Egy idő után Molnár Ferenc belefáradt a pesti intrikákba. Nem szerette az irigységteljes udvarlást, amivel körülvették, és úgy érezte, nem érdemli meg a sajtó, a régi és új kollégák csipkelődéseit.
Egyik budapesti látogatásuk során Molnár Ferenc a Fészek Klub kellemes kerthelyiségében vacsorázott Darvassal, aki igyekezett felvidítani őt, miután meghallotta, hogy ellenlábasai nagy jövedelméért elnevezték „Csekkszpír”-nek.
A kávé és konyak után az író elsétált a toalettre és ott talált egy közismert színikritikust, amint épp a nadrágját gombolgatta a fali csészék mellett.
– Szervusz, Ferikém – üdvözölte Molnárt -, de jó, hogy látlak. Tegnap barátokat vittem az Üvegcipőhöz és másodszorra rájöttem, hogy tulajdonképpen ez egy jó darab.
– Amit viszont a bemutató után írtál, az nem volt valami kedves – jegyezte meg Molnár. – Éppen ezért jobban örülnék, ha ezentúl a lapban fejtenéd ki a dicséretedet és a klozetben közölnéd az elmarasztaló megjegyzéseidet…
