Hunyady Sándor antréjának óriási sikere volt…
Hányszor lenyúzták később a bőröm, minden tudományom ellenére. Az antrémnak óriási sikere volt. A kibicek összesúgtak a hátam mögött. Nevettek, helyeseltek, csúfolódtak a partneremmel, hogy egy gyerek „levágja”. Hírvivők mentek apámért, hogy jöjjön, nézze meg, mit csinálok?
Az „öreg” jött. Büszkeségtől dagadozva állt oda a hátam mögé. Nem láttam, csak közelségének melegét éreztem, mintha nyakamba lehelt volna valaki. Hallottam a hangját:
– Nem ismerem ezeket a francia kártyás játékokat. Mondjátok, tud a fiú?
Krúdy Gyula is ott volt kibiceim között. Föltornyosodva a magasba, féloldalt billentett fejével. Mintha a plafonról ereszkedett volna le mély hangjának elismerő harangkongása:
– Hosszú kötélre lehet engedni a gyereket!
Apám százszor annyira örült neki, hogy nyertem, mint én magam. Diadalmasan hurcolt körül mindenfelé az óriási teremben. Csoportról csoportra eldicsekedett vele, hogy mi történt, mintha Isten tudja, miféle nagy dolog lenne.
Jutalmul egész nap együtt maradtunk. A Pannóniában vacsoráztunk, már nem emlékszem, hogy kikkel. Aztán a New York kávéházba mentünk, ahol hajnalig ültünk együtt Gárdonyi Gézával.
