Az 1800-as évek francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. A két írót, a legismertebb műveik, kalandos történelmi regényeik, illetve naturális drámáik a világ legolvasottabb francia íróivá tették.
Id. Dumas igazi szoknyapecér hírében állt, három törvénytelen gyermeke született. Az egyik ilyen gyermek egy az író nevét továbbvivő fiú volt, aki abban is apja nyomdokaiba lépett, hogy sikeres regény- és drámaíró vált belőle. Az öreg Alexander Dumas leghíresebb, legismertebb művei a Három testőr és a Gróf Monte Christo sorozat. Az ifj. Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegkönyvének alapjául is szolgált.
Amikor az ifjú Dumas a Kaméliás hölgyet megjelentette, a könyv egyszeriben oly átütő sikert aratott, hogy az író, barátai rábeszélésére színdarab formájában is megírta. Egy kitűnő párizsi színház vette meg a darabot, és a mű ebben a formájában is folytatta diadalútját. Mindjárt a bemutatón meghódította Párizs színházlátogató közönségét.
A bemutatón természetesen jelen volt a büszke apa is, és az első felvonás utáni szünetben boldogan vegyült el a közönség közé, hogy fia diadalát élvezze. Egyszer csak elébe állt egy elegánsan öltözött polgár a nejével együtt, megragadta az öreg Dumas kezét, és lelkesen így kiáltott fel:
– Mester! Köszönjük önnek ezt a művet, talán még életben ily csodásat nem írt. Gratulálok az írók fejedelmének!
Dumas végighallgatta a dicsérő szavakat, majd elengedve a fellelkesült újgazdag párnás kezét, szerényen így szólt:
– Köszönöm a gratulációt uram, de meg kell vallanom, hogy az csupán fele részben illet meg engem. Én ugyanis nem a darabot alkottam, csak a szerzőt!
