Sobri Jóska, a magyar történelem egyik leghíresebb betyárjának tettei idővel megszépültek…
Répa Ferkó mesélte el, és Eötvös Károly jegyezte le Répa Rozi és Sobri Jóska szerelmének történetét…
„Egyszer, úgy két esztendő múlva megjött Pap Andor. Este jött a csárdához, lábujjhegyen csoszogott be az ivóba, súgva hívta félre húgomat.
Boldog isten – alig lehetett ráismerni. Feje hajlott, teste görnyedt, képe borostás, bajusza kuszált. Pedig milyen legény volt az Sobri idejében.
– Hol a Jóska, bátyámuram?
– Ne kérdezd, Rozi húgom.
– Hol van Jóska? Hol a vőlegényem?
– Megmondom hát, Rozi húgom. Erdő szélben, hegy tövében, hársfa árnyékában, virág nyílik körülötte, senki se üldözi, senki se háborgatja. Arra napkelet felé van, onnan jövök tőle, messze sincs ide, s mégis megöregedtem, mire ideértem.
S elmondta Sobri Jóska halálát és utolsó perceit. Ahogy történt két év előtt Tolna vármegyében, Lápafő határában.
Nem is lehetett az másként. Mert hiszen ha Sobri meg nem halt volna, ahogy őt az én húgom szerette, ide neki vissza kellett volna jönnie.
Szegény Rozi húgom!
Se élő, se holt nem volt, mikor ezt a hírt biztos embertől meghallotta. Gondolta ő már, hogy így kellett annak történni. De azért mégis úgy fájt a szíve, hogy én nem tudtam nézni. Pap Andor megfogta a fejét, talán mindjárt összeesett volna.
– Bár elvett volna az isten engem is vele együtt.”
Eötvös Károly: Egyszer csak elmarad Sobri örökre részlet
