Báró Podmaniczky Frigyes igazi gavallér volt…
Podmaniczky Frigyes báró jeles mondásai közül talán mindenki ismer egy különös paradoxont.
Aki őt ismerte, az tudja, hogy csakugyan így is kellett annak történnie. Olyan áldott jó szíve volt, hogy inkább magát mártotta be, csak másnak ne okozzon kedvetlenséget vagy szomorúságot.
Ennek a jeles mondásnak a párját magam hallottam tőle.
Egyszer a Nemzeti Színháznak az egyik pénzkezelője (nevekről ne beszéljünk) vagy 20.000 forint elszámolatlan deficitet csinált. A dolog kitudódott és az újságok az esetet mint »nagy sikkasztást« tárgyalták. Végre is az öreg úrnak magának kellett kivágnia a még hiányzóó összeget.
Nem állhattam meg, hogy szóba ne hozzam neki:
− Azt írják az újságok, hogy kegyelmes uram már régen tudott róla, hogy az az ember sikkaszt.
Podmaniczky szemrehányólag nézett rám a szelíd kék szemével:
− Hát persze, hogy tudtam. Hát hogyne tudtam volna!
− De az Isten szerelmére, hát akkor miért nem szólt még idején?
Egészen elcsodálkozott erre a kérdésre:
− Hát hogyan szólhattam volna én, amikor egészen bizonyosan tudtam, hogy sikkaszt!
Ezt is úgy kell érteni, mini a másikat.
