Kiss József jubileuma alkalmával előkelő úriemberek ki akartak tenni magukért. Felkereste egyikük a költőt és előadta, hogy ők néhányan jubileumi ajándékot akarnak adni neki.
– Aztán mi volna az? – kérdi Kiss József meghatottan.
– Hát évi járadék.
– Az nagyon szép volna. És milyen összegre tervezik?
– Tíz évre, évenként ezerkétszáz forintra.
– Hm! De ha tizenegy esztendeig élek?
Csend.
– Aztán, hogy gondolják, valami tőkét tesznek le a járadék biztosítására?
– Nem bizony, hanem minden évben összeszedjük magunk közt a járandóságot.
– Úgy? No, akkor hagyják el kérem; mert ha koldulni kell, azt már bízzák énrám: ahhoz én jobban értek…
