A halandó hajlamos azt hinni, hogy a színház az igazgatóból, a rendezőből, a színészből, a pénztároskisasszonyból, s legföljebb a súgóból áll. Pedig nem így van…
Nem tudja, mert nem láthatja, hogy a háttérben nyüzsgő színpadi munkások nélkül aligha volna előadás. A legkevésbé kellékes nélkül.
Baghó, aki írónak vallotta magát, noha kellékesként kereste kenyerét, fiatal korában szerelmes volt egy kóristanőbe, meg is kérte a kezét, de kosarat kapott.
Tíz év múlva megint egy társulathoz kerültek. A derék hölgy egyenesen nekirontott örömében.
– Maga megkérte a kezemet!
– Meg, a múlt században.
– Én akkor kosarat adtam, de most meggondoltam magam.
– Én is! – felelt Baghó és faképnél hagyta a nőt…
