással is lefekszem?”
– Remélem, bánatodban nem akartál kiugrani az ablakon? – kérdezte Agárdy.
– Kis csacsi! Pontosan tudtam, hogy csak szarvaim vannak, nem szárnyaim. Persze vannak, akik drámaiabban fogják fel az ilyen helyzetet. Elmondok egy ősrégi esetet. Jancsi udvarol Juliskának, kéri, hogy legyen az övé, és majd később megmagyarázza, hogy miért. Eddig világos?
– Nagyjából – válaszoltuk.
– Nos, Juliska közli, hogy ez lehetetlen, mert Ferit szereti. Jancsi erre elkékül, majd így fakad ki: „A Ferit? Te aljas boszorkány!” És máris ment a legközelebbi máglyarakáshoz – ami nem a tészta volt –, és ráültette Juliskát. Szegény ártatlan kis boszorkánynak majd kisült a szeme a szégyentől, no meg a forróságtól. Egy szót sem szólt, csak ült a máglyán, és pirult a szó legszorosabb értelmében. Innen származik a mondás: „Ejnye, de ropogós a menyecske.”
