Egész életében sokak bálványa volt Ady Endre, rajongtak érte nők és férfiak egyaránt. Azonban voltak akik úgy vélték, hogy a honleányok nem kizárólag a versekért „rajongtak”…
Krúdy Gyula így emlékezet vissza a rajongás jelenségére:
…Egyszer, mikor Ady Endréről beszélt valaki az emeritált nőhódítónak, Benedek Aladár helyeslően bólongatott:
– Mondjátok meg neki, hogy az én iskolámat követi. Csak írjon továbbra is jómódú asszonyságokhoz verseket, ne rontsa el az életét, mint a szegény Pongrátz Béla, aki a Messiásról írt egy egész költeményes könyvet, és azóta is mindig az éhenhalással küzd.
(…)
Ki tudja, ki tudhatná, hogy Ady Endre mire viszi az életben, ha érkezése lett volna neki a barátságos belvárosi házakban is körültekinteni? Talán még a Petőfi Társaság tagjának is megtették volna ezek az érzelmes nők – a régi honleányok maradékai –, ha Endre kedvükre viselkedik? Hiszen a régi időben nemegyszer indult el egy–egy karrier ezekből a meghitt házakból, tapasztalt, életismerő nők vezénylete mellett. A vidékről felkerült fiatal stréberek pörgették a vigadói bálokon az öreg miniszteri tanácsosok hervadt kisasszonyait (a karriér-csinálás szempontjából). A furfangosabb fiatalemberek már akkor is tudták, hogy a női hálószobákon át könnyebb az előrejuthatás.
Forrás: Krúdy Gyula: Ady Endre éjszakái
